A spanyolnátha óta nem volt példa a mai koronavírushoz hasonló világjárványra, a budapestiek pedig utoljára talán 1956-ban tapasztalták, hogy a hétköznapi életükben és a mindennapi mozgásukban észrevehetően korlátozzák őket. Járványügyi szempontból (de szigorúan csak abból!) áldott félszázad áll mögöttünk, a boldog békeidőknek azonban úgy tűnik, vége szakadt. Újra. 

A betegségek és járványok ugyanis történelmünk nagy részében a mainál jóval gyakoribb, hívatlan vendégek voltak nálunk. Mind közül a legutálatosabb, a dögvésznek is nevezett pestis volt, amelytől csak a XVIII. században szabadultunk meg: az utolsó nagyobb járvány az 1730-as évek végén söpört végig az országon.

A középkorban a háborúkat gyakran kísérték pestisjárványok. Ez jól látszik id. Pieter Bruegel: A halál diadala című, 1562-es festményén is

Ha a koronavírus-járvány ijesztő, gondoljunk bele, mennyivel rémisztőbb volt egykor a pestis, amelyről nagyjából semmit sem tudtak, csak azt, hogy gyorsan terjed, és gyakori halált okoz. Vakcina kifejlesztéséről szó sem lehetett, maradt tehát a reménykedés. Mivel a régiek az efféle járványokat gyakran Isten büntetésének vélték, sokan a szentekhez imádkoztak segítségért, és a kór elvonulását követően is nekik adtak hálát. 

A hálaadás legjellegzetesebb módja fogadalmi emlékek, szenteket ábrázoló szobrok felállítása volt, amelyek gyakran Szentháromság-oszlopok formájában öltöttek testet. Ezeken az Atyán, a Fiún és a Szentléleken túl több más szent is helyet kapott, Szűz Márián kívül jellemzően járványokban, betegségekben szenvedők védőszentjei, mint például Szent Sebestyén vagy Szent Rókus. 

Szentháromság-oszlopok Budán és Pesten

Jó példa erre a budavári Szentháromság-oszlop, amely a róla elnevezett téren, a Mátyás-templom előtt áll 1713 óta. Nem az első ezen a helyen, elődjének (a mai Zsigmond téren álló szoborcsoportnak, amelyről később írunk) felállítását a Buda 1686-os visszafoglalását követő, 1691-es pestisjárvány levonulása után, a jezsuiták ötletét felkarolva határozták el.

A szobor alapkövét 1700-ban tették le, de csak 1706-ra készült el. Néhány évvel később azonban újabb, még nagyobb pestisjárvány söpört végig a városon, amelynek elmúltát egy még nagyobb és még díszesebb szoborral ünnepelték meg, ezt Ungleich Fülöp szobrász készítette, a rajta lévő domborműveket és címereket pedig Hörger Antal. Ez az alkotás látható ma is ott, a régit pedig Újlak külvárosába helyezték át, ott található ma is, a Zsigmond téren.

A Szentháromság-szobor a budai Várban, a róla elnevezett téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1713-as alkotás a legnagyobb (14,4 méter magas) és legdíszesebb a budapesti Szentháromság-oszlopok közül, ám a II. világháborúban megrongálódott, ezért szobrait és domborműveit újrafaragták, a régieket a Kiscelli Múzeum őrzi. A hatszögletű obeliszken a fönt felsorolt szenteken túl Szent János, Szent Kristóf, Szent Ágoston és Szent József is látható. A szobrok feletti párkányon Szűz Mária, Keresztelő Szent János és Xavéri Szent Ferenc szobra van, fölöttük pedig angyalfejdíszítések, egészen a Szentháromságot megjelenítő csúcsig. 

