Himnusz

199672_erkel.jpg Akinek a Himnusz zenéjét köszönhetjük: Erkel Ferenc Budapestje Ezer szállal kötődött a fővároshoz a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zenéjének szerzője. Első bemutatkozása a pesti Nemzeti Kaszinóban volt, majd az egykori, Kerepesi úti Nemzeti Színház karnagya lett, itt mutatták be első operáját és az általa megzenésített Himnuszt is 1844-ben. A zenei oktatás megújításáért küzdött, miközben olyan kimagasló művekkel gazdagította az országot, mint a Bánk bán és a Hunyadi László című operák. Szemtanúja volt a hosszú XIX. század összes fontos változásának, Budapest világvárossá fejlesztésének, láthatta számtalan híres épület elkészültét. Lakott a budai Várban, a Belvárosban, az Andrássy úton, a Svábhegyen. Erkel Ferenc zeneszerző 130 éve hunyt el Budapesten, fővárosi életének színtereit mutatjuk be az évforduló alkalmából.
Emlékérmét bocsátott ki a Himnusz megírásának 200. évfordulóján az MNB A Himnusz megírásának 200. évfordulója alkalmából 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érme előlapján Kölcsey Ferenc portréját láthatjuk, valamint az eredeti írásmód szerinti Hymnus feliratot és a mű keletkezésének évét jelölő 1823-as évszámot.
Zivataros évszázadok: a 200 éves Himnusz sorai ma is aktuálisak Amikor Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én véglegesítette a Hymnus kéziratát, még senki nem gondolta volna, hogy a költemény egyszer nemzeti jelképeink közé emelkedik majd. Most, 200 évvel később, az egymást kergető válságok idején ismét úgy érezhetjük: nemcsak a múltat, de a jövendőt is megbűnhődtük már. A Himnusz sorai ma is ugyanannyira aktuálisak, mint a reformkor hajnalán.
Himnusz-domborművet avattak a képviselői irodaházban A magyar kultúra napja alkalmából felavatták a Himnusz című domborművet a Széchenyi rakpart 19. szám alatti képviselői irodaházban, amely Barankovics István nevét viseli. Smidt Róbert fafaragó művész öt méter hosszú alkotása a magyarság ezeréves történelmének sorsfordító eseményeit jeleníti meg.
A Himnusz születésnapja: közös szavalására hív a kulturális minisztérium A magyar kultúra napján, január 22-én, a Himnusz 200. évfordulóján az Országház főlépcsőjén 200 gyermek, 100 anyaországi és 100 határon túli szavalja majd el nemzeti költeményünket. Ugyanebben az időpontban négy határon túli helyszínen, valamint Kölcsey Ferenc egykori lakóhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Veszprémben is elszavalják majd minden idők egyik legfontosabb magyar versét.
Emlékérmén Petőfi, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Lovarda A Magyar Nemzeti Bank összesen 24 emlékérmét bocsát ki idén, összesen 14 különböző tematikában. Az új pénzeken szerepel többek között a 200 éves Himnusz, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, valamint a 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár. Hatszögletű emlékérme is lesz, ilyen a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozat új eleme, a Lovarda.
Kölcsey Ferenc nyomában Budapesten – 230 éve született a Himnusz költője A ma 230 éve született Kölcsey Ferenc a reformkori magyar irodalom és közélet egyik legnagyobb alakja, aki az 1823-ban írt Himnusz című költeményével örökre bevéste nevét a magyar kultúra halhatatlanjai közé. Mindezek ellenére furcsa, hogy az emlékét Budapesten sokáig egyetlen köztéri szobor vagy emléktábla sem jelezte. Cikkünkben a Budapesten jelenleg fellelhető szobrait, emlékhelyeit gyűjtöttük egybe.
Budapesten hangzott fel először a székely himnusz – Emléktáblát avattak a szövegíró lakóházánál A székely himnuszt bizonyára sokan el tudják énekelni, de a szöveg szerzőjének, Csanády Györgynek a neve valószínűleg aligha cseng ismerősen. Pedig a Trianon után írt műve hamar a magyarság összetartozás-tudatának egyik fontos szimbólumává vált. A 125 éve született Csanády György tiszteletére június 4-én emléktáblát avattak egykori, XII. kerületi lakóházán.
A Himnusz eredeti kéziratát is bemutatják a magyar kultúra napján az Országos Széchényi Könyvtárban A Himnusz eredeti kéziratával és a hozzá kapcsolódó Erkel-kottával, Ady Endréről szóló kiállítással, íróműhellyel és könyvbemutatóval is készül az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kultúra napjára.
Újszerű Himnusz csendülhet fel Rióban A MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkeresésére készítette el a Himnusz „új” változatát.

További cikkeink