A boldog békeidőkben még valójában semmi sem szabályozta a városi közlekedést. Annyi volt a szabály, hogy a kocsiknak a bal oldalon kellett közlekedniük. A gyalogosok a többi közlekedőtől Budapesten jószerivel csak a hidakon voltak szigorúan elválasztva, igaz, ott számukra is kötelező haladási irányt írtak elő.

Az első villanyrendőrt a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében állították fel (Fotó: Fortepan/Képszám: 19188)

Teljesen természetes volt, hogy a gyalogosok az úttesten sétálgattak, ott mentek át az egyik járdáról a másikra – már ahol volt járda –, ahol akartak. A járdának is inkább az volt a szerepe, hogy a sártól védje a gyalogost.

A lovas kocsik és a mainál jóval lassabban közlekedő villamosok korában ez nem is okozott problémát. Igaz, voltak balesetek, de ezt nem a közlekedők szigorú elválasztásával kívánták szabályozni. A kereszteződésekben sem volt gond, hiszen a lovak nem mentek egymásnak, szépen kikerülték egymást, a villamos meg úgyis csöngetett.

Azonban a XX. században minden megváltozott. Megjelent az automobil, amit már nem egy okos lény, a ló húzta, hanem egy gép, amelyet a sebesség mámorától megrészegült autóvezetők kezeltek – gondoljunk bele, az automobilok akár a szédítő 30 kilométeres sebességet is elérhették! Ráadásul az autók nem is tudtak olyan gyorsan megállni.

A villanyrendőr egyre több helyen jelent meg. A lámpákat rendőr kapcsolta, mert attól féltek, rendőr nélkül nem vennék figyelembe a jelzést a közlekedők (Fotó: Fortepan/Képszám: 24112) 

A világban ezért új módokat kellett találni a forgalom szabályozására, irányítására. A rendőrség feladata volt a városok közútjain a rend fenntartása, de egy nagyobb kereszteződésben ez nem is volt olyan egyszerű feladat. Londonban már 1868-ban, tehát jóval az automobilok előtt megjelent egy szerkezet, egy oszlopra szerelt gázlámpa, amelyet egy rendőr egy hosszú bottal állítgatott. A kísérlet kirobbanó siker volt, szó szerint, ugyanis a lámpa egy hónappal az üzembe helyezése után felrobbant.

Az első elektromos üzemeltetésű közlekedési lámpára 1912-ig kellett várni, majd pár évvel később megjelent az időzítővel ellátott automata lámpa, mindez az USA-ban.

Magyarországon hasonló berendezésre csak az I. világháború után lett szükség. Csak 1926-ra lett olyan szédítően nagy az autóforgalom Budapesten, hogy ilyen berendezést kelljen felszerelni, mégpedig a Blaha Lujza téren. Igaz, ezt a lámpát nem óra, hanem rendőr kapcsolta (itthon csak az 1960-as években jelentek meg az automata lámpák, nem technikai lemaradásból, hanem azért, mert az volt a hatóság véleménye, hogy a rendőr nélkül az autósok semmibe vennék a berendezést). Nem sokkal voltunk lemaradva a többi európai fővárostól, Berlinben is csak 1924-ben jelent meg a villanyrendőr.

A rendőr még sokáig a lámpák mellett állt, ez a kép 1948-ban készült (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr) 

A lámpa kicsit másképp nézett ki, mint manapság, a kereszteződés felé kábeleken lógatták be, és a kereszteződés közepén, egy kis dobogón álló rendőr irányította egy rúd segítségével.

A lámpát 1926. december 23-án állították üzembe. Erről a Pesti Napló 1926. december 24-én, pénteken így írt:

„Csütörtök délelőtt féltizenkét óra tájban egy mérnök vezetésével a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésénél megjelentek a BESzKÁRT emberei és hozzáláttak a villanyrendőr üzembehelyezésének munkálataihoz. Elhelyezték a színes üvegeket, körtéket csavartak be, végül a lámpa közepébe egy hosszú rudat illesztettek, amelynek a végén fogó van. A mérnök felállt a lámpa alatt elhelyezett emelvényre, rántott egyet a lelógó rúd fogantyúján és a körútnak a Boráros tér és a Berlini térre néző két üvegje zöld színt, ugyanakkor a Rákóczi útra néző két üveg piros színt vetített. Ez azt jelentette, hogy a körútról a forgalom szabad, míg a Rákóczi útról minden közlekedés megszűnik. A főkapitányi rendelet értelmében nemcsak a közlekedési eszközöknek, de a gyalogjáróknak is a lámpa jelzéséhez kell alkalmazkodniok.”

Azaz külön gyalogoslámpa nem volt. A szabály szerint az autóknak a pirosnál úgy kellett megállniuk, hogy a gyalogosok át tudjanak előttük menni. A gyalogosoknak a kereszteződésnél egyenesen, az úttesttel párhuzamosan lehetett csak átkelni.

A lámpa látványosság lett, igaz a beszámolók szerint a sárga jelzés zavarta össze legjobban az autósokat. Ráadásul az első nap üzemzavar is volt, egyszerre égett minden szín. Természetesen a pesti nép azonnal viccet csinált a szenvedő villanyrendőrből.

A gyalogosok eleinte nem igazán vették figyelembe a szabályokat, nyugodtan átmentek a piros jelzés ellenére is. A rendőrség persze mindent megtett, hogy az új rendre rászorítsa a közlekedőket, igaz, az első időben nem bírságoltak, csak figyelmeztettek. A bírság egyébként 500 000 koronáig is terjedhetett volna. Ez első hallásra nagy összegnek tűnik, de akkor épp elég jelentős infláció volt, mai értéken nagyjából 30 ezer forintnak megfelelő összeget jelentett.

A gyalogosoknak sokáig nem volt saját jelzőlmpájuk, hanem a „nagy” lámpát kellett nézniük. (Fotó: Fortepan/Képszám: 75643) 

A lámpák hamar beváltak, és egyre több helyen megjelentek. A későbbiekben már nem kellett minden lámpához külön rendőr, hanem egy központi oszlopról kapcsolta a kereszteződés összes lámpáját egy rendőr, majd 1943-tól a Szent István körúton már zöldhullám kialakításával is próbálkoztak.

Nyitókép: Egy automata jelzőlámpa 1934-ben a Lipót körúton (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)