Amikor a századfordulón a Szent István-terem és benne a Zsolnay-kandalló készült, éppen annyira feltűnést keltett, mint napjainkban, a helyreállításának idején. „Misztikus és káprázatos hatást tesz az emberre” – indokolta 1902-ben a Budapesti Hírlap újságírója, hogy miért a Szent István-termet tartja az új királyi palota legérdekesebb és legkülönlegesebb helyiségének. A tudósító, aki Hauszmann Alajos jóvoltából vehetett részt a még átadás előtt álló új királyi palota első világításpróbáján, az óriási kandallót stilizált búboskemencének nevezte, amely „csupa majolikából való”.

A Szent István-terem kandallóját 1900-ban, a párizsi világkiállítás előtt Thék Endre Üllői úti műhelyében állították össze (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Lehet, hogy első hallásra hihetetlennek tűnik, de e „búboskemence” XXI. századi újraalkotása jóval nehezebb feladat elé állította a szakembereket, mint az eredeti remekmű létrehozása a századfordulón. Hogy mi ennek az oka, arról a Szent István-terem helyreállításának szakértője, Rostás Péter művészettörténész, valamint a terem és a Zsolnay-kandalló újratervezője, Angyal Tibor építész mesélt a Pestbudának.

A közelmúltban újraalkotott Zsolnay-kandalló kürtőcsöve a pécsi Zsolnay-gyárban, a próba-összeépítés után (Fotó: Várkapitányság)

A Szent István-terem és benne a kandalló ma egyszerre múlt és jelen, mert a régi dicsőség felidézése összekapcsolódik a napjainkban zajló újraalkotás tapasztalataival. Nem meglepő, hogy a Hauszmann Alajos által tervezett palotában 120 évvel ezelőtt az akkor már jó ideje világhírű pécsi gyár remekműve is helyet kapott, hiszen a királyi palota átépítésekor és háromszorosára bővítésekor határozott cél volt, hogy a magyar művészet és iparművészet minden jelentős képviselőjének megjelenjenek az alkotásai az épületben.

S a Zsolnay kerámiának hol máshol lehetett volna jobb helye, mint a magyar történelmi múlt három nagy korszakának emléket állító dísztermek közül az Árpádok korát szimbolizáló Szent István-teremben.

Zsolnay és Pécs – e szavak szorosan és mélyen összetartoznak a XIX. század közepétől, amióta Zsolnay Miklós megalapította porcelánmanufaktúráját. Az üzem már 1865-ben Zsolnay Vilmos irányítása alá került, aki elhivatottságát, újító szellemét számtalanszor bizonyította, és akinek fantáziája és elkötelezettsége sem ismert határokat. Így nem csoda, hogy keze alatt a gyár nemcsak Magyarországon vált az építészeti kerámia első számú képviselőjévé, hanem a nagyvilágban is rangot és tekintélyt vívott ki magának.

Zsolnay Vilmos irányítása alatt vált a pécsi gyár az építészeti kerámia első számú képviselőjévé

A királyi palotába tervezett, Zsolnay majolikából készült kandalló nagyszerű iparosmunka, a századfordulós magyar ipar kimagasló minőségű terméke. Egyedi alkotás, máshol nem lelhető fel másolata. Különleges formáját – amelyről az említett tudósítónak a búbos kemence jutott eszébe – a középkori stílusú magas kürtőnek köszönheti.

„Abban a korszakban, amikor készült, a neoromán enteriőrökben és középkorias várakban szokás volt a kandallókat hasonlóan magas kürtővel építeni. A Zsolnay-gyár e műve ugyanakkor stilizált, elegáns megfogalmazása a várak durva, rusztikus fűtőalkalmatosságának, harmonizál a királyi palotával” – meséli Rostás Péter művészettörténész.

A Szent István-terem elegáns, stilizált kandallója a Budavári Királyi Palotában 1912-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Szent István-terem központi alkotásaként a kandalló a helyiség északi oldalán áll, szemben a Gellért-hegyre néző két déli ablakkal, amelyek közé egy hatalmas tükröt tervezett Hauszmann. Ezzel elérte, hogy a mindössze 72 négyzetméteres terem jóval nagyobbnak tűnjön, s emellett lényegében megkettőzte a kandallót, hiszen aki hátat fordított neki, az is láthatta a tükörben.

