A norvég ácsmester, Gregersen Gudbrand 1824-ben született Strandban, Norvégia délkeleti szegletében, 145 éve, 1875. május 9-én kapott magyar állampolgárságot, ekkor már ismert és elismert vállalkozó volt Magyarországon. 

 

Gregersen Gudbrand (Fotó: Wikipédia)


Eredetileg úgy tervezte, csak pár hónapra vállal munkát Magyarországon, amikor 1847-ben hazánkba érkezett. Gregersen poggyászát ugyanis Bécsben ellopták, és mivel pénze nem volt, arra gondolt, hogy az akkor kibontakozó magyar vasútépítkezéseken keres annyi pénzt magának, hogy új holmikat vásároljon, és folytathassa utazását. 

A pár hónapból azonban évtizedek lettek, itt maradt, itt épített karriert. Tevekénységet Gelléri Mór A magyar ipar úttörői című munkájában 1887-ben így jellemezte: 

„Ez iparnak [az építőiparnak] hazánkban való nagymérvű fölkarolására is akadtak érdemes vállalkozók s ez úttörők között méltán sorolható föl Gregersen Gudbrand, a ki mint egyszerű ács és művezető kezdte meg működését hazánkban s kitartása, munkássága, szorgalma és jóravaló törekvése által az ország legelső és legnevezetesebb iparosai közé emelkedett.”

Gregersen, bár akkor még csak egy éve volt Magyarországon, 1848-ban, a szabadságharc alatt önként beállt a magyar honvédségbe, ahol utászként szolgált. Ezután rövid itáliai kitérő következett, de 1850-től ismét Magyarországon dolgozott, vasúti hidakat épített, szerepe volt például a szolnoki vasúti fahíd építésében. Országszerte számos híd, töltés, vasúti épület építését vezette. 

1865-ben megvásárolta a Luczenbacher János-féle fűrész- és fatelepet, és azt fejlesztette tovább. Gregersen megvalósította az építőipari lehetetlent, egyszerre dolgozott olcsón, pontosan és jól. Becsületességéről legendák keringtek, így amikor az 1860-as években előbb egy tőzsdekrach, majd 1870-ben egy tűzeset miatt ismét tönkrement, nagyon sokan gondolkodás nélkül hiteleztek neki, hogy talpra tudjon állni. Ez olyan jól sikerült, hogy 1873-tól már Budapest legnagyobb adózói között tartották számon. 

A Keleti pályaudvar 1900-ban. Több ezer vörösfenyő cölöp tartja, a munkálatokat Gregersen cége végezte (Fotó: Fortepan/Klösz György fényképei. Leltári szám: HU.BFL.XV.19.d.1.08.034)

A Keleti pályaudvar 2020 tavaszán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Budapesten kívül minden nagyobb hídépítésben részt vett, de megkerülhetetlen volt a vasútépítkezéseknél is. Mindemellett Budapesten is szinte minden ekkor készült jelentősebb épülethez valamennyire volt köze. 

A fővárosban jelentős szerepe volt a Déli vasút budai állomásépületének és az oda vezető vasúti alagútnak az építésében, de az ő cége végezte el azt a hatalmas munkát, amely a Keleti pályaudvar felépítéséhez kellett. A pályaudvar talaja ugyanis mocsaras, és csak úgy volt lehetséges felépíteni, ha előbb több ezer vörösfenyő cölöpöt vernek le a földbe. 

A Mátyás-templom gazdagon díszített belső tere 1894-ben. Kialakításában Gregersen cége is részt vett (Fotó: Klösz György felvétele, FSZEK Budapest-képarchívum)

A Mátyás-templom belső tere 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mindemellett dolgozott a Nyugati pályaudvar fellépítésénél, az ő cégének ácsmunkái köszönnek vissza a Mátyás-templom, az Országház, a Szépművészeti Múzeum vagy a Népszínház, a későbbi Nemzeti Színház belső kialakításánál, de a Gregersen-cég szállította a fakockákat a Sugárút burkolásához is. Az 1885-ös országos kiállításon nem csupán több pavilont épített más kiállítóknak, de a Gregersen-cég saját pavilonnal is jelentkezett, amiről a már idézett Gelléri Mór így írt: 

„Az 1885. évi országos kiállítás alkalmával is számos nagy épületet emelt, de valamennyi között legszebb volt az ő saját pavillonja, mely a városligetben még ma is áll, melynek stylje s kivitele egyaránt dicséretére vált a Gregersen czégnek.
E kiállítás alatt láttuk, hogy e czég nemcsak közönséges s nehezebb faipari vállalkozásokban tűnik ki, hanem a butorasztalosságban is, melynek oly remek példányait mutatta be, hogy átalános elismerést aratott s jó hírnevét ez irányban is megállapította.”

A Szépművészeti Múzeum​ (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A magyar nemességet és a Ferencz József-rend lovagkeresztjét a szegedi árvíz utáni újjáépítésben játszott szerepe miatt kapta, ahol cége három éven keresztül végzett helyreállítási munkákat, amelyekből nem származott semmi nyeresége, csak kiadása. 

Gregersen 1885-ben magyar nemesi címet kapott, a címerpajzson az oroszlán a norvég állam jelképe, a híd a hídépítés jelképe, a 12 csillag a 12 gyerekre utal, a két méhecske Gregersen és a felesége (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Gregersen a jövedelmét befektette, ingatlanokat vásárolt jórészt Ferencvárosban, illetve Józsefvárosban, de emellett a közösségnek is visszajuttatott belőle. Ha kellett, például 1868-ban 22 kocsi fát osztott szét a szegények között, a Magyar Tudományos Akadémia épületének felépítéséhez is jelentős összeggel járult hozzá. Alapítója volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek, és saját költségén készítette el az egylet üléstermének berendezését. 

Ugyan „csak" III. helyezést ért el, de nagyon érdekes a Fővám téri hídra (a mai Szabadság hídra) benyújtott terv. Egyik késztője a Gregersen G. és fiai cég volt (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A norvég ácsmesterből magyar nemessé és nagyipari vállalkozóvá váló Gregersen magyar lányt, Sümegh Aloyziát vette feleségül, akivel otthon németül beszélt, bár egész életében próbálkozott a magyar nyelvvel, több-kevesebb sikerrel. 19 gyermeke közül 12 érte meg a felnőttkort – magyarul, németül és norvégul beszéltek. 

A Hajógyári-sziget 1884-es emelőhídjának alapozásában is jelentős szerepet vállalt a Gregersen G., és fiai cég (Fotó: Fortepan/Uvaterv) 

Gregersen Gudbrand 1910 karácsonyán, miután felköszöntötte családját, békésen lefeküdt aludni, és többé nem kelt fel.

Sírja, rajta a nemesi címerrel a Fiumei úti temetőben található. A IX. kerületben, a Lónyay utca 29. alatt, az általa épített házon (melyben a norvég konzulátus is működött, amelyet 30 évig az egyik fia vezetett) emléktáblát helyeztek el. 

A Gregersen-ház a Lónyay utca 29. szám alatt (Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Nyitókép: A Gregersen-pavilon az 1885-ös országos kiállításon (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)