Magyar Patrióták Közössége

189210_kiralydomb3.jpg Vándorkiállítás mutatja be a rákosmezei Királydomb történetét Nemzeti emlékhely született! címmel vándorkiállításon mutatja be a rákosmezei Királydombot a Magyar Patrióták Közössége. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett a középkori országgyűlések színhelyét korhű dokumentumok és hiteles ábrázolások segítségével jeleníti meg az installáció. A tárlat célja, hogy az Országgyűlés által 2020-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított, de a köztudatban méltatlanul elfeledett helyszínt visszaemelje a nemzeti emlékezetbe. A kiállításon az 1505-ben hozott, nevezetes rákosi végzés kópiája is látható.
Regnum Marianum-emlékhely épül a Városligetben Történelmi emlékhely épül a Regnum Marianum-templom helyén, amely a tervek szerint 2021-ben, a templom építésének kilencvenedik, lerombolásának hetvenedik évfordulójára készül el.
Regnum-emlékhelyet létesítenének a patrióták A Magyar Patrióták Közössége emlékhelyet létesítene a városligeti Regnum Marianum-templomm helyén.
Lesz Regnum Marianum-emlékhely A Magyar Patrióták Közössége közölte: a Városliget Zrt. szerint lesz Regnum Marianum-emlékhely a Ligetnél.
Radetzky-laktanya: mindenképp tüntetnek a városvédők A Magyar Patrióták Közössége megelégedve vette tudomásul a Radetzky-laktanya bontásának hatósági leállítását, de a tervezett tüntetést mindenképp megtartják.
Tüntetést szerveznek a Bem téri bontás ellen A Magyar Patrióták Közössége június 9-én 18 órára tüntetést hirdetett a Bem téri, bontás alatt álló, műemlék Radetzky-laktanya ügyében.

További cikkeink