Szervita tér

198224_fortepan_139866.jpg Parkolóház a történelmi belvárosban Autók mindenhol – ez jellemezte Budapestet 50 éve. A parkolást a modern város velejárójának gondolták. Budapesten pedig egyre több lett az autó, de a parkolóhelyek száma nem növekedett elég gyorsan, ezen kívánt segíteni egy 350 fős parkolóház a belváros kellős közepén.
Apponyi Albert budapesti lakásai és budavári otthona Apponyi Albertet az 1920-as párizsi békekonferencián elmondott híres védőbeszéde után több száz magyar település választotta díszpolgárává, köztük Budapest, ahol 1921-ben Apponyi térnek nevezték el az addigi belvárosi Kígyó teret. Kultusza végig fennmaradt: amikor 87 éves korában genfi tárgyalásai alatt megbetegedett, minden fővárosi templomban és zsinagógában könyörgő istentiszteletet tartottak a gyógyulásáért. Halálhíre 1933. február 7-én érkezett meg Budapestre, és a megdöbbent fővárost azonnal ellepték a gyászlobogók. Különleges sírhelyet szántak neki: a Mátyás-templomban temették el, a budai Várban, ahol harminc évig volt az otthona. Halálának 90. évfordulóján budapesti lakhelyeit mutatjuk be.
Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
Üvegpalota a Belvárosban – Elkészült a Szervita téri irodaház Nemrég lebontották a kordonokat a Szervita tér legújabb épülete, az üzleteket és luxuslakásokat is magába foglaló üvegfalú irodaház körül. A korábban itt álló parkolóház helyére épült, föld felett hétszintes, alatta további öt szintet tartalmazó belvárosi irodaház érdekessége, hogy homlokzati üvegelemeiben tükörként látszódnak a tér historizáló épületei.
Már majdnem elkészült a Szervita téri irodaház Felkerültek az üvegpanelek a Belváros egyik legújabb épületének homlokzatára, így már látható, milyen is lesz a ház, ha elkészül. A vegyes felhasználású, üzleteket, irodákat és luxuslakásokat egyaránt magába foglaló épületet várható idén decemberben adják át.
A legrettegettebb járvány nyomai máig fellelhetők Budán és Pesten A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni nem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni. Így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.
A Szervita téren jártunk – Új belvárosi tér születik Új tér születik Pest belvárosában, nem gyakori ez egy történelmi nagyváros életében. A Belváros nagy része még őrzi a középkori, kora újkori utcahálózatát, szerkezetét.
Tudta, milyennek képzelték a Belvárost ötven éve? Nagyszabású tervekből lettek kisebb léptékű és azóta el is avult beruházások az ötven évvel ezelőtti bejelentés után.
Hideg nyalat és spanyol tölcsér: így hódította meg Pestet a fagyi Az első fagylaltozót Fischer Péter nyitotta meg a Szervita téren. Jókai Mór és Deák Ferenc törzshelye volt a kis kioszk, Széchenyi a naplójában is írt róla. A fagyi néhány év alatt a pestiek és budaiak (elsősorban az arisztokrácia) kedvenc nyári édessége lett. A tölcsér feltalálását követően pedig filléres nyári hűsítőként pavilonból, kocsiból, elegáns cukrászdából, utcán és étteremben egyaránt kínálták a fagyit.
Új Szervita tér: idegen anyagok Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
Bontás és építkezés a Szervita téren Luxuslakásoknak, irodáknak és üzlethelyiségeknek ad majd helyet a Szervita téri modern épület.
Futurisztikus lesz a Szervita tér A régi, elaggott garázsépület helyére futurisztikus irodaház kerül a belvárosi Szervita téren.

További cikkeink