Zipernowsky Károly

200336_fortepan_95160.jpg Egy világcég Budáról – 145 éve alakult meg a Ganz elektrotechnikai osztálya Egy sikeres döntés és tehetséges fiatal mérnökök elhivatott munkája – kész a sikerrecept, ami egy kis budai öntödéből a XIX. század végére hatalmas vállalatot varázsolt. A Ganz Elektrotechnikai Osztálya 1878 augusztusában, 145 éve alakult meg, és néhány évvel később már Rómából, Bécsből és természetesen Budapestről is jelentős megrendeléseket kapott.
A pesti Nemzeti Színház volt a világ harmadik villanyvilágítással felszerelt színháza Az 1837-ben épült első Nemzeti Színház a mai Astoriánál, a Rákóczi út, Múzeum körút sarkán állt, a klasszicista épület homlokzatát 1875-ben teljesen átépítették, és egy hatalmas bérházat is emeltek mellé. Pár évvel ezután a pesti közönség olyasminek lehetett szemtanúja, ami akkor még keveseknek adatott meg: bevezették a villanyvilágítást. Ezzel a Nemzeti a világ harmadik színháza lett, amelynek színpadát, nézőterét és homlokzatát ily módon világították meg.
Százötven éves a Nágel-ház: egy lakóépület a tudomány és a kultúra szolgálatában Hazai egyetemeink és múzeumaink történetének volt olyan időszaka, amikor az állam még nem tudta megteremteni az önálló épületben való elhelyezés anyagi hátterét, a tudomány azonban már olyan szinten állt, amely megkövetelte a helyigények azonnali kielégítését. Bérházakat kerestek, hogy azokban, ha időlegesen is, de megoldják a gondokat. Ilyen volt a Lónyay utca, Gönczy Pál utca sarkán ma is álló, 150 éve épült, úgynevezett Nágel-ház.
Százharminc éves az első normál nyomtávú villamos Sokan tudják, hogy az első budapesti villamos 1887-ben indult el. Ám az csak kísérlet volt, a rendszeres közforgalmi járatok 1889-ben, 130 évvel ezelőtt indultak el.

További cikkeink