A kandallót a szemközti tükörben tökéletesen lehetett látni (Forrás: Ország-Világ, 1901. október 6.)

Az Árpádok korát szimbolizáló teremben magától értetődő, hogy az Árpád-ház címere jelenik meg a kandallón, mégpedig a tűztér fölött a homlokoldalon, központi helyzetben. Az már jóval meglepőbb a szakértők elmondása szerint, hogy valóban oroszlánnak néz ki rajta a címerállat, hiszen a terem más részein fellelhető címereken inkább tacskóra emlékeztető stilizált változatokat láthatunk. 

Az új Zsolnay-kandalló részlete az Árpád-házi címerrel (Fotó: Várkapitányság)

„A Zsolnay-alkotás egyéb díszítőmotívumai megegyeznek a Szent István-terem más részein is kidolgozott részletekkel: palmetták, rozetták, indák, virágok, szívek váltakoznak és ismétlődnek” – emeli ki Rostás Péter, amelyhez Angyal Tibor tervező azt is hozzáteszi, hogy „szeretettel készült az egész terem, s benne a Zsolnay-kandalló is, ez minden elemén látszik.”

A bal oldali képen a Zsolnay-kandalló Thék-gyárban felállított változata 1900-ban, míg a jobb oldalon az újraalkotott kürtőcső látható a Zsolnay Porcelánmanufaktúra üzemében a próba-összeállítás után (Fotó: Várkapitányság)

A kandalló főpárkányán helyezkedett el Szent István mellszobra: Stróbl Alajos alkotása első királyunkat a Szent Koronával ábrázolja, holott már akkor is köztudomású volt, hogy István nem viselhette ezt a koronát, mert az jóval későbbi korokban készült. Rostás Péter szerint mégsem nevezhetjük anakronizmusnak ezt a megoldást, inkább szimbolikus ábrázolásnak kell tekintenünk. Hasonló megoldás látható a keleti ajtó fölötti kerámiatáblákon is, ahol Szent István megkoronázásának ábrázolásán szintén a Szent Korona jelenik meg.

Szent István mellszobra a Zsolnay-gyár üzemcsarnokában, a mellette látható kerámiabetét a kandalló homlokoldalának egyik eleme (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Mielőtt 120 évvel ezelőtt a kandallót a királyi palotába szállították volna, többször is összeszerelték. A gyári főpróbát követően először a terem asztalosmunkáit készítő Thék Endre budapesti gyárában, az Üllői úton építették fel, ahol az 1900-ban rendezett párizsi világkiállításra készülve összeállították az egész Szent István-termet, s maga a király is megtekintette a remekművet. Azután összeszerelték Párizsban, az 1900. április 5-én megnyílt világkiállításon, ahol a terem alkotói közül többen aranyérmet nyertek. A francia fővárosból a kiállítás november 12-i bezárását követően hozták haza Budapestre a Szent István-terem elemeit, köztük a Zsolnay-kandallót, hogy végleges helyén, a királyi palotában felállítsák.

A sors nagy tragédiája, hogy Zsolnay Vilmos a budai Várban már nem láthatta a talán legtöbbet emlegetett mesterművét, holott korábban ő maga kezdeményezte, hogy legyen a palotában Zsolnay-szoba. A párizsi világkiállítás megnyitása előtt három héttel, 1900. március 23-án, 72 éves korában elhunyt. 

A Szent István-terem 1900-ban, Thék Endre Üllői úti műhelyében. A királyi palotában nem a képen látható változat valósult meg, a számtalan eltérés közül szembetűnő, hogy itt dobogón áll a kandalló, és Szent Erzsébet sem a végleges helyén látható (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

„Ha megnézzük a régi fényképeket, láthatjuk, hogy a palotában nem teljesen úgy jelenik meg a kandalló, ahogyan az 1900 februárjában készült Üllői úti fotókon még látható volt” – hívja fel a figyelmet Angyal Tibor. „A Thék-műhelyben dobogón állt és kijjebb helyezkedett el, ám végleges helyén, a palotában a parketta szintjére épült és falfülkébe helyezték. A világkiállítás előtti próba-összeszerelésről készült fotókon a parkettát sem láthatjuk, így elképzelhető, hogy azt ott nem is fektették le, de számtalan más eltérés is van a terem két változata között, például a szentek és királyok képeit is más sorrendben helyezték el később a palotában” – részletezi az építész szakértő.

