könyvtár

191130_download.jpg Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Megnyíltak a fővárosi könyvtár gyönyörű termei A FSZEK tagkönyvtárai július 22-én nyitották meg kapuikat a járvány miatt elrendelt kényszerszünet után, a VIII. kerületi palotanegyedben található központi épület, a Wenckheim-palota olvasótermeiben pedig múlt hét közepétől fogadják az olvasókat. A Meinig Artúr tervezte neobarokk épületbe 1931-ben költözött be a fővárosi intézmény.
Felújítják és közösségi épülettel bővítik a pasaréti ferences templomot A pasaréti Páduai Szent Antal ferences templomot a hozzá tartozó rendházzal és a könyvtárral együtt korszerűsítik, valamint új közösségi tereket hoznak létre mellette. A tervek szerint az ősz folyamán a plébánia, 2021 júniusára pedig a rendház és a templom is megújul.
35 éve nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár a Budavári Palotában A Budavári Királyi Palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítása évtizedeket vett igénybe, sőt az 1950-es évek átalakításai a korábbi háborús pusztítással voltak egyenértékűek. Sokáig vita volt arról, hogy mire használják a hatalmas épületet, felmerült a teljes elbontása, de állami, illetve pártcélokra való hasznosítása is, és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden belső díszítést eltüntettek, lecsupaszítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár csak néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben költözött be a palota krisztinavárosi szárnyába.
A Himnusz eredeti kéziratát is bemutatják a magyar kultúra napján az Országos Széchényi Könyvtárban A Himnusz eredeti kéziratával és a hozzá kapcsolódó Erkel-kottával, Ady Endréről szóló kiállítással, íróműhellyel és könyvbemutatóval is készül az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kultúra napjára.
Felújítják a pasaréti ferences templomot A Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templomot a hozzá tartozó rendházzal és a könyvárral együtt kibővítik, korszerűsítik, valamint új közösségi tereket hoznak létre.
Bejártuk Pálffy Pálné 150 éve épült palotáját – Felújítják Ybl Miklós remekművét A tetőt is kicserélik Ybl Miklós 150 évvel ezelőtt elkészült Ötpacsirta utcai épületén, amelyet Pálffy Pálné megbízásából tervezett, és az özvegy grófnő a gyermekeivel költözött ide. A városképi szempontból is kiemelten fontos épületet jó ideje a FSZEK használja. Mivel a zenei gyűjtemény átköltözött a FSZEK főépületébe, a szomszédos Wenckheim-palotába, a felújítás után ez az épület kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak ad majd otthont.
Most megcsodálhatjuk Mátyás corvináit az OSZK-ban! Mátyás király világhírű corvináit, a budai műhely alkotásait és más díszkódexeket mutat be a február 9-ig látogatható kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. A világ több pontjáról érkeztek különleges darabok, ennyi kötet egy helyen első alkalommal látható Magyarországon. Zsupán Edina corvinakutató, a kiállítás kurátora elárult néhány titkot a tárlatról a pestbuda.hu-nak.
Az olvasók birtokba vehetik az Ezüsthegy utcai könyvtárat Egy negyvenes években épült sarokházat újítottak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy szükség mutatkozik a III. kerületben.
Könyvtár kerekeken – 45 éve indult el a budapesti könyvtárbusz „— Miért nem voltál a könyvtárban? — Mert kilyukadt a kereke.” A II. világháború után villamosokban rendeztek be mozgó könyvtárat. Ezek megszűnése után a könyvtáraktól távolabbi lakónegyedekbe 1973-tól közlekedett a fővárosban könyvtárbusz.
Könyvtárt újítanak fel Békásmegyeren Egy 1940-es években épült sarokházat újítanak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy igény mutatkozik a III. kerületben.
Kétmilliárdos múzeumi és könyvtári program indul Országos múzeumi és könyvtári fejlesztési program indult kétmilliárd forint értékben – jelentette be csütörtökön Szentendrén Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.
Új könyvtárt kapott Pestszentimre Átadták hétfőn, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pestszentimrei fiókját a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) emeletén. A 130 négyzetméteren az olvasórészleg mellett egy gyereksarok is kialakításra került.
Könyves vasárnap lesz hét könyvtárban A Központi Könyvtártól Kőbányáig hét könyvtárban tartják meg a Könyves vasárnapot október 9-én.

További cikkeink