Nagy volt az érdeklődés 60 évvel ezelőtt a 2-es metró építése iránt. Bár a budapestiek fájó szívvel emlékeztek a metróépítkezésre hivatkozva lebontott Blaha Lujza téri Nemzeti Színházra, de az újdonság varázsaként ható építkezés ettől nem vált kevésbé érdekessé, sőt. A metró miatt gyalogos-aluljárók épültek, amelyek egyfajta „nagyvárosi érzést” adtak a belvárosnak, a föld alatt lázas munka folyt, épült az alagút, méghozzá nem mindennapi körülmények között.

Az alagútépítés sok érdekes dolgot is felszínre hozott, így régen élt állatok maradványait is. Hatvan éve, 1966. február 4-én a következőkről számolt be a Magyar Nemzet:

„Felszínre került megszámlálhatatlan mennyiségű csiga és kagyló, ez különösen a Hungária körúttól keletre elterülő részen. A Vérmező táján a halmaradványokon kívül számos gerinces csontját találták. A Hungária körút és Dózsa György út sarkánál Barabás geológus a ma élő rágcsálók egyik ősét, az európai ritkaságú őslénytani leletet találta meg, ugyanitt bukkantak egy orrszarvúhoz hasonló ősi emlős maradványaira. Tömegesen kerültek napvilágra rák ollók, antilop, rinocérosz és delfin maradványai, sőt cápafog is. A Népstadion táján egy 15 centiméter hosszú és 10 centiméter átmérőjű mammutfogra bukkantak.”

A felszínen is zajlott az építkezés: készült a Blaha Lujza téri aluljáró. A munkát nehezítette az itteni homokos, hordalékos talaj (pár száz évvel ezelőtt ugyanis itt folyt a Duna egyik oldalága) és az is, hogy át kellett helyezni az itt futó, 800 milliméteres vízfőnyomócsövet.

A Blaha Lujza téren az állomás egy részét készítik 1965-ben. A betondobozt egyszerűen lesüllyesztették a földbe (Fotó: Fortepan/Képszám: 27048) 

A metróalagút építésében is jelentős előrelépés történt ezekben a napokban: összeért a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar közötti útszakasz. Ez nem is volt annyira egyszerű művelet, mint azt gondolnánk, ugyanis az egyik oldalon lévő alagútban normál nyomású levegő volt, míg a másikon túlnyomás uralkodott.

A Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között az alagút 15-30 millió éves agyagrétegben halad, amely kevéssé vízzáró és kevéssé állékony. Ezért itt az alagút építése különösen nehéz feladatot jelentett, főleg úgy, hogy az agyagrétegben folyós homok és iszaprétegek is megtalálhatók voltak. Emiatt az építkezést csak úgy lehetett kivitelezni, hogy az alagútban jókora túlnyomást hoztak létre, így a magas nyomású levegő kiszorította a vizet.

A keszonos mélyépítésnek nevezett módszer egyébként nem volt új Magyarországon, elsőként a szegedi vasúti híd alapjainak kialakításánál alkalmazták az 1850-es években.

A Blaha Lujza téri építkezések 1966-ban. A háttérben még látszik a Corvin Áruház eredeti, borításmentes homlokzata  (Fotó: Fortepan/Képszám: 96797) 

Az így vízmentessé tett munkaterületen azonban nem volt könnyű dolgozni, a magas nyomás ugyanis nagyon nagy fizikai megterhelésnek teszi ki az embert. Amíg a biztonságos módszereket ki nem dolgozták, a XIX. században sok baleset, haláleset történt, mert a munkások belehaltak a keszonbetegségbe, vagyis abba, ha túl gyorsan jöttek ki a nagy nyomású területről.

A budapesti metró építésénél is ilyen túlnyomásos módszerrel építették tehát az alagutat a Blaha Lujza tér felől. A túlnyomás 2-2,5 atmoszféra volt, amely nagyon igénybe vette az emberi szervezet. Kísérleteztek ugyan más módszerekkel, talajfagyasztással, talajstabilizálással is, de nem igazán hoztak sikert, sőt egy ilyen próba következtében majdnem összedőlt a Rókus Kórház épülete is, mert a kórház alatti homokos talaj befolyt az alagútba.

A két alagútszakaszt elválasztó betonfal áttörése a Népszabadság 1966. május 4-i számában 

Az alagút másik szakaszában, a Fehér út felőli részben nem volt ilyen probléma, ott nem kellett túlnyomást alkalmazni, ugyanakkor azt biztosítani kellett, hogy nehogy véletlenül összenyíljon a két vájat, ezért két alagútrész közé még az építkezés kezdetén egy másfél méter vastag vasbeton falat emeltek. A munkákról a Hétfői Hírek című lap 1966. február 7-i száma ezt írta:

„A földalatti építői – mint ezt a Földalatti Vasút igazgatója, Hídvégi Károly közölte a HH munkatársával – a Keleti pályaudvar felé haladva, az Osváth utca Rákóczi úti torkolata alatt 35 méter mélyen a földalatti vasút mindkét, egymással párhuzamos alagútjával elérték a már kész alagútszakaszt. Attól jelenleg már csak egy betonfal választja el őket. A fal eltávolítására később kerül sor és attól kezdve a Fehér úttól a Deák térig mindkét irányban megszakítás nélkül 4,5 kilométer hosszan lehet már közlekedni a föld alatt.”

A két alagútszakaszt elválasztó hatalmas, másfél méteres betonfal lebontására csak azután keríthettek sort, hogy elkészültek a Blaha Lujza tér felőli oldalon az alagutak és a túlnyomásos levegőt ki lehetett engedni a járatokból. A falat mind a két irányból robbantással bontották le 1966 májusában, ekkortól lett átjárható az alagút mindkét szakasza.

Arra, hogy a metróval a közönség is utazhasson, még négy évet kellett várni.

Nyitókép: A Blaha Lujza téri építkezések 1965-ben, a Nemzeti Színház lebontása után (Fotó: Fortepan/Képszám: 96797)