Szentkirályi utca

IMG_3251 (1) (1).jpg Hamarosan bontják a Magyar Rádió egykori józsefvárosi épületeit A VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca – Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen nyolc épület teljes vagy részleges bontására írtak ki közbeszerzési felhívást. A Bródy Sándor 5–7. számú épület utcai homlokzata és utcai traktusa megmarad. A területen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa épül fel, amelynek átadását 2027-re tervezik.
Apponyi Albert budapesti lakásai és budavári otthona Apponyi Albertet az 1920-as párizsi békekonferencián elmondott híres védőbeszéde után több száz magyar település választotta díszpolgárává, köztük Budapest, ahol 1921-ben Apponyi térnek nevezték el az addigi belvárosi Kígyó teret. Kultusza végig fennmaradt: amikor 87 éves korában genfi tárgyalásai alatt megbetegedett, minden fővárosi templomban és zsinagógában könyörgő istentiszteletet tartottak a gyógyulásáért. Halálhíre 1933. február 7-én érkezett meg Budapestre, és a megdöbbent fővárost azonnal ellepték a gyászlobogók. Különleges sírhelyet szántak neki: a Mátyás-templomban temették el, a budai Várban, ahol harminc évig volt az otthona. Halálának 90. évfordulóján budapesti lakhelyeit mutatjuk be.
A társasági élet központja volt a századfordulón, ma egyetemistáké a Balaton Kávéház A századforduló egyik exkluzív kávéháza volt a Rákóczi út és a Szentkirályi utca sarkán 1894-ben megnyílt Balaton Kávéház. A tulajdonos nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint felvenni a versenyt az ugyanekkor megnyílt New York Kávéházzal. Ismert politikusok, híres színészek, neves írók törzshelye lett a kávéház, amelynek pazar belső tereit sajnos ma már csak fényképről ismerhetjük. Nemrég egyetemisták vették birtokba a Szentkirályi utcai szárnyat, de az újonnan kialakított vizsgaközpontban már semmi nem emlékeztet a fényűző múltra.
Bécsben elegáns palotája volt, de Pesten is akart rezidenciát a mágnásnegyedben építkező gróf Károlyi Lajos A Nemzeti Múzeum mögött, a mai Pollack Mihály téren és környékén a XIX. század második felében nagyszabású palotaépítések kezdődtek. Gróf Károlyi Lajos az elsők között vásárolt itt magának telket – a tér másik sarkán tulajdont szerzett Festetics Györggyel szinte egy időben –, ám az építkezés és a palota rezidenciális funkciójának elnyerése többször is hátrányt szenvedett. S míg Festetics már javában élvezte a befektetett tőke gyümölcsét, addig a Károlyi-palota sokáig kihasználatlanul állt, és kereste saját szerepkörét.
Szálloda épül a Mikszáth Kálmán téren A Mikszáth tér 3. és a Szentkirályi utca 36. területén hatemeletes szálloda épül, a térre néző 115 éves műemlék épület megújul.
Új campust kap a Pázmány Egyetem a Palotanegyedben A Szentkirályi utca 26. alatt létesül új épület.

További cikkeink