Csaknem ötezer négyzetméter nagyságú területet tártak fel a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei áprilistól júniusig a XI. kerület rozsdaövezetében – olvasható a regeszet.aquincum.hu oldalon, ahol Kraus Dávid ásatásvezető régész számolt be a legrissebb eredménykről. Írásából kiderül: a Budafoki úti lelőhely déli részét már a 2019–2020-as ásatások alkalmával megismerhettük, amikor is egy újkőkori és egy Árpád-kori település részletei kerültek napvilágra. 

A BTM régészeti portálján közzétett cikkből kiderül: az elmúlt hónapokban a Keserű-értől (Kondorosi út) távolabb elhelyezkedő telekrészen dolgoztak a régészek, a korábbi helyszínektől északra, de a Dunától azonos távolságra. Az írásból megtudhatjuk, hogy a 2022-es feltárás egyik meglepetése egy Árpád-kori temető felfedezése volt, melyből tizenhárom sír esett a feltárt területre. 

 Hétezer éves falut tártak fel a régészek a Budafoki úton (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A szegényes temetkezésekből néhány ezüst-réz ötvözetű gyűrű került elő. Két rabolt sír arra enged következtetni, hogy az értékesebbnek ítélt ékszereket, ruházati elemeket korabeli sírrablók vihették el.

A régészeti portál beszámol arról is, hogy az ásatás leglátványosabb és legösszetettebb része az a több száz oszlophelyből álló neolit lakózóna, amely a 7000-7200 éve itt állt épületek elhelyezkedését és alaprajzait mutatja meg. A házak – mára nyomtalanul eltűnt – fa tartóoszlopainak feltárt alapgödrei madártávlatból sajtszerű felszínné lyuggatták a földet. A hosszú, szabályos oszlopsorok az egykor itt álló házak hosszanti (külső) falait rajzolják ki.

A területen találtak még egy kis római bronzérmét és egy bronztűt a 3–4. századból, bronzkori edényt (Kr. e. 2500 körüli időkből) és emberi arcot  mintázó edély töredéke is előkerült. A lakóházaktól északra fekvő területen találtak rá arra a három kútra, amelyek a település lakosságának és állatállományának szolgáltattak friss ivóvizet – közölte a régészeti honlap.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: regeszet.aquincum.hu

Nyitókép: Egy Árpád-kori temetőt tártak fel a XI. kerületben, a Budafoki út mentén (Fotó: regeszet.aquincum.hu)