A Zsolnay-kandalló már a századfordulón is sokak csodálatát kiváltotta. „Bemutatom a legnagyobb, legstílszerűbb és legpazarabb kandallókályhát, mely eddig Magyaroszágon, a budavári királyi palota Szt. István terme részére készült” – fogalmazott lelkesen a Magyar Üveg- és Agyagipar című szaklap 1902. február 15-i számának szerzője. E remekművet látva azt a következtetést vonta le, hogy az utóbbi időkben hatalmas művészi és formai fejlődésnek induló hazai kályhaipar előtt óriási jövő áll.

A Zsolnay-kandalló rajza a Magyar Üveg- és Agyagipar 1902. február 15-i számában

A korabeli lapok a Szent István-terem és a Zsolnay-kandalló tervezőjeként Hauszmann Alajost, a királyi palota tervezőjét és művezetőjét tüntetik fel. Lényegében maga Hauszmann is erről számolt be naplójegyzeteiben, amikor a párizsi világkiállításról szólva úgy fogalmazott: „terveimet Grand Prix-vel tüntették ki”. Ám a Magyar Iparművészet című lap 1900. évi 3. számában megjelent cikkében már arról írt, hogy osztozni kíván a dicsőségben Györgyi Gézával, hiszen „a szoba összes részletezését Györgyi Géza építész munkatársam végezte, aki ritka érzékével rajzolta azokat, és ha ez a munkánk sikert arat, a megfelelő rész őt is megilleti”.

A Zsolnay-kandalló dísztőmotívumai. Eredetileg valószínűleg Györgyi Géza rajzolta (Forrás: Várkapitányság)

A Zsolnay-alkotás évtizedeken át a Budavári Királyi Palota dísze lehetett, és ezt talán a szó legszorosabb értelmében is ki lehet jelenteni, mert valószínűleg sohasem raktak tüzet benne. Legalábbis mai tudásunk szerint ez tűnik a legvalószínűbbnek. A palota dísztermeiben légfűtés volt (néhány helyen radiátoros fűtéssel kiegészítve), a kazánház egy teljes szintet foglalt el a krisztinavárosi szárnyban, onnan vezették a meleg levegőt légcsatornákon keresztül a Szent István-terembe is.

A terem északnyugati sarkában, a 240 centiméter magas faburkolat legfelső szintjén, az egyik kerámiabetét helyére szerelt szép díszrácson át fújták be a meleg levegőt. A kandalló másik oldalán pedig a lábazati díszrácson át szívták el a romlott levegőt a padlástérben vezetett légcsatornán keresztül a krisztinavárosi szárny egyik tetőkürtőcsoportjához. A kandalló kürtője, csappantyúval szabályozhatóan, gravitációs úton segítette a szellőzést.

A kandalló tűztere kora tavasszal a Zsolnay-gyárban, az első próba-összeállításkor. Az eredeti kandallóban valószínűleg soha nem gyújtottak be (Fotó: Várkapitányság)

Köztudomású, hogy a Szent István-terem és a Zsolnay-kandalló sorsát a II. világháború végóráiban dúlt esztelen rombolás és pusztítás pecsételte meg. S mindazt, ami megmaradt a művészi igénnyel megtervezett és kivitelezett múltból, azt az 1945 utáni új hatalom tüntette el könyörtelenül.

Azóta is sokak számára felfoghatatlan, hogy a korszak legnagyszerűbb művészeti alkotása, a királyi palota, amelynek építészeti és kultúrtörténeti jelentősége csak az Országház épületével mérhető össze, teljesen elpusztult, s helyén mindössze a csupasz falak maradtak.

Művészi igénnyel tervezték, de elpusztult a II. világháborúban és az azt követő rombolás során. A képen az újraalkotott Zsolnay-kandalló részlete (Forrás: Várkapitányság)

Ám vannak, akik évtizedekkel a történtek után is úgy gondolták, hogy ebbe nem kell feltétlenül beletörődni, s talán érdemes valamit visszahozni az elpusztított értékekből. Rostás Péter művészettörténész már 2001-ben felvetette, hogy a Szent István-termet fontos lenne helyreállítani, s a Budapesti Történeti Múzeum palotatörténeti kiállításának részeként látogathatóvá tenni.

