Minden rendszer szereti a saját jelképeit megjeleníttetni a közterületeken. Nem volt ez máshogy a szocializmus idején sem: a rendszer szimbólumai szinte minden felületen megjelentek 1945 és 1990 között. Vörös csillag virított a középületek tetején, a parkokban virágból kirakva, a mozdonyok orrán. Budapest legfontosabb terein és más közterületein a „kommunista hősök” és a „szocialista példaképek” alakjainak szobrai magasodtak. 

Az 1990-es rendszerváltáskor ezeket a szobrokat az új város- és országvezetés nem látta szívesen. Egyre kényelmetlenebb lett nap mint nap azoknak a személyeknek az alakjait szemlélni a hatalmas talapzatokon, akiket a diktatórikus, elnyomó uralom követendő példaként állított a magyar társadalom tagjai elé.

Marx és Engels szobra a Jászai Mari téren állt (Fotó: Fortepan/Képszám: 1978)

Marx és Engels ma a Memento Parkban látható (Fotó: Nagy László Bálint/pestbuda.hu)

Hogy a szobrokkal előbb-utóbb valamit kezdeni kell, már 1989-ben is nyilvánvaló volt, Szörényi László akadémikus a Hitel című folyóirat 1989. július 5-i számában egy Lenin-kert létrehozására tett javaslatot, ő akkor úgy gondolta, ezt Csepelen kellene kialakítani:

„Mit csináljunk velük? Előbb-utóbb kényelmetlenné fognak válni. Nem hiszem, hogy be kéne őket olvasztani, mint Görgei szobrát a Sztálinéba. Harangöntésre sem javaslom bronzukat, nem gondolok a Gábor Áron-féle ötletre sem. Viszont van egy hely az országban, ahol nem lehet tagadni, hogy hozzátartoznak a genius locihoz. Ez Csepel, ahol egyrészt a gyár előtt álló Lenin markába annak idején zsíroskenyeret nyomtak, másrészt ott áll Lenin és Kun Béla szikratávirat-váltásának megörökítésére egy adótoronyküllemű emlékmű. Csinos élősövénnyel övezve, labirintus-ösvények mentén elrendezve, ott kellene fölállítani az összeset. Az 1995-ös világkiállítás látogatói tolonganának, hogy megnézhessék a világ első Leninkertjét. Fizetnének. Akár kemény valutában is.”

A Fővárosi Közgyűlés 1991 januárjában hívta fel a budapesti kerületek vezetését, hogy tegyenek javaslatot, mely szobrokat, emléktáblákat, emlékműveket szeretnék eltávolítani. 

Münnich Ferenc szobra lebontva (Fotó: Fortepan/Képszám: 76464) 

 A bontást és az áthelyezést a Budapest Galéria szakemberei felügyelték, a főváros 50 millió forintot különített el erre a célra. A Budapest Galéria vezetője, Zsigmond Attila így foglalta össze a szobortalanítás lényeget a Magyar Nemzet 1992. augusztus 8-i száma szerint:

„a politikailag kifogásolható szobrokat nem összezúzni és beolvasztani kell, hanem európai módon, szoborparkban kell elhelyezésükről gondoskodni. A fővárosban található mintegy ezer közterületi emlékmű vagy más műalkotás közül ötvennyolc kerül a XXII. kerületi szoborparkba. Szám szerint ugyanis ennyit érint a Fővárosi Közgyűlés (amely a közterületi szobrok tulajdonjogának birtokosa) tavaly decemberi döntése.”

A Tanácsköztársaság-emlékmű a Memento Parkban (Fotó: Nagy László Bálint/pestbuda.hu)

Szörényi László akadémikus említett ötlete tehát kissé átalakulva ugyan, de megfogant, a szobrokat az 1940-es évek végén történtekkel ellentétben nem ledöntötték és elpusztították, hanem megőrizték. Erre a célra egy különleges szoborpark létrehozásáról döntöttek, ha nem is Csepelen, de a XXII. kerületben. Kialakítására a Fővárosi Önkormányzat pályázatot írt ki, a területet a XXII. kerületi önkormányzat ajánlotta fel.

Osztapenko kapitány szobra Budán, az M1-M7 autópályák kezdőpontjánál (Fotó: Fortepan/Uvaterv)

Az első szobrokat 1992. szeptember 14-én távolították el Budapest közterületeiről. A cél az volt, hogy a bontásra kijelölt emlékművek többségét október 23-ra eltüntessék az utcákról. Milyen szobroktól kívánt megszabadulni a magyar főváros? A már korábban „restaurálás” címén eltávolított Felvonulás téri Lenin-szobor mellett Marx és Engels szobra, Osztapenko kapitány és Steinmetz Miklós szovjet százados szobra, a tanácsköztársasági emlékmű és számos más szobor tűnt el a közterekről, első körben összesen harminc.

A lebontott, eltávolított szobrok között voltak művészileg értelmezhetők és értelmezhetetlen propagandaalkotások is. A bontás megkezdésekor már folyamatban volt a XXII. kerületi szoborpark kiépítése, így a köztéri művek bontása igazodott az ott folyó munkákhoz.

Steinmetz Miklós a Memento Parkban (Fotó: Nagy László Bálint/pestbuda.hu)

A szovjet hősi emlékművek nem itt, hanem a Rákoskeresztúri köztemetőben kaptak végső elhelyezést. Ugyancsak nem a szoborparkba került Ságvári Endre és Ho Si Minh szobra, a vietnámi vezető emlékművét a vietnámi nagykövetség vette át, Ságvári szobrának sorsáról pedig az egykori állampárt, az MSZMP II. kerületi szervezete gondoskodott.

Lenin szobra a Memento Parkban (Fotó: Nagy László Bálint/pestbuda.hu)

A XXII. kerületi szoborpark, amelynek terveit Eleőd Ákos építész készítette, 1993-ban nyílt meg a látogatók előtt. Itt lehet megtekinteni tehát – mint egy múzeumban, hiszen az is – az elmúlt rendszer köztéri alkotásait. Itt átsejlik, miképp gondolkodott a szocializmus a világról és az emberekről. Eleőd Ákos építész, a park tervezője a Budapest folyóirat 2008. szeptemberi számában így írt a megvalósult alkotásáról:

„A Szoborpark hármas kapuzatának csak két oldalsó eleme nyílik: középen rögzített, 4×4 méteres vastáblára hegesztve olvasható Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról c. verse. A park ugyanebben a gondolatkörben fogalmazódott – a szobrok közt ugyanaz a csönd dübörög, ami a versben van. A fájdalom, a gyász, a tehetetlenség, a szégyen, a döbbenet, a düh és a dac.”

A szoborpark az elmúlt közel 30 év alatt Budapest egyik érdekes turisztikai célállomása lett, ahová hazai és külföldi látogatók járnak, talán egy kissé borzongani.

Korábbi cikkünket is figyelmébe ajánljuk: A ledöntött emlékművek a régi időkről mesélnek

Nyitókép: Münnich Ferenc és a „felszabadulás” huszonötödik évfordulójára készült szobor elszállításra várva (Fotó: Fortepan/Képszám: 76465)