„Rendkívül jelentős a Bécsi út 68-84. számú telken folytatott régészeti kutatás, hiszen a római kori aquincumi Katonaváros temetőjének végre nagy, összefüggő területét lehetett vizsgálni” – írja beszámolójában a Budapesti Történeti Múzeum oldala, a regeszet.aquincum.hu régészeti portál.

A III. kerületi Bécsi út nyomvonalán a római korban is út futott, ennek mentén, a tőle nyugatra eső területet az 1. század végétől a 4. század elejéig-közepéig temetkezésre használták. Az ide eltemetettek száma bizonyosan meghaladta a százezret. Az elhunytakat hamvasztva, illetve csontvázasan temették el.

A temetkezések feltárása során sok tárgy előkerült. A leggyakoribb leletek az ital- és ételmellékleteket tartalmazó kerámiakorsó, pohár, tányér volt, illetve a túlvilágon is nélkülözhetetlen kerámiamécses, és az alvilági révésznek, Kháronnak szánt pénzérme. A hamvasztásos sírok mellékletei között találtak madár alakú kerámiacsörgőket – feltehetően gyermektemetkezések esetében – valamint illatszerek tárolására szolgáló üvegedényeket.

A Bécsi út melletti régészeti feltáráson, a római kori aquincumi Katonaváros temetőjében a leggyakoribb leletek közé tartozik a kerámiakorsó, pohár, tányér, illetve a kerámiamécses (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A viseleti tárgyakat között előkerültek aranyhuzalból hajlított fülbevalók, illetve aranygyűrűk is, nagyobb számban pedig kisebb vagy nagyobb méretű üveggyöngy-nyakláncok. A római kori ruhaviselet egyik jellegzetes tárgya, a bronzból öntött ruhakapcsoló tű, az úgynevezett fibula volt, ebből több tucatnyit találtak.

A feltárás legizgalmasabb leletei közé tartozik az a két úgynevezett átoktábla, amely az ókori népi vallásosság megnyilvánulásairól tanúskodik. Ezek a mágusok által rendszerint kisméretű ólomlapra vésett, illetve bekarcolt feliratok voltak, amelyeket megírásuk után többszörösen összehajtogatva, általában szentélyekben, vagy frissen elhunytak sírjaiba ásva helyeztek el.

A nagy mennyiségű régészeti jelenség és lelet vizsgálatai során remélhetőleg újabb adalékokat kapunk a római korban itt élt emberek alkotta közösség életéről.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: regeszet.aquincum.hu

Nyitókép: A római kori katonaváros temetőjében izgalmas leleteket találtak (Fotó: regeszet.aquincum.hu)