A Szentháromság-szobor a budai Várban, a róla elnevezett téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az eredeti, Zsigmond térre áthelyezett szobrot közadakozásból építették. Noha a minden téren megviselt lakosság adakozókedve a járvány elültével alábbhagyott, az alkotás terveinek elkészítésével a budai magisztrátus megbízta Venerio Ceresola császári építőmestert, akinek elképzeléseit Bernardo Ferretti mester faragta kőbe.

Bár Ferretti a munkáért kapott 700 forintból 100-at maga is felajánlott a szobor felállítására, a dolog nem ment egyszerűen: a keze alá dolgozó szobrász a rossz nyelvek szerint többet ült a kocsmákban, mint a műhelyben. A lassan elharapódzó pénzhiány következtében a fogadalmi oszlop felállítása így majdnem elúszott. Hosszas huzavonát követően az építkezésnek végül a pestis 1699-ben való újbóli felbukkanása adott friss lendületet, a korabeli felfogás szerint ugyanis a ragály Isten büntetése volt a fogadalmukat megszegő, hálátlan polgárok felé. 

Az eredeti budai Szentháromság-szobor a mai Zsigmond téren (Fotó: Wikimedia)

A tizenöt évnyi huzavona után nagy nehezen megszületett művet végül 1706-ban leplezték le, bár még ekkor sem készült el teljesen, a mellékszobrai hiányoztak, és a talapzata is meglehetősen provizórikus volt, véglegeset csak 1707 tavaszára készített hozzá Johann Hölbling építőmester. A szobron a Szentháromság alakjait Szent István, Szent Imre, Szent József és Szűz Mária ábrázolása egészítik ki. Az alkotást 1856-ban restaurálták, és a téren belül áthelyezték, akkor nyerte el mai formáját, és akkor építették köré a kis vaskerítést is. 

Az 1863-ban állított pesti Szentháromság-szobor a Belvárosi plébániatemplom előtt. Klösz György fotója az 1880-as években, a lebontása előtt néhány évvel készülhetett (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

A budaihoz hasonlóan Pest városának is volt Szentháromság-oszlopa, szintén a városháza közelében, a mai Március 15-e téren, a Belvárosi plébániatemplom előtt. A pesti polgárság  ugyancsak az 1691-es pestisjárvány levonulását követően határozta el egy fogadalmi emlék állítását, amely egy évvel később el is készült.

Ez sem állt azonban sokáig egy helyen, már az 1710-es évek végén az átépítéséről szóltak a hírek, végül 1810 körül bontották le, hogy aztán 50 évvel később, 1863-ban újat emeljenek a helyére Andreas Halbig tervei szerint. Ez a neogótikus alkotás már a régi fotókon is látszik, de ezt is lebontották az 1880-as években. 

A darabjaiból újjáépített fogadalmi emlék

Hogy a pestis milyen gyakori volt a korabeli Budán és Pesten, jól mutatja, hogy 1739-ben újabb kór söpört végig a városokon. A járvány Óbuda akkori lakosságának nagyjából a felét elvitte, a tragédiától lesújtott és a haláltól megmenekült lakosok ezért saját Szentháromság-szoborcsoport felállítását határozták el. Ebben nagy segítségükre volt a környéken birtokos Zichy család, amely jelentős összeggel járult hozzá a költségekhez, ahogyan az adományozó lelkű lakosság is, emellett a plébániatemplom építésére félretett összegből is lecsippentettek némi pénzt.

A budavárihoz képest szédítő tempójú építkezés már 1740-ben elkezdődött, amikor letették a szoboregyüttes alapkövét. Fájó tény azonban, hogy a barokk alkotásnak sem a tervezőjét, sem a készítőjét nem ismerjük, sőt azt sem, mikor készült el pontosan. A források alapján gyanítható, hogy 1743-ra már állt. 

