Zielinsky Szilád

194496_avasarnapi_ujsag_1897_1nyit.jpg Ráépítettek két szintet, de még mindig üresen áll a belvárosi Főposta műemlék épülete Közel 150 évvel ezelőtt, 1873-ban készült el a Belvárosban a Magyar Királyi Főposta impozáns épülete. A három utca által határolt postapalota alaprajzát és költségtervét Koch Henrik, a belső udvar üvegtetejének terveit pedig Szkalnitzky Antal készítette. A Petőfi Sándor, a Párizsi és a Városház utcák által határolt műemlék épület is magántulajdonba került, s már több mint tíz évvel ezelőtt szállodává akarták alakíttatni, ám az egykori Főposta ma is használaton kívül van.
Százötven éves a Nágel-ház: egy lakóépület a tudomány és a kultúra szolgálatában Hazai egyetemeink és múzeumaink történetének volt olyan időszaka, amikor az állam még nem tudta megteremteni az önálló épületben való elhelyezés anyagi hátterét, a tudomány azonban már olyan szinten állt, amely megkövetelte a helyigények azonnali kielégítését. Bérházakat kerestek, hogy azokban, ha időlegesen is, de megoldják a gondokat. Ilyen volt a Lónyay utca, Gönczy Pál utca sarkán ma is álló, 150 éve épült, úgynevezett Nágel-ház.

További cikkeink