Elkészült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépülete melletti, műemléki védelem alatt álló épület felújítása, amelyet a felsőoktatási intézmény július 7-én vehetett birtokba. A Ludovika Szárnyépületnek nevezett, Ludovika tér 1. szám alatti önálló tömb mintegy 9 ezer négyzetméteres, benne 92 iroda, 8 szemináriumi terem, három nyelvi labor, egy számítógépterem és két vívóterem, emellett közösségi terek, tárgyalók kaptak helyet.

A VIII. kerület, Ludovika tér 1. szám alatti épület rekonstrukciója során az eredeti, Kauser József által tervezett homlokzatot állították helyre (Fotó: uni-nke.hu)

A Kauser József által tervezett, 1886-ban elkészült épület az elmúlt évtizedekben számtalan funkciót betöltött: itt működött a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola, a Bem József Gimnázium, majd óvónőképzés is folyt itt. Utoljára a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium használta 2015-ig, ekkor lett az épület a Ludovika Campus része. „Most, hosszú idő után végre visszakapja azt a funkciót, amelynek betöltésére épült, azaz újra egyetemi épület lesz” – közölte az ünnepélyes átadón Koltay András rektor.

A Ludovika Akadémia szárnyépülete 1930-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A jobb oldalon látható épülettömbről van szó, amit „Szárnyépületnek” neveznek (Fotó: uni-nke.hu)

A Ludovika Akadémia főépülete (VIII. kerület, Ludovika tér 2.), (Fotó: pestbuda.hu)

A keddi rendezvényen elhangzott: hét évvel ezelőtt kezdődtek meg a Ludovika Campus munkálatai. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a beruházás az első öt év alatt összesen 10 ezer embernek adott munkát, amellyel csaknem 70 ezer négyzetméternyi új épület jött létre. A Ludovika kapcsán indult városfejlesztés első ütemére nettó 34 milliárd forintot fordítottak, a mindenki számára nyitott Orczy parkkal egy új, zöld városrész jött létre Józsefváros szívében.

Az épületben a ludovikás hagyományokat őrizve két vívóterem is várja a hallgatókat (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A VIII. kerületben található Ludovika Egyetemi Campus régi és új épületei körbeveszik az Orczy parkot. Ezt a hatalmas kertet 1829-ben vásárolták meg a Ludovika katonai akadémia számára, amely 1836-ra épült fel, Pollack Mihály tervei szerint, klasszicista stílusban, ám az oktatás végül csak 1872-ben kezdődött meg benne. Az épületben 2012-től működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A csónakázótavat is magában foglaló, felújított park körül ­ többek között vívóterem, oktatási központ, kollégiumok, rendészeti oktatási épület, lövészklub, lovarda, sportpályák és kalandpark is található. A parkot reggel 6 és este 10 óra között bárki látogathatja.

Forrás: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, MTI

Nyitókép: Átadták az átépített Ludovika Szárnyépületet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)