Keresés az archívumban

Hetven éve mutatkozott be az Ikarus 60 troli Az 1950-es években kényszerűségből kezdték el gyártani azokat a magyar gyártású szóló, azaz nem csuklós trolibuszokat, amelyek az 1970-es évek közepéig közlekedtek. Ugyan szovjet technikát alkalmaztak, de a karosszéria ugyanaz volt, mint az akkor megjelenő Ikarus 60-as buszé. Az első Ikarus 60T, azaz troli 70 éve mutatkozott be a budapesti nagyközönségnek.
Ötven éve mutatkozott be a kisföldalatti első új szerelvénye A kisföldalatti mai járművei 50 éve jelentek meg Budapest villamosvonalain. Igen, a felszínen, mert az első prototípusokat a villamosvonalakon próbálták ki. Miért volt szükség 50 évvel ezelőtt az új járművekre, és hogyan készültek?
Mikor Budára figyelt Európa – Zsigmond király uralkodásának 600 éves emlékei A középkori Buda aranykora Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdődött, aki idegen származása ellenére beleszeretett Magyarországba, és akkor sem hagyta el, amikor már fél Európa vezetője volt. Éppen ellenkezőleg: a nyugatot hozta ide, aminek egyik szemléletes példája a budavári Szent Zsigmond-templom hatszáz évvel ezelőtti felszentelése a mai Szent György téren. Az évtizedekkel ezelőtt itt végzett ásatásokat követően kövekkel rajzolták ki az épület alapfalait a Sándor-palota és a Karmelita kolostor előtti területen, hogy a Várba látogató sok-sok turista számára is egyértelmű legyen, hol állt egykor a Szent Zsigmond-templom.
Európa legjobb turisztikai fejlesztése – Újabb díj a Liget Budapestnek A Városliget megújítása, amely az elmúlt években több nemzetközi elismerést kapott, a napokban újabb díjat nyert. Ezúttal Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották az utazás, az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő vállalkozások tevékenységét értékelő International Travel Awards díjátadóján, Dubaiban.
Európa legveszélyeztetettebb örökségei közé sorolták a Memento Parkot Az európai örökségvédelemmel foglalkozó Europa Nostra szervezet és az Európai Beruházási Bank Intézet kiválasztott 11 európai örökségi helyszínt, amelyek közül hét kerülhet be majd az európai örökségek megmentését segítő programba. A budapesti Memento Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum épülete is rajta van a most készített listán mint megmentendő érték.
Európa hét legjobb termálfürdője között a Széchenyi gyógyfürdő Egy brit lap szerint a budapesti Széchenyi gyógyfürdő a legjobb európai termálfürdők közé tartozik. A tegnap közzétett összeállításban megemlítik a fürdő neobarokk épületét, gyógyhatású vízét és 21 medencéjét.
Harmadszor is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották az Advent Bazilikát A Szent István-bazilika melletti karácsonyi vásár, az Advent Bazilika már harmadszorra lett Európa legjobb karácsonyi vására. Idén még rekordot is döntött a rendezvény, hiszen minden idők legtöbb szavazatával nyert.
Újból az Advent Bazilikát választották Európa legjobb karácsonyi vásárának A Szent István-bazilika előtt megrendezett Advent Bazilikát 2019 után idén is Európa legjobb karácsonyi vásárának ítélték a látogatók. A voksoláson 163 ország szavazói vettek részt.
Európa kontinentális részén elsőként Budapesten épült földalatti vasút A millenniumi ünnepségek idejére, 1896 májusára készült el Budapesten a földalatti vasút, amelyen az átadást követően, 1896. május 8-án az uralkodó is utazott. Az avatásától fél évszázadon át Ferenc József nevét viselő földalatti vasutat a közbeszédben kisföldalattiként emlegetik, megépítése jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Budapest a XX. század hajnalán Európa egyik leggyorsabban fejlődő világvárosa legyen. Európában elsőként Londonban, a földrész kontinentális részén viszont a magyar fővárosban épült az első földalatti, 125 évvel ezelőtt.
