Jó ütemben halad a Citadella közel 10 ezer négyzetméteres falfelületének megújítása. A munkálatok eredményeként az északi bástya nyugati oldalán már előbukkant az első, gondosan restaurált falszakasz – közölték a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Mint írják, az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött. Az eddig elvégzett munkálatok során a szakemberek kitisztították az épületegyüttest, emellett pedig felmérték a falak és födémek állapotát. Elkészült az erődfal teljes belső vonalát követő vízelvezető rendszer is, amely a jövőben a falak állagmegóvását segíti.

Jelenleg az erőd északi falának rekonstrukciója zajlik (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A bejegyzésből kiderül, hogy jelenleg az erőd északi falának, az ágyútorony belső homlokzatának és a lődomb északi rézsűjének rekonstrukcióján dolgoznak. A munkálatok első látványos eredményeként a rondella északi oldalán, egy közel 200 négyzetméteres falszakasz munkálatai fejeződtek be.

A falrendszert borító süttői fehér mészköveket, illetve a falazatot felülről lezáró tardosi faragott vörös mészköveket egy speciális réteggel fedték be, hogy tartósak legyenek. Az elkészült falszakaszt hamarosan követi a Citadella teljes dunai homlokzata, majd az erőd budai homlokzatának rekonstrukciója.

A falrendszert süttői fehér mészkő borítja (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

Látványterv a Citadelláról: közparkot is kialakítanak (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)

A Citadella megújításának részeként a falrekonstrukciót követően rendbe teszik az erőd belső udvarát. A zöld felület a másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint 6000 négyzetméteres közparkot alakítanak ki, amelyben csobogó, tó és egy kávézó is helyet kap. Az ágyútoronyban pedig több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, állandó kiállítást hoznak létre a Szabadság Bástyája címmel – írja a Nemzeti Hauszmann Program. 

Nyitókép: Megújult a Citadella északi falának egy szakasza (Forrás: Nemzeti Hauszmann Program)