sírkert

thumb_5427_default_big.jpg Százötven éve kezdődött a Salgótarjáni utcai zsidó temető története – Kétszer annyian nyugszanak itt, mint korábban hitték A Salgótarjáni utcai zsidó temető Józsefváros külső részén található. A sírkert területét 150 éve, 1873. október 31-én jelölték ki, majd 1874-ben nyitották meg. A budapesti zsidóság vagyonosabb tagjai itt emelték azokat a funerális emlékeket, amelyek művészi kvalitásunknál fogva nemcsak a hazai hebraisztika, hanem a magyar művészet- és művelődéstörténet kiemelkedő emlékei. Nemrég az is kiderült: 12 ezer ember helyett 24 ezret temettek el itt.
Hol sírjaik domborulnak – Építészek a Nemzeti Sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben hazánk legjelesebb alakjai alusszák örök álmukat. Köztük számos építész is található, hiszen munkásságukkal tevékenyen hozzájárultak az ország fejlődéséhez, köztiszteletben álló személyek voltak. Halottak napjának közeledtével kilátogattunk a temetőbe, hogy megnézzük síremlékeiket, amelyek maguk is valódi műalkotások.
„Anyag, Erő, Szorgalom” – 200 évvel ezelőtt született Gerenday Antal, az első magyar márványműgyár alapítója Gerenday Antal vasakarattal, jó üzleti érzékkel szervezte meg hazánk első síremlékművészettel foglalkozó márványműgyárát. A Gerenday-cég számos síremléke áll még ma is a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben: ők készítették például Vörösmarty Mihály, Jókai Mórné Laborfalvi Róza, Mészöly Géza festőművész, Lendvay Márton színész és még sok kiváló, hazánk felemelkedésén fáradozó család síremlékét. Unokája szavait idézve, Gerenday Antal „kora jellegzetes embere volt – és ez a kor volt Jókai kora is. Alakja és élete annak hőseire emlékeztet.”
Megújul a Fiumei Úti Sírkert 2017-ben kezdődik meg a Fiumei Úti Sírkert látogatóközpontjának építése. A fejlesztéseknek köszönhetően a Fiumei úti Sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető nemzetközi szinten is jelentős, különleges sajátosságokkal rendelkező, kiemelt turisztikai látványossággá válhat.

További cikkeink