Ludovika Akadémia

Hauser_Hollán_Szende (1).jpg Hadvezér és mérnök egy személyben – 200 éve született Hollán Ernő Hollán Ernő nem tartozik történelmünk ismert alakjai közé, pedig sokrétű munkásságával meghatározta a XIX. századi Magyarországot: amellett, hogy precíz mérnök volt, hősi érdemeket szerzett katonatisztként is, illetve jó szervezőnek is bizonyult: ő alapította ugyanis a Magyar Mérnök Egyletet, melynek rendszeresen megjelenő közlönye a történelemtudomány iránt érdeklődők számára is igazi aranybánya.
A Ludovika Akadémia: 150 éves a magyar tisztképzés Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben nyílt meg a Ludovika Akadémia, a honvédtisztképző katonai iskola. A magyar tisztképzés megindításáról az 1808-as országgyűlésen határoztak, ám ténylegesen csak 64 évvel később indult meg az oktatás. Az akadémia saját épülete a VIII. kerületben ugyan már 1830–1836 között felépült közadakozásból, Pollack Mihály tervei szerint, ám a klasszicista palota évtizedekig használaton kívül volt. Egy 1872-es törvény azonban ismét elrendelte a magyar királyi honvédségi akadémia felállítását.
Százhúsz éve hunyt el Tisza Kálmán miniszterelnök, Budapest fejlesztője Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
Petri Bernhard angolkertje: így született meg az Orczy-kert elődje A „szabadon hagyott természet” ideája mentén tervezte meg Petri Bernhard tájképi (angol)kertjét a Külső-Józsefvárosban, a későbbi Orczy-kertet is magában foglaló területen. A patakkal, tóval, barlangokkal, üvegházzal kiépített park nyomaiban sem maradt fenn, ám a leírásokból pontosan tájékozódhatunk a 225 éve megkezdett munkákról.

További cikkeink