Budapesten található Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézménye A budapesti Állatorvostudományi Egyetem épületegyüttese éppen 140 éve szolgálja a magyar állatorvosképzést. A mai Rottenbiller és a Bethlen utca között elhelyezkedő erzsébetvárosi épületegyüttes Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikák és Róth Miksa ólomüvegei díszítik. Az állatorvosok világnapján, amelyet épp ma, április 28-án tartanak, bemutatjuk a budapesti Állatorvostudományi Egyetem történetét és épületegyüttesét.
Európa legjobb középületének választották az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
A Szent Rókus Kórház a Semmelweis Egyetem része lett – Több mint 200 év viharait élte át Európa egyik legrégebbi ispotálya Egyetemi klinika lett a Szent Rókus Kórház, júniustól a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódva működik tovább. A több mint kétszáz éves kórház azért is történelmi jelentőségű intézmény, mert itt dolgozott Semmelweis Ignác, itt nyitott meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma, és itt kezdték meg először a betegek éteres altatását is.
Az első repülőverseny Budapesten – Rákosmezőre várta a magyar főváros Európa pilótáit Világszinten is még gyerekcipőben járt a repülés, amikor Budapesten már megrendezték az első nemzetközi versenyt. A magyarok mellett német, francia, osztrák, orosz, angol, lengyel és belga pilóták mérték össze a tudásukat Rákosmezőn. Nem kis feladat volt a pálya kialakítása, a hangárok és a lelátó megépítése. A különleges rendezvényt, amelyet 1910. június 5–17. között tartottak, hatalmas érdeklődés övezte, és hozzájárult a hazai repülés fejlődéséhez.
Europa Nostra-díjjal ismerték el a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját Rangos nemzetközi örökségvédelmi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum 2018-ban befejeződött rekonstrukciója. A zsűri szerint egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása történt.
A Duna királynője volt, Európa koldusa lett az ostrom után Budapest Budapest ostroma 1945. február 13-án véget ért. A város romokban hevert, az infrastruktúra összeomlott. Az életben maradt lakók elkeseredett küzdelmet vívtak azért, hogy valamennyire újra lakható legyen a város.
A Szent István-bazilika előtti adventi vásár lett Európa legszebb karácsonyi vására Európa legszebb karácsonyi vásárának választották a Szent István-bazilika előtt megrendezett karácsonyi vásárt, amely minden eddigi szavazási rekordot megdöntve nyerte el a címet.
Európa legszebb téli városának nevezték Budapestet Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amelyeket nem szabad kihagyniuk az ide látogatóknak.
Európa legjobb középülete díját nyerte el a Magyar Zene Háza Európa legjobb középületének járó díját nyerte el a Liget Budapest Projekt részeként megvalósuló Magyar Zene Háza, és a beruházás ezzel a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé is bekerült.
Európa legjobb szabadidős épülete az állatkerti Biodóm Európa díjat nyert a Liget Budapest Projekt fejlesztésében megszülető Pannon Park Biodóm.
Európa legjobb középülete díját nyerte el a Néprajzi Múzeum új épülete A világ legjobbjai közé került a Liget Budapest Projekt fejlesztése.
Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz a Városligetben A Szépművészeti Múzeum történetének eddigi legnagyobb rekonstrukciója zajlik, az épület fele újult meg.
Átadták a megújult Európa ligetet Budavár önkormányzata saját forrásból újította meg a Bécsi kapu melletti parkot.
Megszépül az Európa liget Új sétautakat, világítást és sportpályát kap az I. kerületi Európa liget.
Európa top 10 várkastélya között a budai Vár A National Geographic listáján Európa legszebb várkastélyai között sorolták fel a budai Várat.
Ikonikus villamosokat restaurálnak a Közlekedési Múzeumban Két régi típusú, magyar gyártású villamos restaurálását kezdi meg a Közlekedési Múzeum. A ma már muzeális értékű járművek több mint százévesek, 1911 és 1912 között készültek, felújításuk után a múzeum állandó kiállításán tekinthetők meg.
A híres Fiume Kávéház kevéssé ismert történetei A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb ünnepe a magyar költészet napja, melyet 1964-ben tettek József Attila születésnapjára, április 11-re. A költőóriás is gyakran dolgozott egy-egy „kávéházi szegleten”, mint ahogy a XX. század elejének más jelentős alkotói is. Cikkünkben a Múzeum körút 13. szám alatt egykor működő Fiume Kávéházat mutatjuk be, amelyet az írókon túl az építészek is előszeretettel látogattak.
