Ahogy a héten beszámoltunk róla, a szeptember 30-i Fővárosi Közgyűlés ülésére benyújtott előterjesztés szerint Szent István király szobrát az eredeti tervvel ellentétben nem a XIII. kerületi Szent István parkban állítanák fel, hanem a XIX. kerületi Templom téren.

A Fővárosi Közgyűlésben napirendre került előterjesztés vitájában több felszólaló kifogásolta, hogy az indítványban el volt dugva, miszerint az államalapító királyunknak az eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánt szobrát a XIX. kerületi Templom téren állítanák fel.

Bagdy Gábor ezzel kapcsolatban az átláthatóságot kérte számon, Hassay Zsófia pedig elképesztőnek nevezte, hogy Szent István szobrát nem lehet elhelyezni a róla elnevezett parkban.

A Harmath István alkotta Szent István-szobor látványterve (Forrás: budapestgaleria.hu)

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a felszólalásokra reagálva – „a koalíciós képviselők és a városvezetés nevében” – azt mondta: Szent Istvánnal senkinek nincs baja, nagyon szerették volna, hogy az előző városvezetés döntésének megfelelően méltó helyére kerüljön a parkban.

Ugyanakkor a városvezetés átvételekor azzal néztek szembe, hogy a környéken lakók ellenkezését váltotta ki a szobor mérete miatti zöldfelület-veszteség. (Ennek az állításnak ellentmond, hogy a 2019. november 5-i alakuló közgyűlés elé került előterjesztésben benne volt egy olyan kitétel is, miszerint a Szent István parkba az államalapító király szobra helyett esetleg egy másik alkotás kerülhet. – A szerk.)

A politikus közölte, hogy az ügyben hosszas egyeztetést folytattak, és ennek az lett az eredménye, hogy a Szent István parkon belül egy másik helyen akarták felállítani a szobrot, ám állítása szerint ehhez a művész és az építész nem járult hozzá.

Szent István király XIII. kerületbe tervezett szobra, Harmath István alkotása (Forrás: budapest.hu)

Gy. Németh Erzsébet kijelentette: a városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a szobornak méltó helyet találjon. Az alkotó és az építész megállapodtak abban, hogy a javasolt XIX. kerületi téren méltó helye lenne a szobornak – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, hogy érvényben marad az a döntés is, hogy a Szent István parkban legyen szobra az államalapító királynak.

A szobor eredetileg tervezett helye a Szent István parkban (Forrás: budapestgaleria.hu)

A testület Tóth József XIII. kerületi polgármester javaslatára arról döntött, hogy a szobor ügyében most nem hoznak döntést, hanem a témát egy új előterjesztésben visszahozzák a közgyűlés elé.

Nyitókép: Szent István-szoborterv (Forrás: budapestgaleria.hu)

Forrás: MTI, pestbuda.hu