zeneszerzők

192104_zeneakademia.jpg 115 éve adták át a Zeneakadémia új épületét A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri palotáját éppen 115 éve, 1907. május 12-én adták át. A zeneművészet egyik legfontosabb épülete a kiváló építészpáros, Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján készült, de a kor kiemelkedő iparosai is kivették részüket a munkálatokból. Az építészek évekig dolgoztak a terveken, hogy a megrendelő által megfogalmazott igény szerint magyaros elemekkel díszített modern épületet emeljenek.
Közel 5 év után ma megnyitja kapuit a felújított Operaház A Magyar Állami Operaház épületében 2017 októberében kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. A közel 5 évig tartó felújítás nem csupán Budapest egyik építészeti ékkövének továbbragyogását szolgálja, de XXI. századi alapkövetelményeket is reprezentálja. Az Operaház építésének története is bizonyítja, hogy ezek a követelmények is időről időre változtak.
Mozart és Dvořák szobra díszítette egykor az Ellinger-palota homlokzatát Ránézésre csupán egy lepusztult házat látunk a Terézvárosban, a Németh László utca 2/b szám alatt. Az egykor díszes Ellinger-palota potyogó vakolata mögött azonban különleges történetek sejlenek fel. A ház egyik felének tulajdonosa Ellinger Gusztáv hegedűművész és nemzetközi hírű zenepedagógus volt, míg a másik felét az a Novák Ferenc építész tulajdonolta, aki az 1890-es években többek között a Gellért-hegyi Sikló terveivel vált ismertté.
Bihari János emlékezete a Margit-szigeten – József nádor bálján abbamaradt a tánc, amikor a híres cigányprímás hegedült A Margit-sziget egy régi szobrának története sok érdekességet rejt. Vajon hányan tudják ma, hogy a cigányság hagyományos jelképe egy sün volt? Ez a szimbólum szerepelt ugyanis a híres cigányprímás, „a cigánykirály” Bihari János Margit-szigeti szobrának talapzatán, amelyet szobrászatunk egy ugyancsak különleges alakja, a siketnéma Vaszary László alkotott.

További cikkeink