Elvégeztetett. A legfeketébb péntek. Gyászoló Budapest. Rablóbéke, gyászbéke, az erőszak békéje. Minden idők legesztelenebb és leggyalázatosabb műve. Magyarország halálos ítélete. Címek és kifejezések a budapesti lapokból a trianoni szerződés aláírásának napjaiban. A döbbenet és megrendülés leggyászosabb kifejezéseit keresték a vezércikkek, tudósítások írói. Szavakkal le nem írható, meg nem fogalmazható mély fájdalom áradt azokban a napokban az újságok lapjaiból.

A Területvédő Liga tüntetése a békeszerződés aláírása ellen június 3-án és 4-én. Képek: 1. Dr. Karafiáth Jenő, volt államtitkár, a Liga elnöke, a megkoszorúzott Honvéd-szobor előtt beszél a budai Várban. 2. Négy székely leány megkoszorúzza a Honvéd-szobrot 3. A könyörgő istentisztelet után a tömeg távozik a bazilikából (Forrás: Képes Krónika 1920. június 15.)

Budapest főváros lakossága tüntet Magyarország területi egységéért, a békeszerződés ellen (Forrás: Képes Krónika 1920. május 25.)

Meghasadnak az ég kárpitjai

A trianoni szerződés a leggyűlöltebb és leggyalázatosabb okmánya lesz Európa XX. századi történetének – fogalmazott még az aláírás előtt a Rákosi Jenő vezette Budapesti Hírlap. A Pesti Hírlap a mohácsi vészhez hasonlította azt, ami Magyarországgal történik: „Akkor kelet vad hordái tiportak el nyugat védelmezésében. Most nyugat a földarabolásunkkal hálálja meg nekünk ezt”.

A Magyarország című lap a történelem legnagyobb igazságtalanságának nevezte a békeszerződést, amelyet szívük vérével írnak alá a magyarok, akiket erre kijelöltek, de erre a nyers erőszak kényszeríti rá őket.

A Színházi Élet 1920. február 15-i számában megjelent térkép, amely azt mutatja, hogy hány magyar művész és író született az elszakadásra ítélt országrészekben. Apponyi Albert gróf magával vitte a Színházi Élet legutolsó számát Párizsba, és a béketárgyalás aktáihoz csatolta (Forrás: trianon100.uni-nke.hu)

A főváros június 4-ére néma tüntetéssel készült, de a megmozdulások már június 3-án, csütörtökön megkezdődtek. Úrnapja volt, a katolikus egyház nagy ünnepe. A budapestiek úgy tervezték, hogy a körmenet után a reménység zöld gallyával, egy szál virággal felkeresik Petőfi és Vörösmarty szobrát, Kossuth síremlékét. „A nemzeti múlt megbecsülésével jelezzük egy nemzet jövőjébe vetett hitünket s az érte vivandó harchoz való elszántságunkat” – fogalmazott a Pesti Hírlap.

A Területvédő Liga megkoszorúzza Kossuth mauzóleumát (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. június 27.)

A másnapi felvonulást ugyanez az újság a leigázott nemzet föllebbezésének nevezte, amellyel az igazságtalan halálos ítélet ellen tiltakozik. „A gyilkos békeszerződés aláírása napján pedig percekre megáll minden élet, megáll a kereskedelem, a közlekedés s a nemzet szívverése. Ezzel tüntetünk némán Magyarország földarabolása ellen” – üzente a lap cikkírója.

A tiltakozó tömeg a Millenniumi emlékmű előtt (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

„Holnapra gyászba borul a magyar égbolt és elhal a zene, elfullad a szó minden magyar ajkon. Holnap megállnak mindenütt az országban a vonatok és megáll a szivünk üteme a gyásznak komor ünnepén. Holnap azt várja minden fia ennek a földnek, hogy meghasadnak az ég kárpitjai és megrendül a föld, az elrabolt magyar föld, az orgazdák lába alatt. Valami csodát várunk, valami hatalmas igazságtevést, mely az utolsó pillanatban meghiúsítja a szörnyű bűnt, amit földalatti hatalmak szőttek ellenünk és az egész emberiség ellen” – fogalmazta meg megrendítő sorait a békeszerződés aláírása előtti napon a Világ című lap újságírója.