Végül csak jóval később, 2014-ben dőlt el, hogy a tere, s benne a kandalló, ismét elkészülhet a Budavári Palotanegyed átfogó megújulásának részeként a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A teljes körű helyreállítás megkezdéséhez többek között mindent újra kellett rajzolni, s e munkára Angyal Tibor építész kapott megbízást. Eleinte úgy tűnt, hogy a feladat nagyjából három hónapot vehet igénybe, aztán szép lassan világossá vált minden résztvevő számára, hogy sokkal hatalmasabb munkáról van szó, mint azt gondolni lehetett, így a tervezőmunka 2016 elejétől közel négy éven át tartott.

Az új Zsolnay-kandalló összeépítése a Budavári Palotában 2021-ben. Hét éve dőlt el, hogy újraalkotják (Fotó: Várkapitányság)

Felmerül a kérdés, hogy ha ennyi mindent tudunk a múltról, ha fennmaradtak rajzok, tervek, számtalan jó minőségű fotó, dokumentumok sora, akkor miért tart ilyen hosszú ideig az újraalkotás, hogy csak 2021. augusztus 20-ra fejeződik be?

Rostás Péter arra hívja fel a figyelmet: minden rekonstrukciónál az első és legfontosabb szabály, hogy fotók alapján kell dolgozni. Hiszen még a kiviteli tervek sem úgy szoktak megvalósulni, ahogy meg vannak rajzolva, ezért különösen fontos, főként az ornamentika újratervezésénél a fényképekből való kiindulás. Így történt ez a Szent István-termet és a Zsolnay-kandallót illetően is.

„Ennek a kandallónak minden négyzetcentiméterét újra kellett rajzolnom a fotók alapján. Életnagyságú eredeti terv csak a kandalló töredékéről van, és az sem mindig a ténylegesen megvalósított díszítést és színeket mutatja” – ecseteli a tervezés nehézségeit Angyal Tibor.

Régi fényképek alapján kellett újrarajzolni a Zsolnay-kandallót. Angyal Tibor építész munkája

Mindaz, ami megmaradt a múltból, nem helyettesíthette tehát a fotók alapján történő újrarajzolást, de jelentősen segítette a rekonstrukció folyamatát. Ilyenek voltak például a kandalló kerámiabetéteinek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban megőrzött próbaégetései, vagy a kandalló jó pár elemének ugyanitt megtalálható másodpéldányai is.

A királyi palota pusztulása után hosszú ideig azt lehetett gondolni, hogy a kandallóból semmi sem maradt. Mígnem előkerült egy csempe, amelyet az 1960-as években egy kislány talált az építési törmelékben, s néhány éve Rostás Péter gyűjtötte be a Kiscelli Múzeum számára. A szépérzékkel megáldott gyermek nagy szolgálatot tett, mivel az általa évtizedeken át megőrzött kürtőcsempe a megsemmisült Zsolnay-kandalló egyetlen épségben megmaradt darabja, s a mostani rekonstrukció során igazolta a múzeumi kürtődarabok alapján már korábban meghatározott színeket.

A Szent István-terem eredeti Zsolnay-kandallójának egyetlen megmaradt darabja néhány éve került elő (Fotó: Várkapitányság)

A legnehezebb feladat éppen a színezési rendszer meghatározása volt, hiszen a Szent István-teremről s benne a kandallóról csak fekete-fehér fotók maradtak fenn. Igaz, hogy a múzeumi próbadarabokon külön-külön mind a kilenc alkalmazott színárnyalat (a nyolc szín és az aranyozás) megtalálható volt, ám a fotók segítségével kellett meghatározni, hogy a színekből melyik helyen melyiket alkalmazták.

Leginkább az archív képek vizsgálata, színfunkció-elemzése és a korabeli fotónyersanyagok érzékenységének tanulmányozása segített, emellett persze a megmaradt próbaégetések és az említett egyetlen eredeti csempe is hozzájárult a végeredmény sikeréhez. Angyal Tibor munkáját a színterv elkészítésében Szentirmai Boglárka építész, festő-restaurátor segítette, akivel ketten fejtették meg a színek eredeti alkalmazási helyeit.

