Az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő politikus volt Deák Ferenc, amikor 1876. január 28-án elhunyt. Hazájának szolgálatát még a reformkori országgyűléseken kezdte mint az ellenzék egyik szószólója, majd 1848-ban az igazságügyi tárca vezetője lett gróf Batthyány Lajos kormányában. A szabadságharc bukását követően neve összefonódott a passzív ellenállással, majd az 1865-ös húsvéti cikkének megjelenésével az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés egyik legfőbb előmozdítója lett.

Deák Ferenc 1866-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

„A haza bölcse”

Deák Ferenc egy zalai nemes családba született, később jogi diplomát szerzett, amellyel a nemesi vármegyénél dolgozott. Amikor nagybátyja 1833-ban megbetegedett, unokaöccsét küldte el maga helyett a pozsonyi országgyűlésre, ahol hamar a liberális nemesi ellenzék egyik vezéralakjává vált.

Később, 1848-ban a pesti forradalom után a Batthyány-kormány igazságügyi minisztere lett. Ám nem tudott sokáig a miniszteri bársonyszékben maradni, mivel Jellasics József horvát bán támadását követően a kormány lemondott. Deák visszavonult a zalai birtokára, ahonnan csak 1854-ben költözött fel Pestre, a mai Deák Ferenc utca 1. szám alatt álló Angol Királynő szállóba, s a szabadságharc bukását követő önkényuralom elleni passzív ellenállás vezéralakja lett. Következetességét és politikai tisztánlátását sokan elismerték, s mind gyakrabban hangzott el vele kapcsolatban a „haza bölcse” elnevezés, melyet még 1840-ben használt rá érdemeiért Kossuth Lajos.

Az Angol Királynő szálló, ahol a „haza bölcse” élt 1854-től 1876-ig, a haláláig. A Deák Ferenc utca 1. szám alatti épületet, amely a Pesti Vigadó mellett állt, 1940-ben lebontották. A felvétel az 1890-es években készült (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Emléktábla tájékoztatja a járókelőket a Deák Ferenc utca 1. alatt, az egykori szálloda helyén épült ház oldalán, hogy itt élt Deák Ferenc (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Deák követelte az 1848-as áprilisi törvények helyreállítását, de tisztában volt azzal, hogy a bécsi császári udvarral meg kell egyezni. Többek között ezt hangsúlyozta az 1865. április 15-én megjelent húsvéti cikkében is. A hamarosan meginduló tárgyalásokon Deák is jelen volt a magyar delegációban. Noha sokan szerették volna, hogy ő legyen a kiegyezést követően a felelős magyar kormány miniszterelnöke, határozottan elutasította ezt. Ám élete hátralevő részében is a kormánypárt megkerülhetetlen tekintélye maradt. Utolsó éveiben gyakran betegeskedett, majd 1876. január 28-án elhunyt. A „haza bölcsét” a magyar állam a saját halottjának tekintette.

Deák Ferenc gyászmenete a Magyar Tudományos Akadémia előtt 1876. február 3-án (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mauzóleum és emlékmű 

A halálát követő napon, 1876. január 29-én Deák Ferencet a nemzet halottjának nyilvánították. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában ravatalozták fel január 31-én, ahol Erzsébet királyné még aznap lerótta kegyeletét. Temetése 1876. február 3-án volt, a gyászszertartás az Akadémia palotájában kezdődött, ahonnan sokezres gyászmenet kisérte utolsó útjára a nemzet nagy halottját. A Kerepesi temetőben, egy sírkápolnában helyezték el ideiglenesen a koporsóját.

Magától értetődő volt ugyanis, hogy a haza bölcsének méltó síremlék jár. Már 1876 áprilisban kiírták a pályázatot a mauzóleumának megépítésére. Az akkor 26 éves Gerster Kálmán terve nyert, de a kivitelezés csak három évvel később, 1879 közepén kezdődött.

Deák Ferenc mauzóleuma  a Kerepesi temetőben (ma Fiumei Úti Nemzeti Sírkert) 1890 után Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Gerster az olasz reneszánszt idéző, négyzet alaprajzú mauzóleumot tervezett. A 26 méteres belmagasságú belső tér freskóinak elkészítésére Székely Bertalant kérték fel (helyükre később a Székely Bertalan tervei alapján készült Róth Miksa-mozaikképek kerültek, mivel a freskók tönrementek), a nagy államférfi földi maradványait tartalamzó szarkofág Stróbl Alajos szobrász munkája, a kupola tetején látható Gyászoló géniusz című szobor Kiss György alkotása. A mauzóleum építése, kivitelezése, a képzőművészeti alkotások elkészítése 1887-ig tartott, a „haza bölcsének” földi maradványait 1887. május 21-én helyezték el végső nyughelyén.

