Május 28-án, szombaton újranyitja kapuit az Északi Járműjavító. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum leendő otthonául szolgáló épületben már tavaly is megtartottak egy időszakos kiállítást, amelyre alig három hónap alatt mintegy 30 000 látogató volt kíváncsi – derül ki a múzeum által kiadott sajtóközleményből. Ezért is született az a döntés, hogy ezúttal kétszer nagyobb kiállítást rendeznek. Az ikonikus mozdonyok mellett a kiállításon bemutatják a gyűjtemény legújabb darabjait is.

A tárlaton az Ikarus egyik legkedveltebb típusát, az 55-öst, a legendás „farost" is megnézhetjük majd (Fotó: Közlekedési Múzeum)

Ahogyan az a közleményből is kiderül, egy tavalyi kormánydöntésnek köszönhetően jelentős gyűjteménybővítést és restaurátori munkát tudtak végrehajtani. Ennek eredményeképp most a legendás mozdonyok mellett látható lesz egy Ford T modell, egy nemrég restaurált faros Ikarus busz, egy eddig még nem látott DKW Meisterklasse gépkocsi, a FOAM-2 Dragon reptéri tűzoltóautó, a Magyar Televízió Ikarus buszból kialakított egykori közvetítőkocsija, egy ZIM gépkocsi, Volga és Pobeda autók is. Ezek mellett szintén szerepel a kiállításon egy MTB-82-es trolibusz, amivel újraindult a fővárosi trolibusz-közlekedés a II. világháború után, illetve egy olyan szovjet luxuslimuzin is, amelyikből az 1950-es években pusztán 100 darab közlekedett. Továbbá a múzeum állandó kiállítása számára restaurálják azt a MÁVAG teherautót is, amelyik a két világháború között készült és jobb oldali kormányos.

A sebességrekorder gőzmozdony, a 242-es, azaz a Szellem (Fotó: Közlekedési Múzeum)

A „Volt egyszer egy Északi…a történet folytatódik” címet viselő időszakos kiállítás keretében az egykori Északi Járműjavítóban karbantartott mozdonyok, vasúti járművek modellje, plakátok és fotók segítségével mutatják be az ország egykor legnagyobb vasúti műhelyének történetét. Ezzel párhuzamosan lesz a „Fókuszban a gyűjtemény” nevű kiállítás, amelynek keretében a Közlekedési Múzeum legújabb kincseit lehet megismerni többek között. A kiállítás a tervek szerint szeptember 30-ig tekinthető meg.

Forrás: sajtóközlemény

Nyitókép: Közelekedési Múzeum