Nem volt ember és nem volt újság Budapesten, amely ezt másként gondolta volna.

A koszorúkat vivő leányok megérkezése a Hősök terére, a Millenniumi emlékmű Árpád-szobra elé (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

Budapest gyászol

Aztán elkövetkezett a nap, 1920. június 4-e, de minden magyar azt kívánta, bárcsak sose érkezett volna el. Péntek volt, aznap reggel hűvös szél fújt Budapesten, később eső is esett – derül ki a korabeli lapokból. Az üzleteknek 10 és 14 óra között kellett azon a napon zárva tartaniuk, de szinte senki nem nyitott ki reggel. Budapest gyászolt.

„A kávéházak és vendéglők is lezárt redőnyökkel tüntettek. Tíz órakor megálltak a villamosok” – számolt be a Népszava. „A vasredők némasága, a megszűnt üzleti, kereskedelmi élet jelzi ma Budapest utcáin, hogy mi történik Versaillesban” – írta Az Est. Aznapra szesztilalmat rendeltek el, és egyetlen fővárosi színházban sem tartottak előadást, a mulatók zárva voltak.

A hivatalokban, a bankokban a munka szünetelt, a tőzsdék zárva tartottak. A villamosok pontban 10 órától 10 percig nem mozdultak. A vonatok az egész ország területén öt percre megálltak. A harangok az egész ország területén megszólaltak 10 órakor, figyelmeztetve a magyar nemzetet arra a csapásra, amelyet rá Párizsban mérnek.

Hősök tere, Millenniumi emlékmű, megkoszorúzták Árpád vezér szobrát. A Területvédő Liga tiltakozó gyűlése a béke megkötése ellen a (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

A gyerekek elmentek ugyan az iskolába, de a tanárok nem tartottak órákat, hanem a Magyarországra erőltetett igazságtalanságról beszéltek a diákoknak, könnyes szemmel, zokogó hangon mondták el a minden tantárgynál fontosabb gondolataikat az ország sorsáról.

A néma tüntetés résztvevői, köztük az elszakított területekről elüldözött emberek, a senki által nem védelmezett magyar menekültek fél 9-kor gyülekeztek a Millenniumi emlékműnél, Árpád vezér szobránál. A menet 9-kor indult el, elöl az Erdélyből, mögöttük a Felső-Magyarországról és a Dél-Magyarországról elüldözöttek.

Magyar ruhába öltözött lányok megkoszorúzták az Árpád vezér szobrát a Hősök terén (Forrás: Képes Krónika 1920. május 25.)

Hangos zokogás

Némán vonultak a hontalanná lett magyarok az Andrássy úton, zászlók alatt, négyes sorokban, köztük tisztviselők, vasutasok, erdészek, vagonlakók és tömegszállásokon élők. Asszonyok, gyerekek, csecsemők, egyenruhába és saját népviseletükbe öltözött emberek. Zászlókat és táblákat emeltek a magasba: „Erdély hontalan fiai és leányai követetelik vissza békés otthonukat!” „Az otthonából kiűzött tizenkétezer vagonlakó tiltakozik a békeszerződés ellen!”

„Vagonlakó” család az egyik pályaudvaron 1920-ban (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

Amikor a bazilikához értek, megkondultak a harangok, és a főváros összes templomában fél óráig szólt a harangzúgás. „A mise alatt alig maradt szem szárazon és gyakran hangos zokogás vegyült a halk zsolozsmákba” – tudósított Az Est című lap. A szentmise után, a Boldogasszony anyánk és a Himnusz eléneklését követően a tömeg csendben, hangtalanul elindult a Vilmos császár úton és a Kossuth Lajos utcán át, hogy a Petőfi-szobor elé vonuljon. Szónoklat ott sem hangzott el, s a megrendítően néma tüntetés e helyszínen be is fejeződött. A Pesti Hírlap szerint a főváros közössége a tüntetésen minden szónál és tettnél lélekemelőbben fejezte ki mérhetetlen gyászát és bánatát.