A Deák-mauzóleum napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Deák Ferenc halála után egy hónappal, 1876. február 29-én alakult meg az a szoborbizottság, amelynek feladata egy méltó szobor felállítása volt az államférfiról. Ezzel egyidejűleg országos gyűjtés kezdődött az emlékműállítás költségeinek fedezésére. A bizottság végül 1877 októberében írta ki a nemzetközi pályázatot Deák Ferenc szobrának elkészítésére.

A zsűri 1878 decemberében hirdetett eredményt, Huszár Adolf pályaművének ítélte meg az első díjat. Ám mielőtt a szobrász hozzáláthatott volna a feladathoz, 1879-ben egy tanulmányútra küldték. Ahogy a Vasárnapi Ujság 1887. október 2-i számában már a  szobor felavatása után megjelent cikk is emlékeztet rá: jelentős nézeteltérések voltak az emlékmű főalakjának ábrázolását illetően, ugyanis sokáig nem tudták eldönteni, hogy Deák alakja álljon-e vagy üljön. Végül az ülő főalak mellett döntöttek 1881-ben.

Ám Huszár Adolf sajnos nem érhette meg művének befejezését, mivel 1885. január 21-én elhunyt. Ekkor még csak a főalak volt készen, a mellékalakok még nem. A fiatal Mayer Edét bízták meg a folytatással, akinek munkáját Stróbl Alajos felügyelte. A szoborkompozíció talapzatát Schickedanz Albert készítette. 

Az emlékművet 1887. szeptember 29-én avatták fel az akkori Lánczhíd téren, a mai Széchenyi téren, a Lloyd-palota előtt, az uralkodó, Ferenc József jelenlétében. Magának a helyszínnek is jelentősége volt: Deák alakja mögött a Lloyd-palota állt, amelyben a dualizmus kormánypártjának is számító Szabadelvű Párt központja működött (ma a Sofitel hotel található a helyén), a tér közepén pedig az a koronázási domb állt, amelyre Ferenc József az 1867-es magyar királlyá koronázását követően vágtatott fel.

Deák Ferenc emlékműve 1896-ban. A háttérben lévő Lloyd-palota számított a legtöbb dualizmus kori kormányt adó Szabadelvű Párt székházának. Klösz György felvétele (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Deák Ferenc szobra a Széchenyi téren, mögötte a budai oldalon a királyi palota: történelmi szerepe volt az 1867-es kiegyezésben és a koronázásban. Napjainkra igencsak túlnőtték a fák az emlékművet (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Tekintély és kultusz 

Deák Ferenc hatalmas tekintélyre tett szert életében, olyannyira, hogy egyfajta kultusz is kialakult körülötte. Arcképét, mellszobrát már az 1860-as években árusították, mint arról a korabeli újsághirdetések is tanúskodnak.

Ám a magyar kultúra és magyar történelem nagyjai közül is csak keveseknek jutott osztályrészül, hogy már életükben közterületet nevezzenek el róluk. E kivételezett kevesek közé tartozott Deák Ferenc, akinek nevét 1865 óta viseli a róla elnevezett tér és utca. 

Budapestet azonban megelőzte Balatonfüred. Mint a Politikai Ujdonságok című lap 1865. augusztus 2-i száma beszámol róla: pár nappal korábban a városba érkezett Deák Ferenc, ennek tiszteletére Füred egyik legszebb sétányát Deák sétatérnek nevezték el.

Pesten pedig 1865. október 5-i ülésén döntött arról a városi tanács, hogy a korábbi Nagyhíd utcát, amelyre Deák Ferenc erkélye nézett, a haza bölcséről nevezi el, és ugyanekkor határoztak arról is, hogy az addigi Szén tér ezentúl a Deák Ferenc tér nevet viselje. A pestiek pillanatok alatt átszoktak az új elnevezésekre: már 1865 őszétől megjelent az újsághirdetésekben az új utcanév.

Az Anker-palota és az evangélikus templom, a Deák Ferenc tér két meghatározó épülete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Napjainkra elegáns üzletekkel szegélyezett sétálóutca lett a Deák Ferenc utcából (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Deák Ferenc emlékműve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)