templomfelújítás

188586_reformatus.jpg Felújították a Böszörményi úti református templomot, új tornyot is építettek Új tornyot emeltek, kibővítették a templomteret, hittantermeket, korszerű cserkészotthont hoztak létre a Böszörményi úti református templom átépítése során. Az átalakítás már nagyon időszerű volt az eredetileg éttermi funkciót ellátó, és a későbbiekben csak részlegesen átalakított templomban.
Elkészült a Szilágyi Dezső téri református templom belső terének a felújítása A néhány éve elvégzett külső restaurálás után mostanra elkészült a Szilágyi Dezső téri református templom belső terének felújítása is. Az idén 125. éve felszentelt, Petz Samu által tervezett templomban többek között restaurálták a padokat, az üvegablakokat és új padlóburkolatot is letettek.
Százezerek érkeznek szeptemberben Budapestre – Templomokat és más épületeket újítanak fel az Eucharisztikus Kongresszusra Idén szeptemberben Budapesten tartják meg az egyik legjelentősebb egyházi világeseményt, az olimpiákhoz hasonlóan négyévente megrendezett Eucharisztikus Kongresszust. Több százezer külföldi vendég érkezik egyszerre majd a rendezvényre, amely óriási lehetőség arra, hogy bemutassuk a főváros barátságos, emberközeli arcát, a korunkra jellemző tömegturizmusnál lényegesen mélyebb élményeket kínálva.
Visszakapta elpusztult tornyát a Petőfi téri ortodox templom Hetvenöt év után újra két egyforma toronnyal büszkélkedhet a városképi szempontból is jelentős épület, amelynek toronysisakjait Ybl Miklós tervezte.

További cikkeink