Kispest

00.jpg Építész és üzletember – Egy városrész őrzi a 150 éve született Lipták Pál emlékét Lipták Pál nem tartozik a híres építészeink közé, amit a viszonylag kevés saját tervezésű munkája magyaráz. Van azonban két épülete, amelyet csaknem mindenki ismer: a Budaörsi úti Petőfi laktanya és a zuglói Lipták-villa, amelyet saját magának tervezett, ma pedig művelődési ház. A meglehetősen fiatalon alapított gyárának köszönheti, hogy ma Pestszentlőrincen egy városrész viseli a nevét.
Csoda Kispesten – Így született meg a Wekerletelep Nem akármilyen munkáslakások építéséről fogadtak el törvényt 115 évvel ezelőtt. Az 1908. július 20-án szentesített jogszabály egy páratlan városfejlesztés alapjait tette le, ugyanis e törvény tette lehetővé, hogy megépüljön a Wekerletelep, amelynek sokan ma is a csodájára járnak.
Erős vár Kispesten – Kilencvenöt éves a kispesti evangélikus templom A kispesti Templom tér neve beszédes, hiszen három felekezet is ezen a szép helyen építette fel templomát: a katolikus, a református és az evangélikus. Közülük ez utóbbi a legújabb, bár már ez sem fiatal, hiszen 1927. május 22-én, vagyis éppen kilencvenöt évvel ezelőtt avatták fel. Tornyának különleges formája hűen tükrözi építése korának szemléletmódját, belső tere pedig az evangélikus hagyományokat.
A kispesti Wekerletelep is őrzi a száz éve elhunyt miniszterelnök emlékét Kispesten található a különleges hangulatú Wekerletelep. Kisebb-nagyobb házai egységes stílusban, egy kívülálló számára kibogozhatatlan, de szabályos rendben kialakított utcákba rendezve alkotják ezt a mesébe illő városrészt. Létrehozását a száz éve elhunyt Wekerle Sándor, az egyik legkiemelkedőbb magyar miniszterelnök kezdeményezte.
A Szent István parkban nem kapott helyet – Államalapító királyunk szobrát Kispesten állították fel Az alkotást eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánták Lukács György szobrának a helyére, ám a Főváros másképp döntött, így államalapító királyunk 2,5 méter magas bronzszobra végül nem a róla elnevezett parkban, hanem a XIX. kerületi Templom téren kapott helyet.
Eldőlt, hogy a Szent István park helyett Kispesten állítják fel az államalapító király szobrát Véglegessé vált, hogy Szent István király szobrát nem a róla elnevezett parkban, hanem Kispesten, a Templom téren állítják fel. Erről a főpolgármester a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján döntött június 14-én. A felhatalmazás június 15-ig volt érvényben. Korábban arra hivatkozva függesztették fel a szoborállítási munkálatokat a Szent István parkban, hogy az alkotás zöld területet vett volna el, holott egy korábbi szobor helyére került volna.
Jelfák az úton – Különleges installációk segítenek megismerni a Wekerletelep szépségeit A wekerlei térvers névre keresztelt, 10 jelfából, vagyis rozsdamentes elemekkel díszített faoszlopból álló, 1,6 kilométeres sétaútvonal állomásait végigjárva jobban megismerhetjük a műemlékileg védett Wekerletelep épített és természeti értékeit, az installációkba épített nézőkéken átkukucskálva pedig a városrész egy-egy apró, de különleges részletére fókuszálhatunk, amit egyébként lehet, hogy nem vennénk észre.
A Szent István park helyett Kispestre kerülhet az államalapító király szobra Szeptember 30-án, szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés arról az előterjesztésről, amely szerint Szent István király szobrát az eredetileg tervezett XIII. kerületi Szent István park helyett a XIX. kerületi Templom téren fogják felállítani. A Szent István parkban jelenleg Wallenberg-emlékmű, A hős budapesti partizán emlékműve, valamint Fejtő Ferenc szobra áll. Szent Istvánt a róla elnevezett parkba egy 2017-es fővárosi közgyűlési döntés értelmében állították volna fel, a kommunista népbiztos, Lukács György akkor eltávolított szobra helyett.
40 év után átépül a KöKi A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
Veszélyben van-e Wekerletelep varázsa? – Sok lakó megsérti a műemlékvédelmi szabályokat Bár csak 70 évvel ezelőtt csatolták hivatalosan is Budapesthez, ma a főváros egyik leghangulatosabb kertvárosának számít a száz éve épült Wekerletelep. Mindenki azonnal beleszeret, aki egyszer arra téved. De mitől ennyire szerethető, és mit lehet tenni azért, hogy a varázsa meg is maradjon?
Nagy-Budapest létrehozásakor 24 Kossuth Lajos utca lett a fővárosban A mai Budapest nem természetes folyamat eredményeként létrejött város. Mesterséges egység, amelyet hatalmi szóval hoztak létre. A legutóbbi ilyen „felülről” jött döntés 70 éve volt, amikor a főváros mostani határai kialakultak, azaz a környező településeket Budapesthez csatolták.
Kispest legnagyobb közparkja épül a KöKi közelében Várhatóan július végére fejeződik be a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti parkerdő megújítása. Futópályát, tollaslabdapályát és erdei játszóteret is kialakítanak, valamint közel másfél kilométeres sétaúthálózat is lesz.
Budapest: madárperspektíva Mi volna, ha ezúttal úgy tekintenénk a fővárosra, mintha (költöző) madarak volnánk? Mutatjuk a legjobb helyeket – azaz kalandozás következik a pest-budai mocsarak, erdők, árterek és lápok titkos világában…
Erdei játszótér, sétaút-hálózat és futópálya épül a kispesti kiserdőben Helyi összefogással megújítják a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti elhanyagolt erdőterületet. Futópálya, tollaslabdapálya, erdei játszótér és kutyafuttató is lesz, valamint közel másfél kilométeres sétaút-hálózatot hoznak létre.
Már építik a Wekerletelep kispiacát A műemléki jelentőségű területen lévő piac rendbehozatala évek óta esedékes volt.
Mézeskalácsházak állami pénzből – 110 éves a Wekerletelep Most 110 éve kezdődött a Wekerletelep építése. A városrész nyolcvan évig az állam tulajdonában állt, az alaposan megválogatott lakók csak bérelhették a lakásokat.

További cikkeink