Élet a szép homlokzatok mögött – 150 évesek az Andrássy út első bérházai Az Andrássy út bérházai ma különleges státuszt élveznek, hiszen világörökségi helyszínen állnak. Ahhoz, hogy ezt a rangot elnyerjék, szükség volt a százötven évvel ezelőtti speciális építési szabályokra is, melyek ráadásul nem is voltak előzmény nélküliek. Az alábbiakban bemutatjuk eme előírások történetét, melyek tükröződnek a patinás útvonal házaiban, kívül és belül egyaránt.
Budapesten diadalmaskodott a legtöbbször a 150 éve született Kincsem A lóversenyzés a fénykorát élte a XIX. században. Pest első lóversenytere Széchenyi Istvánnak köszönhetően valósult meg Ferencvárosban, ahol a rangos futamok fontos társadalmi eseményként is szolgáltak. Ezen a helyen is nyert számos alkalommal Kincsem, akit mintegy 4 éves pályafutása alatt senki nem tudott legyőzni. Gazdája még saját istállót is építtetett neki a belváros szívében. A csodaló születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékezünk 15 fővárosi győzelméről, az első pesti lóversenytérről és a Kincsem-palota néven illetett épületről.
Sokáig kellett várni rá – 130 éve készült Budapest első átfogó építési szabályzata Százharminc évvel ezelőtt, 1894. március 1-én lépett hatályba Budapest első állandó építési szabályzata, amely több övezetre osztotta az akkori főváros területét, és a későbbi hasonló jellegű szabályozások mintaadójává vált.
Átadták a Corvinus Egyetem Gellért-hegyi campusát Átadták a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért-hegy oldalában fekvő új campusát. A XI. kerületi Ménesi út és a Mányoki út találkozásánál fekvő új egyetemi központ közösségi tervezés alapján készült, és 680 hallgató befogadására alkalmas. A budai campus többfunkciós oktatási-kutatási terekkel, négyemeletes panorámás kollégiummal, valamint sportközponttal és 1,1 hektáros parkkal várja az egyetemi közösséget.
Fenséges helyszínek – A magyar uralkodói rezidenciák Hazánk fővárosa jó ideje Budapest, de ez nem volt mindig így. Az ország több városa is büszkélkedhet azzal, hogy a honfoglalás utáni évszázadokban fejedelmi vagy királyi székhely volt. A középkorban a királyi udvar előbb Esztergomban, majd Székesfehérváron is berendezkedett, és csak a tatárjárás után került Budára. Később a varázslatos fekvésű Visegrádon is hosszú időt töltöttek a magyar királyok, a török megszállás után pedig Pozsony tekinthető az ország fővárosának. Buda jelentőségét, központi szerepét azonban még a történelem viharai sem tudták kitörölni az emberek gondolkodásából.
Két újabb corvina látható az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében A magyar–török kulturális évad keretében az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében elérhetővé vált a közönség számára Mátyás király egykori Corvina könyvtárának két újabb darabja, melyeket az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeumban őriznek.
A hírközlés palotája – Telefonközpont a Terézvárosban Az első telefonközpontnak készült budapesti épületet 120 éve helyezték üzembe a VI. kerületben, ekkor Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt. Több mint tíz évig egyedül szolgálta ki a főváros távbeszélő-hálózatát, de az egész XX. század során fontos szerepet játszott a budapesti telekommunikációban. Volt, hogy háromszáz kezelőnő serénykedett benne éjjel és nappal, hogy az előfizetőket összekapcsolhassák egymással. Rájuk emlékeztet ma is az épület Nagymező utcai díszes homlokzata.
Emlékmű készül Buda bevételének 175. évfordulójára a Fiumei úti sírkertben Nagyszabású ünnepséget tartottak Görgei Artúr honvéd tábornok születésének 206. évfordulóján a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A kitüntetett figyelem idén annak is szól, hogy ebben az évben emlékezünk meg az 1849-es szabadságharc sikereinek és tragikus elbukásának 175. évfordulójáról. Az ünnepségen bejelentették, hogy májusban, Görgei legnagyobb haditettének, Buda bevételének 175. évfordulóján emlékművet avatnak a temetőben a honvédsereg fővezérének végső nyughelye közelében.