A Szentlélek téri Szentháromság-szobor egykor és most (Fotó: Fortepan/Wikimedia)

A köré vont vaskerítés kivételével homokkőből készült szoborcsoport egy háromszög metszetű oszlop köré rendeződik, amelynek csúcsán a Szentháromság alakjai foglalnak helyet. Alattuk középen a csillagos glóriával koronázott Szűz Mária, a talapzat csúcsain pedig Xavéri Szent Ferenc (aki inkább térítő szent, nem kapcsolódik szorosan a pestishez), az 1570-es évekbeli milánói pestisjárvány idején munkálkodó Borromei (Borromeo) Szent Károly és a mártír Szent Flórián látható. Az oszlopot körülvevő vaskerítés kőoszlopainak tetején újabb szobrokat találunk: a középkorban leggyakoribb, pestis ellen védő, nyilakkal halálra sebzett Szent Sebestyént, a pesties betegeket ápoló Szent Rókust, és Valois Szent Félixet. Utóbbi a szobor állításában tevékenyen részt vevő, a környéken a XVIII. században megtelepedett trinitárius rend alapítója. 

A Szentháromság-szobor túlélte a háborúkat, már a második világégésben megsérült, végül 1956-ban bontották le, darabjait pedig a közeli Zichy-kastély udvarára helyezték. Bár a szoboralakokat 1959-ben a Kiscelli Múzeumba vitték, az alkotás többi darabja gazdátlanul hevert ott tovább. 

Ezzel a szobor története véget is érhetett volna. 1994-ben azonban a Braunhaxler Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület kezdeményezését felkarolva összegyűjtötték az alkotás meglévő darabjait, felmérték a helyét, a hiányzó darabokat újrafaragták, és 2000. június 24-e óta újra a Szentlélek téren látható. 

Mária oltalma alatt

Jellegzetes nyomai a barokk kor pestisjárványainak a Mária-oszlopok is. A főváros egyik legrégebbi, 1702-ben készült szobrának másolata ma az I. kerületi Krisztina téren áll, a templom mellett. Az ismeretlen mestertől származó alkotás a Szeplőtelen Szűz Máriát ábrázolja, aki egy kerek oszlop tetején lévő gömbön áll, amelyet a bűnt megjelenítő kígyó fon körbe. A szobrot Matthias Janisch (Janisch Mátyás) üvegesmester állíttatta a pestisjárvány elmúlása iránt érzett hálából az akkori Krisztina téren, amit ma Magyar Jakobinusok tereként ismerünk.

A szobrot 1855-ben restaurálták, majd egy évvel később áthelyezték a mai helyszínre. Az időközben ismét megrongálódott szobrot végül 1927-ben a Fővárosi Múzeumba vitték, helyére pedig a haraszti mészkőből készült másolata került, ez látható ott ma is. 

A Krisztina téri Mária-oszlop az 1702-es szobor másolata. Ma is mindig van alatta virág (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Különleges története van a budai Mária téren álló Mária-oszlopnak is. Az 1724-ben faragott alkotás eredetileg az akkori Bomba (ma Batthyány) téren állt, és Hörger Antal alkotása, aki mint már tudjuk, a Szentháromság téri szobron is dolgozott. A szobrot 1826-ban egy, a térre épített (és a 19. század végi árvízvédelmi munkák során lebontott) katonai őrház építése miatt távolították el, és helyezték át az akkori Irma térre, amelyet később a szoborról Mária térre kereszteltek át.

Az alkotás eredetileg díszesebb volt, és a gyermek Jézust tartó Máriát Sienai Szent Katalin és Nepomuki Szent János mellszobrai vették körül, ezeket azonban elsodorta az idő. Hálásak lehetünk, hogy legalább ennyi megmaradt belőle. 

A Mária téri szobor eredetileg a Batthyány teret díszítette (Fotó: Wikimedia)

A napjainkban átépítés alatt álló Szervita tér a XVIII. században sem volt éppen a nyugalom szigete. A török kor elmúltával a szervita rend épített templomot az egykori Szép Mecset helyén (amely a johanniták XV. század elejei templomának átalakításából született): ez az 1732-ben felszentelt, mai is látható Szent Anna-templom. A korban rendszeresen felbukkanó pestisjárványok nagy sokkot jelentettek a sokat szenvedett lakosságnak, az egyházi élet azonban nem állt meg.