A Területvédő Liga népgyűlése a Petőfi téren a békeszerződés aláírása ellen (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

Aznap az Egyetemi templomban, a Kálvin téri református, a Deák téri evangélikus és a Hold utcai unitárius templomban is összegyűltek a haza elvesztét gyászolók, meghallgatták a megindító beszédeket, amelyek arról szóltak, hogy a magyarság ősereje a történetek ellenére sem törik meg, s hogy a döntéshozók az emberi poklok minden gonoszságának és szenvedésének ránk zúdításával köszönik most meg, hogy magyarok évszázadokon át védelmezték a nyugati műveltség határait.

Kényszer hatása alatt

Június 4-én a nemzetgyűlés is ülésezett volna, de az elnök, aki megnyitotta az ülést, azt indítványozta, hogy az ország szétdarabolását kimondó békeszerződés miatt ne tartsák meg azt. A nemzetgyűlés tagjai a helyükről felállva percekig tapsoltak, amikor Rakovszky elnök elmondta rövid beszédét, amelyet a budapesti lapok is közöltek: „A kényszer hatása alatt ezt az úgynevezett békeszerződést aláírjuk, de lehetetlen dolgokra senki sem kényszeríthet. Ez a szerződés ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben olyan lehetetlenségeket tartalmaz, amelyek meg nem valósithatók. Minden igazságtalanság, követtessék el egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakad.” 

Majd hozzátette: „A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: Ezeréves együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk éjjel-nappal, minden szivdobhanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük és amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink ugy egybeforrnak, hogy azokat semmi erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.”

„Hadüzenet béke formájában” – idézték a lapok az egyik parlamenti képviselő szavait a nemzetgyűlés üléséről.

Két kis hontalan székely a menetből a Területvédő Liga tiltakozó rendezvényén (Forrás: Képes Krónika 1920. május 25.)

„Ide hallgassatok, világ népei!”

Június 4-én a megszállott vármegyék követei is Budapesten tiltakoztak a döntés ellen. Pest vármegye székházának közgyűlési termében gyűltek össze. Elcsukló hangon közölte Bars megye alispánja, hogy Magyarország népe soha nem fogja békeszerződésnek elismerni az aláírt okmányt.

A feldarabolt Magyarország ábrázolása korabeli képeslapon (Forrás: Hungaricana)

Háromszék megye követe terjesztette a testület elé azt a kiáltványt, amelyet a világ népeihez kívántak eljuttatni a magyarokat ért igazságtalan döntésről, a dokumentumot az aznapi budapesti ülésen fel is olvasták. Ennek a záró sorai hűen kifejezik, mit érzett, gondolt, hitt, és mekkora fájdalmat élt át ezen a napon minden magyar ember:

„A Magyarországra oktrojált béke ellen utolsó csepp vérünkig, utolsó leheletünkig küzdeni fogunk. […] Ide hallgassatok, világ népei: Megfogyva bár, de törve nem, él még a magyar nemzet. Nem csügged, bízik ősi erejében és a Ti meg nem rontott lelketek élő igazságérzetében, őseink szent emlékére, a ma élő generáció becsületére és utódainknak tartozó kötelességünkre ünnepélyesen megesküszünk, hogy Magyarországnak tőlünk elszakított kétharmadát, azt a földet, amely elvitázhatatlaul a mienk, vissza fogjuk szerezni. Vezéreink a honfoglaláskor vérszerződéssel vették birtokukba ezer évvel ezelőtt Magyarországot. A vérszerződés azt a kötelezettséget rótta ránk, hogy hazánkat, ha máskép nem lehet, vérrel is, vassal is megtartsuk utódaink számára. Meg fogjuk tartani, az Isten minket úgy segéljen!”

A magyar főváros tüntetése a trianoni béke ratifikálása ellen. Képek: 1. A Vigadó tér környéke, mialatt odabent a tiltakozó gyűlés folyt. 2. Az Ébredő Magyarok  Egyesülete megnyitja a tüntető menetet. 3. A Területvédő Liga csoportja az ország gazdasági erőforrásait feltüntető táblákkal (Forrás: Képes Krónika 1920. november 16.)