A kandalló minden elemre kiterjedő rekonstrukciós színezési terve, amelyet Angyal Tibor és Szentirmai Boglárka készített. Ennek alapján dolgozták ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben a kandallóelemek gyártási, színezési technológiáját

Annak ellenére, hogy a kandallóról sok kiváló fénykép készült, mégsem hiánytalan az ábrázolása. „A kandalló ugyanis egy fülkében áll, s kétoldalt, jobbra és balra egy-egy mélyedésben lévő zug van, az ott található, ferdén befelé dőlő 60-szor 30 centiméteres csempéken nem lehet tökéletesen látni a díszítést” – osztotta meg velünk a tervezés egyik fontos kérdését Angyal Tibor. „A díszítés rendszere ugyan ezeken is felismerhető, ám a részletminták nem kivehetők. A kandalló többi részén minden sorminta, levél, bogyó megszámolható, leolvasható, a nem jól látható csempékre, viszont máshonnan kellett venni a mintát. Szerencsére ez a probléma a közel másfél tonnás, 611 elemből álló kandallónak mindössze két darabját érintette” – fogalmazott.

Szívek, bogyók, virágok. A díszítési rendszer a régi fotókon felismerhető volt, csupán két csempének nem ismerjük a részletmintáit (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

E száraz tények és adatok mögött hatalmas elszántság, állhatatosság, elköteleződés húzódik. Rostás Péter művészettörténész és Angyal Tibor építész órákon át tudna arról mesélni, hány átvirrasztott éjszakát kellett a rajzok, képek s mindenféle más dokumentumok tanulmányozásával tölteniük, hány átbeszélgetett, átvitatkozott nappal és éjjel járult hozzá az újraalkotás legapróbb elemeinek véglegesítéséhez, hogy a részt vevő alkotókat hogyan ragadta magával és hogyan vonzotta bűvkörébe ez a történet, hogy műhelyüket, lakásukat és életüket hogyan foglalja el immár sok éve ez az elhivatottságot igénylő feladat, amelyet mások leegyszerűsítve a Szent István-terem rekonstrukciójának neveznek.

Hosszú út vezetett tehát a máig, de most már ott tartunk, hogy folyamatban van a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készült 2,8 méter széles és 4,7 méter magas kandalló beépítése a Budavári Palotában. A megszólalásig hasonlítani fog az eredetire, ám annyi változás mindenképpen lesz, hogy az egykori alkotással ellentétben nem lesz fűthető. A légfűtés az újonnan alkotott Szent István-teremben is az eredetihez hasonló módon fog működni, ám a kandallón keresztül is kezelt levegőt fújnak majd be a terembe.

Tisztítják, porolják a kandallót 2021-ben a palotában összeállítás közben (Fotó: Várkapitányság)

A Szent István-terem folyamatban lévő belsőépítészeti kialakítása során beépítik majd a szintén a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában újragyártott (egykor Roskovics Ignác által készített olajképek alapján festett) pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi uralkodókat és szenteket ábrázolnak, köztük Szent István életének két jelenetét, valamint a diófa falburkolat szintén Pécsen készült kerámiabetéteit is.

A 360 centiméter hosszú mennyezeti kerámiabetétet a kandalló fölött, annak két oldalán szimmetrikusan helyezik el (Fotó: Nemzeti Hauszmann Program)

Amikor ez a különleges terem 2021. augusztus 20-án megnyílik a Nemzeti Hauszmann Program egyik fontos eredményeként, a nagyközönség a magyar történelemnek és a magyar kultúrának olyan értékét tekintheti meg újra, amelyet lelketlenül és értelmetlenül pusztítottak el. Hogy mire számíthatunk, azt Hauszmann Alajos fogalmazta meg, amikor 1900-ban a párizsi világkiállításra kivitt Szent István-termet mutatta be a Magyar Iparművészet című lap olvasóinak:

„A legnagyobb elismeréssel kell adóznom azoknak a kiváló művészeknek és iparosoknak, a kik e munka létesítésében közreműködtek és úgy a felhasznált anyag, valamint a foganatosítás minősége tekintetében oly művet létesítettek, amely, azt hiszem, a külföldön is elismerésben részesül és a magyar ipar becsületére fog válni.”

Az új Zsolnay-kandalló részletei (Forrás: Várkapitányság)

Nyitókép: A Szent István-terem a budai Várban (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum)