Az egykori Ötpacsirta utcában, a mai Pollack Mihály tér déli szegletében 1862. február 24-én vásárolt telket gróf Károlyi Lajos, tíz nappal azt követően, hogy Festetics György a tér északi szegletében lett telektulajdonos. Károlyi egy hatalmas, közel 767 négyszögölnyi, beépítetlen területet szerzett meg, amelyet korábban talán kertként használtak.

Nagyszabású elképzeléseit jelzi, hogy ingatlanának szomszédságában nem sokkal később további területet vásárolt, valószínűleg kihasználva az adódó lehetőséget is.  A tulajdona mögött elhelyezkedő 350 négyszögöles saroktelket, amely az Ősz (ma Szentkirályi) utcára és a Múzeum utcára nyílt, 1862. december 12-én vette meg. Ennek eredményeként immár egy egész utcahossznyi, egyúttal pedig kellő szélességűnek is mondható építési területtel rendelkezett, a 1117 négyszögölért pedig összességében, megközelítőleg 16 000 (osztrák értékű) forintot fizetett.

Összehasonlításul: a tér másik végében építkező Festetics György grófnak az ingatlana ekkor még „csak” 436 négyszögöles volt, s amikor a mellette fekvő kertet is megvásárolta hozzá, akkor sem érte el a 900 négyszögölnyi méretet. Mondhatnánk, nem a mennyiség, hanem a minőség számít, ami itt nem igaz, mert mindkét épület – a kertjeikkel együtt – a maguk teljességében tökéletes és nagyszerű alkotások, igazi gyöngyszemek voltak az akkori, már korábban térré szélesedő Ötpacsirta utcában. Némileg párban készültek, de önálló, egyedi és sajátos stílusjegyekkel rendelkező paloták.

Károlyi Lajos és Alajos palotája 2021-ben (Fotó: Dubniczky Zsolt)

Károlyi Lajos és Festetics György között nemcsak abban lelhető fel párhuzam, hogy közel egy időben vásárolták a telket, hanem a szándékaik is hasonlóak voltak. Mindkettőjük számára fontos volt, hogy Magyarország leendő fővárosában palotát emeltessenek maguknak, s ez egyúttal a Nemzeti Múzeum mögötti terület csinosodását és a városrész szépülését, fejlődését is szolgálta. Károlyi Lajosban is megvolt az a nemzeti elköteleződés, ami ott munkált Festetics György építkezésében, ezért döntött úgy, hogy a bécsi, Kärntnerstrasse 41. szám alatti palotáját ő is egy leendő pestivel egészíti ki.

Gróf Károlyi Lajos az 1860-as években (Forrás: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, RD21636 ltsz.)

A pesti telekvásárlást követően Károlyi Lajos a tervek elkészítését éppúgy Ybl Miklósra bízta, mint Festetics György a saját palotájának megtervezését. Ybl többedmagával még 1862 júniusában azért fordult kérelemmel a városi tanácshoz, hogy a mai Pollack Mihály tér és Szentkirályi utca közötti szakaszon az akkor még szabályozatlan Múzeum utca pontos határokat nyerjen. A palota tervei ekkor már állítólag a tanács asztalán feküdtek, de Ybl addig nem tudott a gróf számára pontos javaslattal előállni, amíg az ingatlan határait gondosan ki nem jelölték.

A Lánchíd építkezésével mutat fel ez némileg rokon vonásokat, hiszen a reformkorban a híd építésekor alagutat is fúrni kellett, hogy azt rendesen használni lehessen, itt pedig a palota felépüléséhez előbb még utcát is szükséges volt szabályoztatni – pedig azt már 1838–1839-ben tervbe vették. A szabályozást – amelyhez az itteni, érintett telektulajdonosok az ingatlanjaikból a szükséges területet ingyen Pest város rendelkezésére bocsátották – a városi Mérnöki Hivatal 1862 novemberére készítette el, de csak 1863. április 16-án tűzte ki pontosan a telek határait. A palota építkezése ezt követően, 1863 tavaszán kezdődhetett meg.

Az 1860-as években megnyitott Múzeum utca 2021-ben, balra a Károlyi-palota (Fotó: Dubniczky Zsolt)

Az építkezések másik hátráltató tényezője Károlyi Lajos gróf 1863 nyarán bekövetkezett tragikus halála volt. Pedig a megszerzett ingatlanokra nagyszabású tervek készültek: a Pollack Mihály térre néző oldalon palota, az Ősz utca felől bérház, a kettő között pedig impozáns kert látható a korabeli terveken.

