szocializmus

194912_fortepan_76465.jpg Szobortalanítás Budapesten – Harminc éve bontották el a szocialista korszak emlékműveit Harminc évvel ezelőtt kezdődött meg az elmúlt rendszerhez kötődő szobrok eltávolítása Budapest közterületeiről. A szocialista korszak idején emelt emlékműveket, köztük Marx és Engels, Lenin, Kun Béla szobrait a XXII. kerületben kialakított szoborparkba szállították, ahol szabadtéri kiállításon azóta is megtekinthetők.
Csak egy ugrás a Sugár! – Negyven éve nyílt meg a bevásárlóközpont az Örs vezér terén Negyven évvel ezelőtt nyílt meg a szocialista bevásárlóközpont az Örs vezér terén, s bár az elnevezésére kiírt pályázaton a Terminál győzött, végül a Fővárosi Tanács a Sugár nevet adta a 29 ezer négyzetméteres, ismert állami tulajdonú üzleteket felvonultató korabeli plázának. Az áruház sok mindenben újdonságot hozott: egyes termékeket házhoz lehetett szállíttatni, előjegyzéses rendelést lehetett leadni, és akadálymentesen lehetett feljutni az emeletre. A Sugár jól eltalált reklámszlogenje egy nemzedék számára vált ikonikus mondattá.
Harminc éve távolították el a vörös csillagot az Országház tetejéről Az Országház Budapest egyik jelképe. A 96 méter magas kupola tetején közel 40 évig égett az elnyomó szocialista rendszer jelképeként a vörös csillag, amelyet 30 éve szereltek le.
Itt ragadt a szocializmus a Duna hídjain Tudta, hogy a Lánchíd két oroszlánjának felirata egyebek mellett a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmét hirdeti? Ráadásul ez nem egyedi eset: Budapest Duna-hídjainak többségén márványtáblák sokasága dicsőíti a helyreállítók nagyszerűségét, s terjeszti az uralmon lévők politikai propagandáját.
Azok a hatvanas évek Színes felvételek a hatvanas évekbeli fővárosról, a Budapest Retró emlékezetes képsoraiból. Így született meg az úgynevezett legvidámabb barakk.
Taxizás a kommunizmus végére A maszek taxisokon ironizál egy 1988-as tévériport, amiből azért vastagon átjön a bomló kommunizmus és születő kapitalizmus vadkeleti hangulata.

További cikkeink