Budapest sajátossága és talán legnagyobb hátránya, hogy a kelet-nyugati forgalmat a Belvároson keresztül vezetik át, ráadásul egy aránylag szűk, alig 30 méter széles úton, a Rákóczi úton keresztül. 

Persze az Erzsébet híd, mármint az első Erzsébet híd megépítése előtt ez komolyabb gondot nem okozott: ha megnézzük a korabeli képeket, a fás úton békésen elfért a lovas kocsi és a villamos. 

Életkép 1935-ből (Forrás: Fortepan)

A régi Erzsébet híd – a történelmi Belváros feláldozása árán – kapcsolódott ugyan a Rákóczi úthoz, de a XX. század első felében már a forgalom számára szűknek bizonyult a Rákóczi út.

Azonban az 1950-es évek végén sok minden gyökeresen megváltozott. Egyrészt megszületett a terv, hogy az Erzsébet híd szélesebb szerkezettel, nagyobb áteresztőkapacitással épül meg, másrészt 1956 őszén a forradalmárok és az orosz megszálló csapatok harcaiban a Blaha Lujza téri épületek, ahol a forgalom a leginkább feltorlódott, komolyan megsérültek. Az épületek helyreállításának tervezésekor, már 1957-ben felmerült, hogy valamilyen módon növelni kell az út áteresztőképességét. A Népszabadság 1958. január 4-én Milyen lesz a Rákóczi út? címmel közölt cikke szerint a probléma a következő: 

„Egyik legnagyobb és már-már halaszthatatlan feladat a Rákóczi út gyalogos- és kocsiforgalmának megoldása. A Rákóczi út a Rókus Kórház felől a Baross térig tölcsérszerűen összeszűkül és csúcsforgalom idején az útszakasz forgalmát képtelen megemészteni. A helyzet súlyosságára mi sem jellemzőbb, minthogy az EMKE sarkon napi átlagban óránként mintegy 15 ezer ember halad át egyik oldalról a másikra. A kocsiforgalom a tölcsér szűkületében, a Rákóczi út és a Baross tér torkolatában már ma is leküzdhetetlen nehézségeket okoz.”

Az 1962-es légi felvételen jól látszik a „leküzdhetetlen forgalom”

A kérdést Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága szakértők bevonásával vizsgálta. Megoldásként a járdák rovására az úttest szélesítését javasolták úgy, hogy a járdákat az épületek földszintjének átépítésével árkádok alá vezetnék. Az 1957. februári 1-i ülésen elhangzott: 

„Semmi esetre sem esztétikai szempontból vetődik fel az árkádosítás szükségessége, hanem kimondottan közlekedési szempontból. A Rákóczi út keresztezését egy földalatti vasút építésével gondolták rendezni. [...] A megnövekedett autó- és gyalogosforgalomnak ma már nem felel meg ez a terület. Az egyedüli lehetőség az árkádosítás ott, ahol szűk a keresztmetszet”(Források Budapest múltjából V./b 272. oldal).

Az ötlet azonban vitákat váltott ki. Az idézett dokumentumban olvashatjuk Sásdi Sándornak, a Kereskedelmi Osztály vezetőjének véleményét is: „A közlekedési probléma megoldásával elronthatjuk a város képét." Megemlítette, hogy a Rákóczi út 38-40. sz. ház árkádosítva van és „úgy néz ki az az árkádsor, mint egy sikátor. [...] Márpedig egy szűk sikátor elé tett kirakatok nem mutatnak világvárosi képet."

A változásról az újságok lelkesen számoltak be. A már idézett 1958 januári cikk szerint: „A szakemberek a Rákóczi út 30. sz. háztól a 92. számig az épületek homlokzati traktusának árkádosítását javasolták. Az árkádok kialakításával a gyalogosforgalom az árkádok alá terelhető, és az így kapott járdaszélesség nagy hányadával az úttest jelentősen megnövelhető. Egyelőre természetesen csak a sérült épületeket árkádosítják, a helyreállítással egy időben végzik azt el. […] Az utcakép összehangolására az árkádok pilléreit, áthidalógerendáit, valamint az árkádok alatti üzletportálok lábazatait és a bejárati kapuk kereteit budakalászi vagy süttői kőlapokkal burkolják. A közvilágítás funkcióját süllyesztett fénycsövekkel oldják meg. Az üzletportálok kialakítását egységes profillal és csomópontokkal lehetőleg azonos magasságra méretezik. Az árkádosítás befejeztével a Rákóczi út képe jelentősen megszépül és a számottevő beruházással végrehajtott árkádosítás révén a főváros egyik legforgalmasabb útjának átbocsátóképessége is lényegesen kibővül.”

Az első árkádosított épületet, a Rákóczi út 38–40. alatt 1958. április 18-án adták át a forgalomnak. A munka nem állt meg, hanem gőzerővel folytatódott, a Népszabadság 1958. augusztus 3-án, vasárnap (érdekesség, akkor még vasárnaponként is megjelentek a napilapok) a következőket írta: 

„A fővárosi tanács illetékes szerveinek szakértői a legutóbbi napokban végigjárták a fővárosban folyó sortatarozásokat, megtekintették az árkádosítási munkákat. [...] A bizottság megszemlélte a Rákóczi úton az árkádosítási munkákat is. Megállapították, hogy a Rókus Kórháztól a Debrecen Étteremig az árkádosítás jól halad, s az év végéig egy ház kivételével, teljesen befejeződik. Ez a ház a Rákóczi út 32. szám alatti épület, ahol a nagyforgalmú KÖZÉRT-üzlet áthelyezése nem megy máról holnapra”.

Az árkádosítás tehát megelőzte az új Erzsébet híd átadását. Annak elkészültével és a villamosforgalom pár évvel későbbi megszüntetésével gyakorlatilag egy autópálya halad keresztül a belvároson.

Sajnos igaza lett Sásdi Sándornak, a Kereskedelmi Osztály vezetőjének, a nagy bevásárlóközpontok megjelenésével a Rákóczi út arculata megváltozott – kijelenthetjük, nem előnyére.