A Városháza V. kerületi Városház utca 9-11. számú, háromszáz éves épületének megújítása során helyreállítják az épület udvari homlokzatát, a Merlin Színház 1928-ban átadott épületét, ami kulturális-közösségi funkciót kap, a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába pedig a rendbehozatal után beköltözik majd a Budapest Galéria - közölte Facebook-oldalán a Budapest Városháza. Ezen kívül megvalósulhat egy régi ígéret is: jövőre megnyílhat a Városháza Park is. Egyelőre a Városháza műemlék épületének Károly körúti homlokzatának felújítási munkái kezdődtek el.

A tervek szerint így  mutatna az épületegyüttes  (Forrás: Budapest Városháza/Facebook) 

Múlt héten régészeti felügyelet mellett elbontották az épület Károly körút felőli falánál lévő rézsűt, ami az épület vízszigeteléséhez szükséges. A leírás szerint nemsokára felállványozzák a homlokzatot, így 10 000 négyzetméternyi felületen újul meg az épület, ebből 7500 négyzetméter a Károly körúti homlokzat, 2500 négyzetméter pedig a belső udvar felé néz.

A belső homlokzatok is megújulnak (Fotó:  Budapest Városháza/Facebook)

A rekonstrukció során 376 darab ablakot felújítanak, és 130 ablakot újragyártanak restaurátori szakvélemény alapján. Emellett megújul a lábazati vízszigetelés, a homlokzati falazat, a vakolat és a párkányok, így az épület energiahatékonysága is javulni fog.

Régészeti felügyelet mellett elbontották a rézsűt (Fotó: Varoshaza/Facebook)

Elvégzik az épület elektromos rendszerének és a csapadékelvezető rendszerének felújítását, valamint helyrehozzák a kapualjakat és az átjárókat. A Bárczy István utca felőli tömb (az úgynevezett Bank szárny) díszkivilágítást kap. A Városháza Park megnyitásával 8000 négyzetméter új zöldfelületet hoznak létre a Károly körúton.

A Városháza Parkra vonatkozó tervpályázatot 2022. március 21-ig lehet benyújtani, az eredményhirdetés 2022. április 29-én lesz. A műszaki átadás-átvétel lezárása 2023 novemberére várható.

Forrás: Budapest Városháza

Nyitókép: Elkezdődik a Városháza épülete Károly körúti homlokzatának rekonstrukciója (Fotó: Budapest Városháza/Facebook)