A templom elé 1729-ben Mária-szobrot emeltek, amely az 1739-es ragály idején még fontosabbá vált: a templom bezárt, a szerviták pedig itt, az szabadban imádkoztak a járvány elmúlásért. A szobrot sokan Hörger Antalnak tulajdonítják, más források Andreas Riedert említik alkotóként, az viszont biztos, hogy kezdetben a templom előtt állt, csak 1863-ban helyezték át mai helyére. 1880-ban apró, háromszög alakú zöld területtel és vasráccsal vették körbe. 

A Szervita téren ma látható szobor az eredeti helyén áll, de klasszikusabb vonalvezetésű és befejezetlen (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A puha sóskúti mészkőből készült alkotás az 1930-as évekre úgy elmállott, hogy pótolni kellett. Mivel restaurálni nem lehetett, barokk formát pedig nem akartak „hamisítani” a harmincas évek végén, így 1942-ben Erdey Dezső tervei alapján újat készítettek, ez látható ma is a téren befejezetlenül, a munkálatok végét ugyanis az ostrom megakadályozta.

Hajdan a Szervita téri Mária-szobor tövében imádkoztak a szerzetesek a pestisjárvány elmúlásáért (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Kápolna a pestiskórház mellett

A pestisjárványok egyik legérzékletesebb, ma is látható emléke azonban nem egy szobor, hanem egy épület. Sokan nap mint nap ügyet sem vetve rá elrohannak mellette, pedig a Szent Rókus-kápolna vérzivataros idők nyomát őrzi. A pestiek 1711-ben fogadták meg, hogy Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére kápolnát emelnek. Az építkezés hetek alatt zajlott le 1717-ben. Ez a lóhere alaprajzú kis házacska a mai épület szentélyének felel meg. 

A Szent Rókus-kápolnát és a kórházat is a pestisjárványok hívták életre (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Bár a kápolna fenntartásához a Városi Tanács két szántóföldet is rendelt (az egyik közvetlenül a kápolna mellett, a másik a mai Ludovika Akadémia és a Füvészkert helyén feküdt), ezek jövedelme nem lehetett valami nagy, az épületben a korabeli feljegyzések szerint ugyanis csak egy oltár és két kis harang volt. A hírhedt 1739-es pestisjárvány idején aztán elhatározás született az épület bővítéséről, amely két évvel később, 1741 nyarára meg is valósult. A ma is látható tornyát később, az 1700-as évek derekán építették hozzá, így nyerte el ma ismert formáját.  

A kórház hajdani bejárata fölött ma is olvasható a latin felirat: „Gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza” (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az épület mellett régóta működött kórház; kezdetben a pestises, majd később a többi beteg ellátására. A mai is látható épület 1798-ban készült el, bejárata azonban akkoriban még a templom melletti díszes kapu volt, amely fölött máig olvashatjuk a PESTANUM CALAMITOSORUM DOMICILIUM (kb. gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza) feliratot. 

Az időről időre felbukkanó pestis a régi korok legrettegettebb járványa volt, amely a jelentős korlátozások ellenére (vesztegzár, közösségi események betiltása, templomok bezárása, betegek tárgyainak elégetése) időről időre felbukkant a városokban. A kór rengeteg áldozattal járt, és maradandó nyomot hagyott mind a közös emlékezetben, mind pedig a város köveiben. A fönti alkotások ezért nem pusztán szobrok és épületek, hanem óriási próbatételek mementói is, olyan közös erőfeszítéseké, amely a főváros hitét és élni akarását is jelképezik. 

Nyitókép: A Szentháromság-szobor a budavári Szentháromság téren, mögötte balra a régi budai Városháza (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)