Finta József építész budapesti öröksége Finta József Kossuth-díjas építész életművének legjelentősebb része Budapesten valósult meg. Munkássága az elmúlt hat évtized alatt jelentősen meghatározta a magyar főváros városképét. A megépült házainak legjelentősebb része az idegenforgalom céljait szolgája, de pénzügyi és oktatási épületeket is tervezett. Munkáit sokan tartják funkcionálisan jól átgondolt, magas kvalitású alkotásoknak, mások azt kifogásolják, hogy Duna-parti szállodái kedvezőtlenül alakították a pesti látképet.
Látványos formában őrzi a múltat az őrségváltás hagyománya a budai Várban Bár ma már inkább nagyszerű látványosságként tekintünk az őrségváltásra a budai Várban, a múltban a díszes egyenruhát viselő testőrség tagjai a protokolláris feladatok mellett az uralkodó tényleges védelmét is ellátták.
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza A közel 200 millió olvasóval rendelkező neves brit lap, a The Guardian közönségszavazásán Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé választották a Magyar Zene Házát. Az intézmény 2022. januári megnyitása óta többször szerepelt rangos nemzetközi kiadványok toplistáján.
Amikor Budapest egy kicsit nagyobb lett – 130 éve vásárolta meg Budakeszierdőt a főváros Aki a Normafa környékén kirándul, a Konkoly-Thege Miklós út mentén szép, kőből faragott határkövekre bukkanhat. Ez nem véletlen, hiszen 1893 előtt itt húzódott Budapest határa, egészen addig, amíg a főváros a szomszédos Budakeszitől meg nem vásárolta a Budakeszierdőnek nevezett területet, ezzel nyugati irányba terjeszkedve. Nagy erdőségeivel ez a városrész azóta is a főváros zöld tüdejének része, kedvelt kirándulóhely lett; közigazgatásilag a II. és a XII. kerületek osztoznak rajta. Érdekessége a területnek, hogy idén több évforduló is kapcsolódik hozzá.
Karácsonyi halvacsora – Halászmesterek nyomában a Ferencvárosban A magyar háztartásokban sajnos a halételek nem tartoznak a legnépszerűbb tételek közé. Ritkán kerül otthon az asztalra harcsapaprikás, sült keszeg vagy pisztráng, esetleg tengeri halból készült fogás. Hazánkban a karácsonyi időszak az egyetlen, amikor a halászlé vagy a rántott pontyszelet is az ünnepi menü része. Talán nincs összefüggés a halfogyasztás mértéke és a halászok, halkereskedők társadalmi jelentősége között, de volt idő, amikor a halászmesterség kétségtelenül elismert foglalkozás volt.
Támid: mindig – Évezredek öröksége Budapesten A héber támid szó jelentése magyarra körülbelül úgy fordítható, hogy mindig, és eredetileg a templomban bemutatott, állandóan égő áldozatra utalt. Ötletesen ezt a címet kapta a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása is, amelyet a december 7-én kezdődött nyolcnapos ünnep, a hanuka alkalmából mutatunk be.
Ilyen az épületsors – Funkciót váltott alkotások a fővárosban Az épületek olykor díszes homlokzataik ellenére emberi tevékenység helyszínei, létrejöttüket tehát valamilyen gyakorlati igény szülte. Fennállásuk ideje alatt ez persze megváltozhat, és eredeti funkciójuk olykor feledésbe is merül. Az alábbi összeállításunkban felidézzük, hogy néhány híres budapesti épület hogyan változott, milyen célokat is szolgált az elmúlt évszázadok során.
A Budavári Palota pusztulásai A Budavári Palota középkorig visszanyúló történetét építések és bontások sora osztja fejezetekre. A nagy uralkodók, mint Mátyás, rendre igyekeztek a maguk képére formálni az épületegyüttest, míg az országrengető események elpusztították az előzőleg nagy gonddal felépített falakat. S noha minden újjáépítés együtt jár némi bontással, a Budavári Palota II. világháború utáni átépítése döbbenetes mértékű pusztítással járt együtt. Cikkünkben bemutatjuk, hányszor épült újjá romjaiból az egykori királyi rezidencia.
