Kedden átadták a Bajza utcában álló, felújított Walter Rózsi-villát – adta hírül az MTI. A villa felújításával a főváros egy újabb kulturális helyszínnel gazdagodott a Városliget környezetében, ugyanis a villában a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ kapott új kiállítóteret. A tervek szerint a szomszédos volt Városligeti fasori szanatóriumok, majd BM Központi Kórház épületeinek felhasználásával itt fogják megvalósítani az Építészet Ligete nevet viselő építészeti múzeumi komplexumot, amelynek megtervezésére még tavaly írtak ki tervpályázatot, ám (ahogyan azt mi is megírtuk) nem érkezett be megvalósítható elképzelés.

A megújult Walter Rózsi-villát egy, az épület inspirálta kiállítással nyitották meg, amely a Színtér és lakótér nevet viseli (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A villát még 1936-ban tervezte a magyar modernista építészet kiemelkedő alakja, Fischer József Walter Rózsi operaénekesnő, illetve férje és gyermekük számára. A kevesebb mint hat hónap alatt felépült villa tervezésében kiemelkedő szerepet játszott az építész felesége, Pécsi Eszter, az első magyar statikus mérnöknő, aki az épület vasbeton szerkezetéért felelt. A háromszintes épület jellegzetes modernista vonása, hogy amíg az utcai homlokzata zárt, a kertre néző homlokzata nyitottabb. A földszinten, a garázs mellett lett kialakítva a házmesteri lakás és a kiszolgálóhelyiségek. Az első emeleten kapott helyet a lakószoba, a fogadószoba és az ebédlő, míg a második emeleten a hálószoba, gyerekszoba és a fürdő. A lapos tetős épület tetején tetőteraszt alakítottak ki.

Az épület egyik különlegessége az a kertbe vezető lépcső, amelyet az első emeletről lehet megközelíteni. A II. világháborút követően a szomszédos szanatóriumokból hozták létre a Belügyminisztérium új kórházát, amelyet Korvin Ottó után neveztek el. A villát 1949-ben államosították, hogy előbb óvodaként, majd a kórház gyermekorvosi rendelőjeként funkcionáljon. Ez idő alatt többször is átépítették az egykori modernista villát, elbontották a már említett kerti lépcsőt is. A kórház 2009-ben költözött ki az épületekből, így a villából is, amelynek állapota igencsak leromlott.

Ahogyan az az MTI tudósításából is kiderült, a Walter Rózsi-villa helyreállítása még 2020-ban vette kezdetét. A március 29-én átadott villát egy a Színtér és lakótér nevet viselő tárlattal nyitották meg, amely a két világháború közötti otthon és lakhatás témáját mutatja be.

Forrás: MTI

Nyitókép: A megújult Walter Rózsi-villa kerti homlokzata (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)