világörökség

189106_pallas_ath.jpg A történelmi környezethez illő épület kerül a budavári Szentháromság térre – állítja a tervező A történelmi múlt iránti tiszteletet figyelembe vevő, a Várnegyed arculatához és az UNESCO világörökségi környezetéhez szorosan illeszkedő ház lesz a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány Szentháromság téri új konferencia-központja – mondta el lapunknak az épületet tervező Reisz Ádám, a Rapa Architects vezetője. Azt is kifejtette, hogy a homlokzat visszaépítésnél a kiindulási alap a háború előtti állapot volt, hiszen erről a korról áll rendelkezésre olyan vizuális információmennyiség, amire alapozhattak.
Budapest nem került fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára Az UNESCO mai döntése alapján nincsenek veszélyben a főváros világörökségi helyszínei.
Budapest várja a belföldi turistákat A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kellene a fővárosba látogató belföldi turisták számát. Ehhez fel kell hívni a magyar vendégek figyelmét a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és Budapest gasztronómiai kínálatára is.
Beomlott egy támfal a Logodi utcában A közterület-felügyelet munkatársai vették észre, hogy az I. kerületben a Logodi utcai ingatlan támfala leomlott. A magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett. Szabálytalan és engedély nélküli építési munka vezetett a támfalomláshoz.
Két Weiss-villát is felújítanak az Andrássy úton Jól tükrözi az impozáns fővárosi ingatlanok sorsát az Andrássy út 116. szám alatti villa története. Az iparmágnás Weiss Manfréd egykori lakóházát 1944-ben a németek szállták meg, később az államé lett, most – az új hotelépítési hullámban – szállodává alakítják át. A szomszédos épületen is már javában zajlik a munka: az egykor ugyancsak Weiss tulajdonában lévő palota a katari nagykövetség székhelye lesz.
Világörökséggé nyilvánítanák a limest A Római Birodalom egykori határvidékének emlékeit, közöttük Aquincummal világörökségi helyszínnek nyilváníttatná négy ország.
Pénz jut a világörökség fejlesztésére Világörökségi helyszínek fejlesztése címmel 11,5 milliárd forintos keretösszeggel indult új pályázati felhívás.

További cikkeink