A gróf halálát követően találgatások indultak, mi lesz a félbemaradt építkezések sorsa. Az örökös, Lajos gróf fia, Károlyi Alajos folytatja-e a megindult munkálatokat, vagy inkább megválik az ingatlantól? A kortársak feltevése valószínűleg nem volt véletlen, hiszen napjainkban is számtalanszor tapasztalhatjuk, hogy sokszor különbözőek a szülők és a gyerekek elképzelései egy-egy épülettel kapcsolatban – nem is beszélve arról, ha esetleg az csak félig van kész! Nem fűződik hozzájuk személyes kötődés, nem érzik azt a magukénak, vagy egyszerűen csak más irányt szeretnének életük folyásának szabni.

A találgatások emellett azért is kaphattak szárnyra, mert Károlyi Alajos diplomata volt, s életének húszas éveitől kezdődően mindvégig külföldön szolgált. Idejének jelentős részét Szentpéterváron, Athénban, Koppenhágában, Berlinben, illetve Londonban töltötte, a legelőkelőbb európai udvaroknál képviselve a Monarchiát. Talán az ifjú grófban is felmerülhettek ezek a választási lehetőségek és kételyek, de végül is az építkezés folytatása mellett döntött.

A Károlyi-palota kertje és bérháza az 1880-as évek körül Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A mai Múzeum és Szentkirályi utca sarkán álló bérház Múzeum utcai homlokzata (Fotó: Dubniczky Zsolt)

A diplomácia és a politika egymáshoz közelálló dolgok, s így joggal feltételezhetjük, hogy mindkét Károlyi – apa és fia – úgy gondolta, Magyarország leendő fővárosában a magánélet és a közélet keretéül szolgáló palota mindig is a javukra válhat. Bár Károlyi Lajos nem volt diplomata, de életútját tekintve a reformkor viszonylag aktív szereplőjének tekinthető, az 1850-es évek végén pedig ismét a megelevenedő politikai élet tevékeny szereplőjévé kívánt válni, de halála a politikai, közéleti karrierjét végérvényesen megtörte.

Fia a diplomáciai pályája szempontjából alighanem maga is jónak látta, ha a kiegyezést követően – amelynek az előszeleit az 1860-as évek közepén már javában érezni lehetett – egy önálló pesti palotával rendelkezik, hasonlóan azokhoz, akiknek az építkezéseit az 1860-as években megelevenedő hazai politikai élet ösztönözte. S az építkezés folytatásában talán nem volt utolsó szempont az sem, amire az apja figyelmeztette végrendeletében: „emlékezzél meg kedves fiam! hogy azon roppant terjedelmű birtokok, – melyek hiányában, akármely magas diplomatiai polcon ülve, bizony csak másodhegedűs szerepet játszhatnál, most pedig midőn ezek öröklés útján reád származnak, állásodat oly fényessé, oly kellemessé teendik: dicső magyar őseinktől veszik eredetöket és Magyarországban fekszenek”.

Ezek a birtokok természetesen vidéken feküdtek, de Széchenyi óta a magyar arisztokrácia azt is kezdte felismerni, hogy a vidéki birtok mellett a pest-budai építkezés is jelentős értéket képvisel. S ez a Károlyi családnál sem volt másképp!

Gróf Károlyi Alajos az 1870-es években (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1879. július 20.)

Fontos volt tehát az ifjú gróf számára ez a palotával, kerttel és bérházzal ellátott ingatlan, amire abból is következtethetünk, hogy nemcsak befejeztette a megkezdett építkezéseket, hanem az ingatlant tovább is bővítette. Ez leginkább azt a célt szolgálta, hogy az apja által megvásárolt terület viszonylag szabályos, rendezett formát nyerjen. Ezért vásárolta meg 1865-ben az akkori Ősz utca 24. szám alatti telket a rajta lévő földszintes házzal, ahova – a mellette lévő Károlyi-bérház folytatásaként – egy kétemeletes toldalékrészt és istállókat építtetett. Két évvel később pedig a szomszédos Nemzeti Lovardától vásárolt egy 124 négyszögöles területet, ami ebben az esetben csupán csak a telekhatár vonalának az áthelyezését jelentette.