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására és természetesen Budapest történetének folyamatos dokumentálására. A kerek évforduló kapcsán érdekes lehet áttekinteni azt is, hogy az utókor milyen módon hajtott fejet egykori városvezetői előtt, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét.
A Monarchia Budapestjéről került elő különleges fotóanyag – Részletgazdag felvételek a magyar főváros aranykorából Páratlan értékű fotónegatívok kerültek elő a XX. század eleji Budapestről egy drezdai fotóarchívumból, a felvételek a magyar fővárost eddig nem ismert részletességgel örökítették meg. A különleges anyagra a Fortepan kutatói találtak rá, az ő közreműködésükkel nyílt meg ma a Magyar Nemzeti Galériában a Budapest: Az első aranykor című kiállítás, amelyen a német fotótár negatívjaiból készült nagy felbontású képek is láthatók.
Emlékét egy lakótelep őrzi, de más fontos intézkedések is fűződnek Wekerle Sándor nevéhez Wekerle Sándor Magyarország első polgári származású miniszterelnöke volt, aki háromszor töltötte be ezt a tisztséget a dualizmus idején. A politikai életben játszott szerepe mellett kevésbé ismert, hogy első két miniszterelnöksége alatt Budapest fejlesztésében is kimagasló érdemei voltak. Emlékét többek között az általa kezdeményezett Wekerletelep őrzi.
Világhírű fotós 1956-os felvételeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban Az 1956-os forradalom eseményeiről 150 külföldi tudósító és 36 fotóriporter számolt be a világ különböző lapjaiban. Köztük volt John Sadovy cseh származású fotóriporter is, akinek felvételei az amerikai Life magazinban jelentek meg 1956 novemberében. Az eseményeket megörökítő fotóiból a Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás, amelyen eddig nem ismert felvételeket is láthatunk.
Asztalosból iparművész – 100 éve hunyt el Mahunka Imre A hazai műbútor-asztalosság egyik kiemelkedő alakja volt Mahunka Imre. Nevét bizonyára kevesebben ismerik, mint Thék Endréét, de általában is elmondható, hogy a magyar bútorkészítés alkotóit az utókor könnyebben elfelejti, képüket az építőművészet, a belsőépítészet óriásai elhomályosítják. Pedig egy lakóház vagy közintézmény berendezése, tartalommal való megtöltése sosem volt egyszerű feladat. Kreativitás és sokszor valódi művészi tehetség kellett ahhoz, hogy az adott épület szobái, termei harmóniában legyenek az utcáról látható építészeti megoldásokkal.
Zsolnay-kiállítás nyílt a szecessziós Kőrössy-villában Zsolnay-kiállítás nyílt Közép-Európa egyik legszebb szecessziós villájában a Városligeti fasorban. A Kőrössy Albert Kálmán építész által saját maga számára tervezett, néhány éve felújított épület most kiállítóközpontként nyitotta meg kapuit. A tárlaton a Zsolnay-gyár aranykorának mintegy ötszáz kerámiája látható, valamint több ismert festőművész alkotása is megtekinthető.
Aki lángra gyújtotta a Batthyány-örökmécsest – 145 éve született Pogány Móric építész Az építészekre gyakran csupán mérnökökként tekintünk, de ők egyúttal művészek is, amit Pogány Móric munkássága is kitűnően példáz. Az éppen 145 évvel ezelőtt született alkotó az épületeinek többségét Tőry Emillel közösen valósította meg, önálló munkái között azonban számos emlékművet is találunk. Az alábbi összeállításunkban főleg az utóbbiak mentén mutatjuk be a jeles építőművészt.
Nyolcvan éve adták át az új budapesti óvóhelyeket A polgári védelem feladata bármilyen baj, katasztrófa esetén a lakosság életének a megóvása. Ennek nem az egyetlen, de az egyik legfontosabb „eszköze” olyan óvóhelyek kialakítása, ahol biztosíthatók az életben maradás feltételei. Budapesten nyolcvan évvel ezelőtt sok ilyen helyiséget építettek, a sajtónak is bemutatták őket.