Hörger Antal

184446_uriutca10._vegere_-_budai_varoshaza_1_.jpg A budai Városházát építő kőműves alakja a Szentháromság-oszlopon is megjelenik A lexikonok többsége csak szűkszavúan ismerteti Hölbling János budai építőmester életét, pedig az 1686-os ostromot követően tevékenyen részt vett Buda újjáépítésében, nevéhez kötődik az egykori budai Városháza kivitelezése is. A maga korában olyan megbecsült szakember volt, hogy alakja még a Szentháromság téren álló Szentháromság-oszlopon is megjelenik. A budai építőmester 285 évvel ezelőtt hunyt el.
A legrettegettebb járvány nyomai máig fellelhetők Budán és Pesten A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni nem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni. Így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.

További cikkeink