A munkálatokat élénk figyelemmel kísérő fővárosiak a palota építkezéseinek befejezését az 1860-as évek második felére várták, de az épület az előbb mondott okok miatt csak az 1870-es évek elejére készült el. Ybl 1870. december 20-án kérte a tanácstól az egészségügyi vizsgálat elrendelését, s az épület a következő évtől kezdve vált lakhatóvá.

A Nemzeti Lovarda és a Károlyi-palota az 1890-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Károlyi-palota az 1880-as évek körül Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Valószínűleg nem véletlenül hangsúlyozta Károlyi Lajos a végrendeletében, hogy a megörökölt birtokok Magyarországon fekszenek. Ez természetesen egy magától értetődő tény volt – s így is kell kezelni –, de ennek nyomatékosítása egyfajta nemzeti orientációt is jelentett. Károlyi Alajos nemcsak a pesti félbemaradt építkezést örökölte meg az apjától, hanem valószínűleg a bécsi palotát is. S bár a konkrétumok nem ismertek, de egy érdekes – talán nem is véletlen – egybeesés, hogy a gróf, amikor a pesti palotája 1870-ben elkészült, a bécsit 1871-ben eladta gróf Esterházy Móricnak, megszakítva ezzel a családnak a bécsi kötődését, s inkább a hazait részesítve előnyben.

Az Ötpacsirta utcai – ma Pollack Mihály téri – palota kapui azonban még ekkor sem nyíltak meg, az élet ugyanis – pontosabban Károlyi Alajos foglalkozása – közbeszólt. A diplomáciai élet a grófot mindig is külföldre szólította, leszámítva azt az 1866 és 1871 közötti időszakot, amikor az Ausztria és Poroszország között megszakadó diplomáciai viszony miatt rendelkezési állapotba került, és emiatt itthon tartózkodott.

Ám 1871-től ismét berlini nagykövetté nevezték ki, s Károlyi Alajos ezt követően nem sokat tartózkodott Pesten. Legalábbis nem élt olyan reprezentatív magán- vagy közösségi életet itt sem szezonálisan, sem huzamosabb ideig, ami a sajtó vagy a közvélemény figyelmét felkeltette volna, ellentétben a Pesten építkező más főurakkal, például Festetics Györggyel. Ebből adódott, hogy az épület eleinte nem is rezidenciaként szolgált, hanem eredeti rendeltetésétől eltérően jótékony célú rendezvények színhelyévé vált.

A Károlyi család címere a palota Pollack Mihály térre néző oldalán (Fotó: Dubniczky Zsolt)

Az egyetlen olyan főúri épület volt az akkori mágnásnegyed és Pest területén, amely a nagyobb közönség előtt is kitárta kapuit. Rendeztek benne jótékony célú kiállítást, vásárt és bazárt. Ez utóbbit többször is, ami – valljuk meg őszintén – nem egy palota rendeltetésének megfelelő szerepkör, viszont előnyös volt abból a szempontból, hogy mindazok, akik életükben nem jártak ilyen épületben, és csak hallomásból ismerhették azokat, a saját szemükkel győződhettek meg arról, milyen impozáns méretekkel, térszerkezetekkel, belsőépítészeti megoldásokkal és díszítettséggel rendelkezhet egy ilyen főúri lak. Persze ne felejtsük el azt sem, hogy mindehhez megfelelő tőke, építész és tervek, kifogástalan szakemberek szükségeltettek, amelyet azért nem minden főúr engedhetett meg magának.

S végül az élet közbeszólt akkor is, amikor Károlyi Alajos gróf a saját rezidenciájaként használhatta volna az épületet, erre az 1880-as években már voltak ráutaló jelek. A gróf 1888-ban vált meg a diplomáciai szolgálattól, s külföldről végérvényesen hazatérve hazánk közéleti és társadalmi szereplőjévé kívánt válni. A következő év decemberében azonban tragikus hirtelenséggel meghalt. Az épület enteriőrjeit az immár özvegy Károlyi Alajosné és fia, gróf Károlyi Lajos 1894 és 1897 között átépíttette Ludwig Behr német belsőépítésszel, ami a palota életében egy új korszak nyitányát jelentette.

Nyitókép: Károlyi Lajos és Alajos palotája 2021-ben (Fotó: Dubniczky Zsolt)