Szovjetunió

189914_fortepan_24060_1962.jpg Hetven éve mutatkozott be az Ikarus 60 troli Az 1950-es években kényszerűségből kezdték el gyártani azokat a magyar gyártású szóló, azaz nem csuklós trolibuszokat, amelyek az 1970-es évek közepéig közlekedtek. Ugyan szovjet technikát alkalmaztak, de a karosszéria ugyanaz volt, mint az akkor megjelenő Ikarus 60-as buszé. Az első Ikarus 60T, azaz troli 70 éve mutatkozott be a budapesti nagyközönségnek.
Emlékművet kapnak a Szovjetunióba hurcoltak A tervek szerint november végére készül el a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékműve, amely Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett kap helyet – írta keddi számában a Magyar Idők.
'56-ról konferenciáztak az Akadémián 1956 után a vazallusállamok elfogadták a tartós szovjet uralmat, de Moszkva is megértette, hogy engednie kell bizonyos kérdésekben – hangzott el az Akadémián.
Vitáztak a Szovjetunióba hurcoltak emlékművéről A Szovjetunióba hurcoltak központi emlékművéről vitáztak túlélők, történészek és közéleti szereplők a Gulág-emlékév kapcsán.

További cikkeink