Keresés az archívumban

Érintetlen természet a városon belül: a hó borította Budakeszierdőben kirándultunk Lapunk nemrég számolt be arról, hogy 130 évvel ezelőtt csatolták a fővároshoz Budakeszierdő területét. Az új városrész az évtizedek során egyre több híres intézménynek adott otthont, például az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetnek, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnek (OORI), a Svábhegyi Csillagvizsgálónak, az Úttörővárosnak vagy éppen a Központi Fizikai Kutatóintézetnek (KFKI). A városrész már a századfordulón a budapesti (és budakeszi) polgárok kedvelt kirándulóhelyévé vált. Ígéretünkhöz híven, most egy túraajánlattal jelentkezünk, amely az erdőség főbb természeti-turisztikai látnivalóit járja végig. Mi a december eleji havazás után jártunk itt, gyönyörű, fehérbe öltözött táj fogadott minket.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.
Látta már az új Krúdy-szobrot a Belvárosban? – A köztéri alkotást az egykori Belvárosi Kávéház közelében állították fel Krúdy egyik kedvelt helye volt az egykor a déli Klotild-palotában működött Belvárosi Kávéház, itt írta meg a Szindbád-novellák jelentős részét. Ennek az eseménynek állít emléket a most felállított zsánerszobor a Ferenciek tere közelében.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
A Budai Vigadó és egy hűvösvölgyi családi ház lett az év háza Kiválasztották Az év háza pályázat nyerteseit. Középület kategóriában idén a Budai Vigadó felújítása érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést. A családi ház kategória győztese pedig egy hűvösvölgyi otthont lett.
Új kulturális közösségi tér nyílt a budai Várban Gyönyörű panorámájú különleges helyszínen, a Táncsics Mihály utca 9. szám alatti régészeti tárlat szabadtéri területén idén kulturális és szórakoztató programokat rendeznek. Irodalmi és történelmi estekkel, zenei produkciókkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a T9-ben.
Eredeti állapotában újult meg az első magyar olimpiai bajnok síremléke Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét eredeti állapotába állította vissza a Nemzeti Örökség Intézete. A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődött Maccabi Európa Játékok apropóján szerdán adták át.
Átadták a Testnevelési Egyetem új központi épületét A további ütemekben mintegy 40 ezer négyzetméternyi sportfelülettel bővül majd az egyetem területe.
Itt az idei Könyvhét Az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni.
Álljon meg egy novellára! Ismét a megállókba költözik a kortárs irodalom.
Úsztak, csengettek, lőttek a pesti mozikban A mozik története a város és a benne élők kölcsönhatásának története is. Szecessziós vagy eklektikus kialakításuk pedig beágyazódott Budapest városképébe.
Megújult az Örkény Színház nézőtere Az épület belsejének megjelenése jól illeszkedik a Bauhaus stílusjegyekkel rendelkező épülethez és a 21. századi elvárásokhoz is.
Álljon meg egy novellára! Budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat legjobb műveit.
Budapestről fotózták le a Tátrát A Hármashatárhegyről fotózták le az Alacsony- és a Magas-Tátrát a minap.
Zenés estek lesznek az Állatkertben A Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Kern András és Geszti Péter is fellép a Fővárosi Állat- és Növénykert Zenés Állatkerti Esték elnevezésű hét koncertes programsorozatában július 5. és augusztus 16. között – mondta el Sárfalvi Judit főszervező csütörtökön Budapesten.
Felmérték a Múzeumkert fáit A Múzeumkert rekonstrukcióját célzó program keretében elkészült a park részletes fakatasztere és a növényállomány teljes számbavétele.
Az MNG főműveihez írtak szövegeket Kortárs magyar szerzők írtak szövegeket a Magyar Nemzeti Galéria főműveihez.
Jön az Olvasás éjszakája A könyvkultúrához kapcsolódó programok, kötetbemutatók, matinék és más események várják a látogatókat az október 8-ai Olvasás éjszakáján.
Bejárhatjuk a Vígszínházat A Vígszínház VígNap nevű nyílt napján bejárhatjuk az egész színházat és számos különleges programon részt vehetünk vasárnap.
Olimpikonok nevét viselték egy napig a főutak Csütörtökön, az olimpia napján magyar olimpiai bajnokok nevét viselték fontosabb budapesti utak és közterek.
Több mint száz program a Budapesti Nyári Fesztiválon Több mint száz programot, köztük színházi produkciókat, koncerteket, gyermekelőadásokat és kiállításokat kínál a Budapesti Nyári Fesztivál június 10. és augusztus 30. között.
Gasztroközpont lehet a Várkert Bazárból L. Simon László államtitkár szerint kulturális, közlekedési és gasztronómiai szempontból is fontos helyszínné kívánják tenni a megújult Várkert Bazárt.