Vörösmarty tér

marriottcom1 (1).jpg Luxus a Belvárosban – Három házból áll, és négy utcára néz az ötcsillagos Dorothea Hotel Három különböző korban és három különböző stílusban épült az a Vörösmarty tér szomszédságában álló három belvárosi ház, amelyet mostantól Dorothea Hotel néven ismerhetünk. A Dorottya utca – Vigadó utca – Apáczai Csere János utca – Wekerle Sándor utca által határolt területen fekvő háztömb átépítésével összesen 35 ezer négyzetméteres területen, műemléki környezetben és modern terekben alakították ki a felső kategóriás szállodai szobákat és lakosztályokat.
Lesz karácsonyi díszkivilágítás a Belváros legfontosabb közterületein Lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt, karácsonyi díszkivilágítás a Szabadság téren, a Ferenciek terén, a Váci utcában, az Egyetem téren, az Olimpia parkban és még néhány utcában. Kevesebb helyen ugyan, de ünnepi fényekbe öltözik a Belváros, a karácsonyi hangulatról az V. kerületi önkormányzat gondoskodik.
Augusztus 1-től állami tulajdonba kerül négy belvárosi közterület Az állam tulajdonába és az V. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe kerül augusztus 1-től a Vörösmarty tér, a Széchenyi István tér és a Podmaniczky Frigyes tér, valamint a József Attila utca. Az erről szóló törvényt ma fogadta el az Országgyűlés.
Hébé kioszkja: így hívták az első pesti szabadtéri fagylaldát Budapesten régi hagyománya van a fagylaltkészítésnek. Már a török uralom idején is készítettek gyümölcslevekből jeges italt a keleti árusok, majd az északolasz bevándorlók kezdtek fagylaltszerű édességet készíteni a XVIII. században Budán és Pesten. Azonban a mai fagylalt igazi diadalútja Fischer Péter cukrász nevéhez köthető Budapesten, aki 180 évvel ezelőtt nyitotta meg híres kioszkját a mai Vörösmarty téren.
A Vámháztól a Gerbeaud cukrászdáig – Egy legendás telek 240 éves története A mai Vörösmarty tér és József nádor tér között, a Gerbeaud cukrászda és környezete helyén egy nagyon értékes telek húzódott. 240 évvel ezelőtt ide épült fel a Harmincadhivatal (Vámház), melyet 70 év után ódivatúnak ítéltek meg és lebontottak. A területet ezután többen is szerették volna hasznosítani, gróf Széchenyi István a Nemzeti Kaszinót, Pest városa az új városházat emelte volna fel a helyszínen. A telket végül négy részre osztották a XIX. században. Az ide épült házak ma is állnak, értékes darabjai a belváros építészeti örökségének.
Állami tulajdonba kerülhet a Vörösmarty tér és a Széchenyi tér Sajtóhírek szerint állami tulajdonba kerülne a jelenleg a főváros tulajdonában álló Vörösmarty tér, Széchenyi István tér és Podmaniczky Frigyes tér, amelyeket ezután az állam az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adna.
Negyvenöt éve tiltották ki az autókat a Belváros népszerű utcáiból Budapesten az 1960-as évektől egyre több gondot okozott, hogy a szűk belvárosi utcákat teljesen elfoglalták a gépkocsik, amelyek mellett alig fértek el a gyalogosok. Először csak a Váci utcából tiltották ki az autókat, ám 45 évvel ezelőtt több belvárosi utcában is megszüntették a gépjárműforgalmat, és onnantól kezdve csak a gyalogosok használhatták őket.
Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Elmarad a Vörösmarty téri karácsonyi vásár A koronavírus-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt elmarad az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár.
A millenniumi ünnepségek csodája volt, száz év múlva graffitik lepték el Alig 20 hónap alatt épült fel, a kontinensen az első volt, a millenniumra készült, és a király is kipróbálta. Ez a Millenniumi Földalatti Vasút, azaz a kisföldalatti, Budapest legszerethetőbb közlekedési eszköze. A legutóbbi nagyszabású felújítása 25 évvel ezelőtt fejeződött be.
Európa legszebb téli városának nevezték Budapestet Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amelyeket nem szabad kihagyniuk az ide látogatóknak.
Téli pavilon készült a Vörösmarty-szobor védelmére A Vörösmarty-szoborcsoport köré helyezett ideiglenes pavilon klasszikus formát idéz, megvédi szobrot a tél viszontagságaitól, egyben középpontba is helyezi az alkotást a megújult Vörösmarty téren. A szobrot különféle színű fényekkel felváltva világítják meg.
A Gerbeaud-legenda – Száz éve halt meg Gerbeaud Emil A nevéből fogalom lett, az igényességet és az eleganciát képviselte, nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a magyar cukrásziparnak. Emlékkiállítás nyílt Gerbeaud Emilről.
Elkészült a Vörösmarty tér, már birtokba vették a gyalogosok Ismét a gyalogosoké a faltól falig megújított Vörösmarty tér, az ősz végéig a csatlakozó kis utcák is megszépülnek. Restaurálták a műemléki védettségű Vörösmarty-szoborcsoportot, nőtt a zöldfelület.
Új helyre került az Oroszlános kút a Vörösmarty téren A restaurált Oroszlános ivókutat korábbi helyétől távolabb állították fel, a Vörösmarty és a Harmincad utca találkozásánál.
Ötcsillagos szálloda épül a Vörösmarty téren A tervek szerint felújítják a Vörösmarty tér szomszédságában található Mahart-, valamint a Futura-házat is magába foglaló épülettömböt, amiben a jövőben luxusszálloda is lesz.
Burkolják a József nádor teret – Impozáns tér lesz parkkal és díszkutakkal Az V. kerületi József nádor tér felszíni rendezése jól halad, szép burkolattal fedik le a teret és a park kialakítása is folyamatban van.
Ilyen lesz a megújult Vörösmarty tér Új külsőt kap a pesti belváros főtere.
A Német Színháztól a Luxus Áruházig – a Vörösmarty tér története Májusban döntött a Fővárosi Közgyűlés a Vörösmarty tér felújításáról. Manapság a leginkább az igen látványos és hangulatos adventi vásárok miatt ismerjük a Vörösmarty teret. De miről volt nevezetes a vásárok előtt? Hogyan alakult az egyik legnépszerűbb fővárosi tér története?
Itt az idei Könyvhét Az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni.
Megújul a Vörösmarty tér A felújítás elsődleges célja egységes arculat kialakítása a környező utcákkal és a közösségi tér jelleg fejlesztése.
Ismét jön a karácsonyi vásár Újra lesz adventi és karácsonyi vásár a budapesti Vörösmarty téren.
Több mint ezer szerző dedikál a Könyvhéten Immár a 87. alkalommal szervezik meg az Ünnepi Könyvhetet az ország több mint 80 településén, és természetesen a budapesti Vörösmarty téren is.
A Könyvhét helyszíne marad a Vörösmarty tér Garanciát vállalt Tarlós István főpolgármester arra, hogy az Ünnepi Könyvhét helyszíne a Vörösmarty tér marad – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.

További cikkeink