városfejlesztés

fortepan_180267_v.jpg Már 50 évvel ezelőtt is vita volt a Városligetről Már 50 éve is vita volt arról, milyen legyen a Városliget, s ennek az adott alapot, hogy 1974 tavaszára vonult ki a helyszínről a Budapesti Nemzetközi Vásár, azaz a BNV. Korábban ugyanis a Liget adott helyet a rendezvénynek, állandó épületei álltak itt, a parkból hatalmas részt vettek el a pavilonok és a lebetonozott területek, amelyeket részben ezután elbontottak.
József nádor Szépítő Bizottsága: 215 éve kezdődött a tudatos városfejlesztés Pest város szépítésére 1808-ban új bizottság alakult József nádor vezetésével és minden érintett szerv részvételével. A testület arra törekedett, hogy a fejlődésnek indult városban összehangolja a fejlesztéseket, az új házak egységes stílusban épüljenek, harmonizáljanak egymással. A tudatos városfejlesztésnek ez a szerve fél évszázadig működött, és jelentős szerepe volt Budapest mai szerkezetének kialakulásában.
Budapestről Fiuméba – 150 éve készült el a vasútvonal az ország tengeri kikötőjéig Hatalmas lehetőséget jelentett Budapest számára, hogy 1873-ban elkészült a Magyarországhoz tartozó Fiume, illetve a horvátországi Károlyváros közötti vasútvonal. Ezáltal ugyanis Budáról közvetlenül el lehetett jutni az Adriai-tengerig. A magyar főváros és a tengeri kikötő közötti vasúti kapcsolat jelentős hatással volt a magyar és a budapesti ipar fejlődésére.
Új út a Duna-parton: harmincéves a 6-os út bevezető szakasza Egy főút bevezető szakasza ritkán izgalmas, ám 30 évvel ezelőtt a 6-os út új nyomvonalat kapott Budapesten belül. Az új út a Duna-parton fut végig, ami Dél-Buda közlekedésének egy rendkívül fontos elemét változtatta meg.
Ilyen is lehetett volna Budapest – Elképzelések a városfejlesztésről Budapest egész máshogy nézett volna ki, ha úgy épültek volna meg a nagy beruházások, ahogy azt 1868 májusában a városfejlesztésben érdekelt szakemberek elképzelték. Nézzük, milyen várost álmodtak meg 155 éve elődeink!
Atlétikai csarnok, sporthotel is épül a Testnevelési Egyetem campusán, rekonstruálják a történeti kertet Atlétikai csarnokot 400 férőhelyes lelátóval, tetején sporttetővel, új uszodákat és sporthotelt is kialakítanak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai tömbjében Buda legnagyobb egyetemfejlesztésének második szakasza során. Ezenkívül a történeti kertet is rekonstruálják az intézmény Hauszmann Alajos által tervezett főépület körül.
Amikor a kerékpárosokat is megadóztatták Budapesten Nehéz helyzetbe került pénzügyileg Budapest 115 évvel ezelőtt. Pedig már a kerékpárosokat és a kutyatartást is megadóztatták, emelték a vízdíjat és a tandíjakat, ám 1906-ban kiderült: ez sem elég a hatalmas költségvetési hiány leküzdéséhez. A tervezett újabb adóterhek (így a pezsgőadó és a kártyaadó) kivetéséhez és az újabb adóemelésekhez nem járult hozzá a kormány, ellenben költségvetési támogatást nyújtott a fővárosi adósság rendezéséhez.
Bemutatta városfejlesztési programját a Fővárosi Önkormányzat Hétéves, 2027-ig tervező városfejlesztési stratégiát készített a Fővárosi Önkormányzat. A program megfogalmazása szerint meg kell állítani a budapestiek agglomerációba költözését, csökkenteni kell a forgalmi dugókat és minél több zöldfelületet kell kialakítani a fővárosban.
Városfejlesztés panelházakkal – Lakóövezetben 28 méter magas lehetett az épület Új városrendezési szabályzatot fogadtak el 45 évvel ezelőtt Budapesten, 1975 utolsó napjaiban. A rendelkezés célja, hogy a lakásépítéseknek és a városfejlesztésnek megfelelő keretet adjon, s meghatározza, hogy melyik övezetben mit és mekkora épületet lehet felhúzni.
Élhető Budapest? Már 80 évvel ezelőtt is ezt tervezték Budapest 1940-ben fogadta el első modern városfejlesztési tervét, amely közel nyolc évig készült. Az új elképzelés legfontosabb célja az volt, hogy élhető környezetet biztosítson a korszerű és folyamatosan fejlődő nagyváros lakóinak. A hatalmas terjedelmű, 150 oldalas tanulmány számolt az autóforgalom növekedésével, kijelölte a földalatti vasutak nyomvonalát, építészetileg egységes lakóövezetek kialakítását írta elő, a sűrűn lakott pesti városrészben közkertek kialakítását javasolta, a rakpartokat pedig gyorsforgalmi közlekedésre jelölte ki.
Duna-parti építési szabályozásokat fogadtak el A tájképvédelmi övezetbe tartozó területeken kiemelt cél a zöld karakterű Duna-part megőrzése, az épületek tájba illesztése.
Ötven éve döntöttek az Örs vezér teréről Fél évszázada született meg az Örs vezér tere fejlesztési terve, hogy hatalmas átszállóhely és közlekedési csomópont legyen belőle.
Zsolnay-kút lesz a József nádor téren – A herkulesfürdői alkotás másolata A belvárosi József nádor teret nemsokára két szökőkút fogja díszíteni a február elején ismertetett városfejlesztési tervek szerint. Az egyiket a Herendi Manufaktúra Zrt., míg a másikat a pécsi Zsolnay-gyár készíti. Míg a herendi gyár terméke egy kortárs iparművészeti alkotás lesz, addig a pécsi gyár szökőkútja annak a százharminc éves kútnak a másolata, amelyet eredetileg a dél-erdélyi Herkulesfürdőn helyeztek el.
Nemzetközi elismerést kapott a Budapest100 Budapest 11. kerületét és Kazincbarcikát is beválogatták az EU URBACT integrált városfejlesztési programjának díjazott települései közé.
Teljen meg élettel a Bartók Béla út! Évek óta zajlik az újbudai Bartók Béla út újjáéledése, már külön kezdeményezés fogja össze az útszakasz kulturális eseményeit. Most mégis úgy tűnik, ismét a belvárosi sztrádák hívei állnak nyerésre a forgalomcsillapításról szóló tervekkel szemben. Pedig számos érv szól az utóbbi mellett, és talán még nincs minden véglegesen eldöntve.
Urbanisztikai díjat nyert Józsefváros A VIII. kerület nyerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság Települési Hild János-díjat a stratégiai településfejlesztés miatt.
Ötletpályázatot ír ki a XIII. kerület Városközpont-kialakítási építészeti-urbanisztikai ötletpályázatot ír ki a XIII. kerület.

További cikkeink