tervpályázat

00.jpg Az alkotópálya meglepő befejezése – Lechner Ödön utolsó terve Lechner Ödön a magyar építészeti formanyelv legelkötelezettebb híveként élete nagy részét egy új, nemzeti stílus létrehozásának szentelte. Utolsó tervét – melyet a Ferenc József-emléktemplom számára készített éppen 110 évvel ezelőtt – mégis a régi, történelmi stílusok modorában rajzolta. A meglepő fordulatot azonban árnyalják a pályázati feltételek, melyeket figyelembe véve a mű egyáltalán nem az elvek megtagadásáról szól.
Egy háztömböket alakító templom – 111 éve zajlott a Kálvin téri pályázat A Kálvin teret városképi szempontból mindig is kiemelt figyelem övezte, hiszen Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Fontosságát jelzi, hogy 111 évvel ezelőtt nagyszabású pályázatot hirdettek a modernizálására, mely során azonban az ott álló református templomot meg kellett kímélni. E tekintélyt parancsoló épület nagyban befolyásolta a beérkezett pályamunkák stílusát is.
A világot jelentő deszkák hűlt helye – Lajta Béla és az első Nemzeti Színház Lajta Béla a magyar építészettörténet egyik legzseniálisabb alakja volt, akit szerencsére már saját korában is megfelelően értékeltek, és az utókor is tisztelettel ápolja emlékét. Tanulmányok hosszú sora, valamint több könyv is megjelent már életéről és munkásságáról, három évvel ezelőtt mi is megemlékeztünk halálának 100. évfordulójáról. Ma születésének jubileumát ünnepeljük, ugyanis 150 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ebből az alkalomból egy szívéhez közel álló témát, az egykori Nemzeti Színházhoz készített terveit mutatjuk be.
Ilyen lesz a Városháza Park – Kihirdették a tervpályázat eredményét Jövőre kezdődhet a Központi Városháza Károly körút felőli oldalán lévő, eddig parkolóként használt területet megújítása. A tavaly kiírt tervpályázat eredményét ma hirdették ki, a győztes terv alapján a mintegy 8000 négyzetméteres területen megőrzik a meglévő fákat, amelyek mellé újakat is ültetnek, számos új padot helyeznek ki, és lesznek csobogók is. A Városháza Park megújítása várhatóan 2024-re fejeződik be.
Megmutatjuk, hogy milyen lesz a megújuló Nyugati pályaudvar Egy világhírű brit építésziroda nyerte meg a Nyugati pályaudvarra és környezetének fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A zsűri azért döntött így, mert az új terv tiszteli Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe – hangzott el a mai eredményhirdetés után.
Világhírű építésziroda tervezheti az új Közlekedési Múzeumot Tizenhárom magyar és külföldi építésziroda tervei közül választották ki a győztest. Az amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda tervei alapján készülhet majd el a Közlekedési Múzeum új épülete Budapesten.
Így alakítanák át a budai rakpartot Lezárult a Duna-Buda építészeti tervpályázat.

További cikkeink