Luxemburgi Zsigmond kori, XV. század eleji út nagy felületű részletét tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a Savoyai-terasz alatti területen, a budai vár Duna felőli oldalán – derül ki a BTM régészeti portálján közzétett cikkből. 

Azt is olvashatjuk, hogy a rendkívül jó megtartású középkori út viszonylag nagy hosszúságban került elő, s mivel korábban már helyenként bolygatták, a szerkezete is jól megfigyelhető volt. Elsőként feltehetően még egy egyszerű földutat létesítettek a területen, talán a királyi palota Zsigmond-korban elkezdődött építéséhez az építőanyag szállítására, s ezt alakították át hamarosan a kavicsokkal alapozott, a felszínén kőlapokból összeállított útra. A felületét domborúra formázták, hogy elvezessék a csapadékot, a két szélére vízelvezető csatornák kerültek. Az út elég széles volt ahhoz, hogy szekerekkel is közlekedjenek rajta – írják a regeszet.aquincum.hu oldalon.

A középkori és kora újkori útrétegek (Fotó: regeszet.aquincum.hu)

A cikkből megtudhatjuk, hogy az út a mai Savoyai-terasz helyén lévő teresedésre vezetett fel, amely a Zsigmond-korban a palota tulajdonképpeni előudvara volt. Az út másik végpontja még ismeretlen. Az út még létezett a török korban is, ekkor már kaviccsal felszórt útfelületet használtak a korábbi út felett, majd felhagyására és pusztulására feltehetően a XVII–XVIII. században került sor.

Ilyen jó megtartású középkori útrészlet gyakorlatilag alig maradt fenn a Budavári Királyi Palota környezetében – írja beszámolójában  a regeszet.aquincum.hu.

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: regeszet.aquincum.hu
Nyitókép: A Budavári Palota Zsigmond kori útját találták meg a régészek (Fotó: regeszet.aquincum.hu)