Az egész egy nagyravágyó varietétulajdonos álma volt, aki ki szerette volna használni a millenniumi kiállítás jelentette konjunktúrát. 

A budapesti Duna-szabályozási munkák nyomán, az 1870-es években a Lágymányosi-zátonynál egy hosszanti gáttal leszűkítették a folyót. A gát nagyjából a mai Gellért tértől indult, és ma is látható része a Kopaszi-gát a vasúti hídtól délre. Ám egykoron a hídtól északra, egészen a mai Gellért térig a gát és a vasúti töltés egy zárt tavat hozott létre, ez volt a Lágymányosi-tó, amelyet mára teljesen feltöltöttek.

A Lágymányosi-tavat az 1880-as években kikötőként is próbálták hasznosítani, de ez nem volt sikeres elképzelés, ezért az 1890-es években más hasznosítási módot kerestek a területnek. Ekkor jelent meg ötletével Somossy Károly, aki egy hatalmas vigalmi negyedet szeretett volna létrehozni itt. 

A Galata tér a kis Konstantinápolyban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

Somossy Károly 1884-től működtette híres orfeumát, amely Budapest éjszakai életének egyik központja lett. Annak ellenére, hogy Somossy intézménye népszerű volt, a tulajdonos nem volt igazán jó üzletember, 1899-re csődbe ment. 

Még azonban a bukása előtt, 1896-ban Budapest a millenniumi kiállítás és az ünnepségsorozatok lázában égett. Ezt szerette volna kihasználni Somossy is. Valójában az orfeumtulajdonos ötletgazdának egy fillérje sem volt, ezért hatalmas kölcsönöket vett fel uzsorásoktól, hogy nagyravágyó álmát megvalósítsa. Ebben a korszakban Konstantinápoly a „mesés keletet” jelentette, oda vitt az Orient Express, ezért e vigalmi negyed mintája a török birodalom fővárosa lett. 

A tóparton és annak közepén lévő szigeten 1896 májusára épült fel a mulatóhely, Konstantinápoly Budapesten elnevezéssel, amelyet így írt le a Vasárnapi Ujság 1896. szeptember 6-i száma: 

„A budapesti Konstantinápolynak eddig elkészült részében már is sok a látványosság. Első sorban kell említenünk a Dunaszabályozás alkalmával elzárt egyik Dunaág képezte szép tavat, mely a Gellérthegy és az összekötő híd között terül s helyenként 540 méter széles. Van e tóban egy füzes és ligetes sziget is. Ez a tó és sziget adta voltaképen a serkentést Konstantinápoly létesítéséhez. Ezen a tavon, mely már is Bosporus-nak van elkeresztelve, egész szélességében egy tíz méternyi szélességű, erős oszlopokon nyugvó fahíd vezet keresztül. A hidat mintegy 30, az oszlopokból magasan kicsúcsosodó toronyszerű faalkotmányokon elhelyezett villamos ívlámpa egészíti ki, a melyek vakító fényt lövelnek az esthomályba, s a hídfőről szemlélve a szintén pazarúl kivilágított telep fényözönóvel együtt elragadó látványt nyújtanak.”

Ha rávetítjük a mulatónegyedet a XI. kerület mai térképére, akkor láthatjuk, hogy a Budafoki út, Zenta utca, Duna-part és vasúti töltés közötti területen helyezkedett el, azaz a mai Műegyetem területén. 

A tavon és a parton kialakított vigalmi negyedben egyszerre akár 40 ezer ember is szórakozhatott. A terület eléggé messze esett a város központjától, ezen speciális omnibusz- és hajójáratokkal segítettek, amelyek a városközpontból hozták ki a mulatni vágyókat.

Látható, hogy a kis Konstantinápoly hatalmas területet ölelt fel. A kép jobb szélén ma a Gellért tér található, a sziget, és a szigetre vezető híd magasságában van ma a Petőfi híd és a Goldmann György tér, a kép bal szélén látható területen ível át ma a Rákóczi híd (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

Az épületek Konstantinápolyt idézték, a központi teret Fényes Porta térnek hívták, de volt Galata tér, Galata híd és Sztambul utca is. Megjelent itt a hagyományos bazár, ahol természetesen keleti árukat lehetett venni, felépítették a Hagia Sophia templom mását és a tavon Konstantinápolyból hozatott csónakokkal, a kaikokkal (török evezős csónakokkal) lehetett hajózni. A bazárt a korabeli lapok beszámolói szerint a legnagyobb török kereskedőcég, a Sadullah Levy & V. Souhami működtette,  és Törökországból származó különböző kiállítási tárgyakkal is próbálták a közönséget idecsalogatni.

Épült két „hárem” is, Törökországból „importált” lányokkal, emellett volt itt francia színház, olasz üvegfúvók műhelye, kávéházak, látványos táncelőadások, sőt imitált vízi csata is.

Janicsár tér a budapesti kis Konstantinápolyban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

Kis Konstantinápoly családi szórakozást nyújtott, ezt ki is hangsúlyozták, azaz a „háremek” nem bordélyházak voltak, ahogy a Pesti Hírlap 1896. május 24-én írta: 

„Ki kell emelnünk azt, hogy a vezetőség a legnagyobb sulyt első sorban arra fektette, hogy a török életet hiven, a maga való eredetiségében tüntesse föl, a tiszta mohamedán erkölcsökkel és szokásokkal. Ezzel az is meg van mondva, hogy a telepen nincsenek »álháremek« sem más efajta helyiségek, ugy, hogy minden családapa bátran viheti oda családja nőtagjait, mint ahogy a mai bemutatón tulnyomó számban voltak ott előkelő családok hölgytagjai is.”

A látogatókat csábította a „kairói” szamaragolás, a barangolás a – fából, gipszből és más ideiglenes anyagokból felhúzott – zegzugos utcácskákban, jósnők jövendöléseit hallgatva, vagy más, a kelet csodáit felidéző attrakciók, így a török kórusok, a hastáncosnők produkcióin elcsodálkozva, valamint a hetente több alkalommal is megrendezett tűzijátékok.

Tevés és szamaras törökök Budapesten 1896-ban (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)

A belépő rendes napokon 30, tűzijátékos napokon 40 krajcár volt. A májusi indulás után annyira sikeresnek tűnt a kis Konstantinápoly, hogy a budapesti városvezetés és a vállalkozó már a villamosvonal építéséről fantáziáltak, amely a jövőben még inkább elérhetővé tette volna a különleges szórakoztatóparkot. 

Ennek ellenére a vállalkozás fél év múltán, 1896 őszén csődbe ment. Nemcsak az volt ennek az oka, hogy az egyik befektető kiszállt, mert nem jött be az üzleti számítása, hanem a természet is a vigalmi negyed ellen fordult. Egyrészt abban az évben elég esős volt a nyár, másrészt a terület egy mocsár közepén volt. A sok eső egy mocsár esetén egy dolgot szokott okozni: rengeteg szúnyogot. Kis Konstantinápolyt annyira ellepték a szúnyogok, hogy emiatt a látogatók elmaradtak, a bevétel leesett, és a csőd elkerülhetetlenné vált.

Nyitókép: Kis Konstantinápoly létképe a Dunáról (Fotó: Vasárnapi Ujság, 1896. szeptember 6.)