Knábe Ignác

177356_regitemplom_boritokepny.jpg Számos nagyszerű épülettel lett szegényebb Budapest, a főváros Idén van a 75 éves évfordulója, hogy a II. világháború végén a szovjet Vörös Hadsereg „felszabadította” hazánk fővárosát a német megszállás alól. A véres ostrom nemcsak katonák és civilek tömegeinek életét követelte, hanem számtalan épület sorsát is megpecsételte. A megsemmisült, illetve megsérült (majd a későbbiekben lebontott) épületek szegényebbé tették csodálatos fővárosunk épített örökségét. Ebben a cikkben 5+1 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyek a II. világháborúban pusztultak el.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.

További cikkeink