Nagyboldogasszony-templom

DSC_4788 (1).jpg Különös temetés a Mátyás-templomban – Hogy került III. Béla sírja Budára 125 évvel ezelőtt? Különös esemény történt 125 évvel ezelőtt Budapesten: a Mátyás-templomban uralkodónak kijáró pompával újratemették III. Béla királyt és feleségét. A szertartás olyan meghatóra sikerült, hogy az akkor már hétszáz éve halott uralkodó érdemeit hallgatva sokan zokogásban törtek ki. De hogyan került az Árpád-házi király sírja abba a templomba, amely még nem is állt a halálakor, hiszen Buda városát s benne a legismertebb magyarországi templomot az ide temetett király unokája, IV. Béla alapította.
Az utolsó koronázás – 105 évvel ezelőtt lett magyar király IV. Károly Az I. világháború vérzivataros éveiben az Osztrák–Magyar Monarchia nehéz sorsát 1916 végén egy újabb csapás tetézte: elhunyt I. Ferenc József császár és király. Hatvannyolc évi uralkodás után az év november 21-én adta vissza lelkét a Teremtőnek. Utódául unokaöccsének fiát, Habsburg–Lotharingiai Károly főherceget tette meg, akit éppen 105 évvel ezelőtt, 1916. december 30-án koronáztak királlyá.
Megújult a toronysüveg – a Mátyás-templom restaurálása az 1930-as években A középkori alapítású Nagyboldogasszony-templomot, ismertebb nevén a Mátyás-templomot a 100 éve elhunyt Schulek Frigyes vezetésével építették át; fia, Schulek János építészmérnök pedig az 1930-as években a templomtorony renoválási munkáit irányította. Az alábbi korabeli híradó ezen munkálatokat mutatja be.
Szent István-nap 78 évvel ezelőtt Budapesten Az alábbi, 1941-ben készült filmhíradóban a 78 évvel ezelőtti Szent István-napi ünnepség és a Várban tartott Szent Jobb-körmenet képeiből láthatunk ízelítőt.

További cikkeink