A Bakáts tér felújítására Ferencváros Önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat által 2016-ban kiírt TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton 250 millió forintos támogatást nyert el, a célja pedig az volt, hogy Belső-Ferencváros méltó, modern, de a hagyományait tisztelő új főteret kapjon. Az önkormányzat a pályázat beadásakor az Ybl Miklós tervezte Assisi Szent Ferenc-templom és a templomkert felújításának lehetőségével is számolt. A Garten Stúdió tájépítészei 2018-ban készültek el a mintegy 20 000 négyzetméteres terület kialakításának terveivel, ám a program félbeszakadt. Egyedül a templom felújítása készült el, állami forrásból.

Magának a térnek a felújítása hosszas huzavona után csak 2021 júliusában kezdődött el, a munkálatok a tér mellett a Bakáts utcát és a Tompa utcát is érintik, összesen mintegy 20 000 négyzetméteren. Ahogy korábban is megírtuk, a felújítás során kicserélik a téren található burkolatokat, jelentősen átalakítják a parkolást, és növelik a zöld területek arányát. 

A templom elé egy 14 méter átmérőjű intarziás díszburkolat kerül (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

Bár a térfelújítás előkészítése több mint öt évvel ezelőtt elkezdődött, a 2019-es választások után az új önkormányzat úgy döntött, hogy a korábbi vezetés által indított programot folytatja ugyan, de módosít a tervek egy részén, és az építkezést már az új elképzeléseknek megfelelően folytatja. Az új tervezési program azt hangoztatta, hogy erősíteni kell a tér közösségi jellegét. ​

A templom előtt rendezvények számára színpadot alakítanak ki (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az átalakítás során a templom mögötti részen kialakítanak egy pihenő- és találkozóteret. Az iskola felőli oldalra utcabútorok, biciklitároló és ivókút kerül. Továbbsétálva a másik oldal felé padokat, sakkasztalokat és növénykazettákat találunk majd. A templom oldalában lesz egy keskeny zöldsáv, ezután mindkét oldalon parkolók húzódnak majd.

A templom előtti rész formailag az Ybl Miklós által tervezett templomhoz tartozik. Ide egy 14 méter átmérőjű intarziás díszburkolat kerül, melynek jelenleg is zajlik a kialakítása közvetlenül a templom bejárata előtt. Ezen a területen rendszeresen tartanak szabadtéri rendezvényeket, ezért itt színpadot is kialakítanak hamarosan. 

A Bakáts téren a tervek szerint közel 1850 négyzetméternyi zöld felület lesz (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ottjártunkkor láthattuk, hogy jelenleg a teljes területen dolgoznak a szakemberek, útburkolatot építenek. új kandelábereket telepítenek, zöld területeket alakítanak ki. Ami szembetűnő volt, az a Bakáts utca aszfaltozott burkolata helyére kerülő kockaköves felületet. De útjavítási munkálatot is végeznek jelenleg a Bakáts téren, valamint a Tompa utcában is. A tér nyugati oldalán éppen a kiskockakő és nagykockakő burkolatot helyezték el.

A téren és környékén sok helyre kerül kis és nagy méretű térkő (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A beruházás egyik lényeges eleme, hogy a Bakáts utca sétálóutcává válik a tér és a Lónyay utca közötti szakaszon. A téren megváltozik a forgalmi rend, így az autóforgalmat csak a tér hosszanti oldalain engedélyezik, és a templom előtti és mögötti területeken megszűnik a parkolás.

A tér teljes felújítása és átalakítása várhatóan 2022 elejére készül el.

A Bakáts tér átalakítása 2022 elején fejeződik be (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Folyamatban van a Bakáts tér felújítása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)