Keresés az archívumban

A társasági élet központja volt a Jókai–Feszty-villa, amelyet Petőfi-emlékházzá alakítottak át Jókai Mór és a Feszty házaspár Bajza utcai, epreskerti villájában a XIX. század végének leglátogatottabb művészeti szalonja működött. A velencei paloták mintájára épült házban szinte mindenki megfordult, aki a művészeti, kulturális vagy politikai életben akkortájt számított. Jókai halála után öt évvel, 1909-ben ebben az épületben nyílt meg a Petőfi-ház, amely első ízben tárta a közönség elé a Petőfi-relikviákat. Itt mutatták be először a híres nyomdagépet is, melyen a Nemzeti dalt és a 12 pontot nyomtatták.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Évezredek a talpunk alatt – Feltárások a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán Régmúlt korok kavalkádja, a békés mindennapok és drámai történések nyomai kerültek elő a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán folytatott feltárás során – írja a regeszet.aquincum.hu oldalra Fényes Gabriella, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. Az ő írását közöljük a kutatásról.