Tüntetés a békeszerződés ratifikálása ellen. A tömeg a Múzeumkertben a Himnuszt énekli (Forrás: Képes Krónika 1920.)

Viszontlátásra, édes véreink!

Az irredenta szobrok a Szabadság téren. A Felvidék elvesztését szimbolizáló Észak, az Erdély elvesztésére utaló Kelet, a Délvidék elvesztését kifejező Dél és a nyugati országrészek elvesztésére emlékeztető Nyugat című szobrok, alkotóik a képek sorrendjében: Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pásztor János, Szentgyörgyi István és Sidló Ferenc (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)

A gyász és a bánat azonban nem jelentett elfogadást a budapestiek számára sem, miként azt az újságok ezekben a napokban egyértelműen és megfellebbezhetetlenül megfogalmazták. „Mi ez ellen a szerződés ellen, melyet tehetetlen helyzetünkben reánk parancsoltak, harcolni és küzdeni fogunk” – írta Az Est.

„A magyar nemzet mindenkor emelt fővel állhat majd a történelem ítélőszéke elé, amiért ennek a szerződésnek csúfolt halálos ítéletnek a rendelkezéseit nem hajtja végre és megragadja az első alkalmat arra, hogy a nyakát fojtogató hóhérkötelet ledarabolja magáról” – olvashatjuk a Friss Ujságban.

Az Irredenta emlékmű Kelet szobra előtt a Szabadság téren 1921-ben (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

Trianoni országzászló félárbócon a Szabadság téren (19281940), Füredi Richárd és Kismarthy Lechner Jenő alkotását 1928-ban avatták fel (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

„De amint erős növények átnőnek néha a börtön falán keresztül is, az életerős magyar faj túlnövi majd a térkép börtönkerítését" – írta a Pesti Hírlap, amely az aláírást követő napon fekete napnak nevezte június 4-ét, amputációnak a történteket, béklyónak a békeszerződést, ellenségnek a döntéshozókat, mindemellett felemlegette a háború után uralomra jutott kalandorok gazságát.

„A magyar nemzetnek az az ősereje, mely megküzdött ezeresztendő ezer viszontagságával, meg fog birkózni a most rámert ítélet vad kegyetlenségeivel is. A szenvedés nem fogja ezt a nemzetet megtörni, valaminthogy nem törte meg ezer esztendőkön át, pedig volt része benne elegendő” – olvashatjuk a Magyarország című lapban.

Szent Gellért tér, Trianon elleni tüntetés 1929-ben. Háttérben a Gellért-hegy oldalában a Sziklakápolna (Fotó: Fortepan)

„Mi nem fogadtunk el és nem irtunk alá semmit! Párisban sercenhet a toll, a papiros türelmes, nincs szive, mely megdobbanjon, nincs lelke, mely fellobbanjon, nincs értelme és erkölcse, mely fölismerje az igazságtalanságot és felinduljon ellene. De Magyarország népe nem élettelen hulla, mely némán tűrje a megrugdosást és érzéketlenül heverjen a porban a győztesek lábai előtt. Amig élünk, nem hal el ajkunkon a tiltakozás és nem pusztul ki lelkünkből a törhetetlen hit, hogy e legfeketébb péntek után eljön még a húsvéti hajnal, amikor feltámadunk!” – írta a Világ.

Szabadság tér, irredenta emlékhely virágokból, szemben a Honvéd utca 1938-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 100462)

A 8 Órai Ujság így összegezte a nemzet veszteségét az aláírás másnapján, június 5-én: „Négymillió színmagyar, idegen gúnyába öltözötten, könnyes szemmel tekint a soktornyu Budapest felé, búcsúznak a Kárpátok, az erdélyi tölgyek, a bácskai fekete rögök, a soproni boltivek, Rákóczi hamvai a kassai dómban, az aradi sáncok, a temesi füzek. Viszontlátásra, édes véreink, sugárzó hegyeink, drága rónáink!”

A Szabadság tér korabeli képeslapon az 1921-ben felállított irredenta szobrokkal

Nyitókép: A tiltakozó néptömeg a Millenniumi emlékmű előtt (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)