A tervek szerint a felújítást követően a 2021-22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba – írja az MTI. A hivatalos ígéret szerint az Operaházat 2021 őszén vagy telén nyitják meg, így a tervek szerint a 2021-22-es évadban már használhatják az Andrássy úti épületet, Magyarország egyik legfontosabb színházi és zenés intézményét – mondta el Almási Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.

Az Operaház épülete (Fotó: Timár Sára, Forrás: Halász Csilla-Őrfi József-Viczián Zsófia: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, 2014)​​

A felújítás ideje alatt a dalszínház az Erkel Színházban működik, nemsokára pedig megnyílik az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház – tette hozzá Almási Tóth András. Kiemelte, hogy az Operaház decemberi előadásait, a Diótörőt, a Bohéméletet és a Denevért nagy sikerrel, végig teltházzal játszották.

Épületdíszek a tetőn (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A művészeti igazgató beszélt arról is, hogy míg a dalszínház Andrássy úti épülete a hagyományosabb daraboknak ad majd teret, az Erkel Színház népszínházi jellegéből adódóan a nagyobb nézőszámot vonzó előadásoknak, népoperáknak a játszóhelye lesz, az Eiffel-csarnokban pedig különleges, modern, kortárs alkotásokat láthat a közönség, teret adva a fiatal alkotóknak.

A 2020-as bemutatókról szólva kiemelte: már folynak a próbái A Mester és Margarita című opera-musicalnek, amelynek februárban lesz a premierje. Az Erkel Színházban egy Parsifal-bemutatót láthat a közönség húsvétkor, emellett a Don Carlos is színpadra kerül a német Frank Hilbrich rendezésében.

Az Eiffel Műhelyházban többek között a Ments meg, Uram! című kortárs amerikai operát, valamint a Keresztkantátákat láthatja a közönség – közölte Almási Tóth András.

Forrás: MTI

Nyitókép: Az Operaház belső tere (Fotó: opera.hu)