Keresés az archívumban

Hatvan éve ünnepeljük a magyar költészet napját – József Attila-emlékszoba nyílt 1964-ben a ferencvárosi Gát utcában József Attila 1905. április 11-én született, a Ferencváros egyik legszegényebb részében, a szorosan egymás mellett álló bérkaszárnyák egyikében, a Gát utca 3. számú kétszintes házban. Szülőházában 1964. április 11-én nyílt meg az első állandó kiállítás. Ugyanezen a napon lett hivatalosan a jeles születésnap egyben a hazai költészet ünnepnapja.
Kinyíló oltárszárnyak – Ősi szokás elevenedik meg a Belvárosi plébániatemplomban Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de előtte negyvennapos böjtöt tartunk, emlékezve a Megváltó szenvedéseire. E kétezer éves szokáshoz a késő középkorban a templomi liturgia a szárnyasoltárok kifejlesztésével alkalmazkodott, melyekből sajnos hazánkban igen kevés maradt fenn. A Belvárosi plébániatemplomban azonban ma is megfigyelhetjük, hogyan működött ez a különleges oltártípus.
Egy magyar útburkoló kő Sárga, magyar, és az 1878-as párizsi világkiállításon díjazták. Nem egy déligyümölcsről van szó, hanem egy ma már szinte teljesen kikopott útburkoló anyagról, a keramitról, amelyet 145 éve kezdtek el nagyobb mértékben használni.
Évtizedekig elfojtott tragédiák – A kommunizmus áldozatainak emlékművei Magyarországot a XX. század közepén több tragédia is sokkolta, és míg többségükről lehetett beszélni, a kommunista diktatúra őrjöngéséről évtizedekig hallgatni kellett. A rendszerváltás után is eltelt még tíz év, mire 2000-ben az Országgyűlés február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból bemutatunk néhány köztéri alkotást, melyek a kommunizmus alatt megtört emberi sorsoknak állítanak emléket.
A magyar építészet kiemelkedő alakja volt – 140 éve született Kós Károly Kós Károly a XX. század eleji magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Tervezői látásmódját jelentősen meghatározta a népi formanyelv, különösen az évszázados hagyományokat őrző erdélyi települések építészeti öröksége. Mostantól az ő nevét viseli a legrangosabb építészeti díj, ebből az alkalomból mutatjuk be életét és tevékenységét.
Nemcsak kiváló építész volt, újságot is írt a 155 éve született Komor Marcell A dualizmus idején magas fordulatszámon pörgő építőipar rengeteg embernek biztosított megélhetést, és a terület iránti érdeklődés kiszolgálására több szakfolyóirat is létrejött. Közülük az egyik legjelentősebb a Vállalkozók Lapja volt, melyet hosszú ideig a ma 155 évvel ezelőtt született Komor Marcell szerkesztett.
A Postapalota tetején: megnyílt a panorámaterasz Buda ikonikus épületében Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
A Bécsi kapu őrének tervezője – 110 éve hunyt el Kallina Mór A budavári Bécsi kapu téren minden az erőt hivatott kifejezni: a kapu vastag falai és az Országos Levéltár neoromán stílusa is védelmet sugároznak, a bejárattal szemben őrködő evangélikus templomon pedig szavakba is öntötték: Erős vár a mi Istenünk! Ez utóbbi a hitbeli rendíthetetlenséget jelenti, maga az épület kecses tornyával és neobarokk stílusával inkább tervezőjének, az éppen 110 éve elhunyt Kallina Mórnak a gazdag fantáziáját fejezi ki.
Mindannyiunk Budapestje – Fővárosi kötődések nyomában Mit jelent budapestinek lenni? Létezik-e olyan, hogy „budapestiség”? Hogyan hat a főváros az itt lakókra és itt dolgozókra, s ők hogyan hatnak vissza rá? A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából a budai Várban található Budapesti Történeti Múzeum egy egészen egyedi tárlattal keresett válaszokat ezekre a kérdésekre. A ma megnyílt kiállításon a budapestiek személyes történetein keresztül ismerkedtünk meg a magyar fővárossal.
A magyar historizmus nagymestere volt Alpár Ignác Alpár Ignác építész 95 éve hunyt el. Munkássága a historizmus stílusában fogant, bizonyítva, hogy a régi korok művészetét megbecsülve, azok egyes részleteit hol pontosan, hol csak hangulatukban megidézve lehet értékes életművet létrehozni. Legfontosabb alkotásai Budapesten valósultak meg, mégpedig egy olyan világvárosban, ahol a megrendelők részéről a múlt tisztelete és a korszerűség, a jól használható terek iránti igény egyidejűleg jelentkezett.
Pest és Buda 1848-ban Talán a legismertebb magyar történelmi dátum 1848. március 15-e. De milyen volt 175 évvel ezelőtt Pest és Buda városa, ahol néhány irodalmár fiatalember felfokozott hangulatban verset szavalt és kiáltványt nyomtatott ki, viszonylag nagy, de békés tömeg által kísérve azon az esős márciusi napon, ezáltal új irányt szabva Magyarország fejlődésének.
Egy páratlan szobrász és az Arany-kultusz találkozása – Korrajz egy 130 éves híres pesti emlékmű segítségével Idén lesz 130 éve, hogy felavatták Arany János első köztéri szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum főbejárata előtt. Egy most megjelent új könyvben nemcsak az emlékmű teljes története és az alkotó, Stróbl Alajos kalandos életútja tárul elénk, de beleláthatunk, hogyan gondolkodtak és vitáztak a XIX. századi emberek, mit tartottak szépnek és helyesnek, miben voltak mások vagy épp hasonlóak, mint mi. A képanyagban is gazdag kötet egyszerre színes ismertető és izgalmas korrajz.
Városszéli mocsárból közpark: 205 éve adományokat kértek a Városliget fásítására Kétszázötven évvel ezelőtt a mai Városliget helyén, kint a város szélén mocsár és ökörlegelő terült el. Ugyan voltak kísérletek a terület fásítására, de előfordult az is, hogy a kiültetett facsemetéket az ökrök egyszerűen lelegelték. A Liget kialakításnak a tervei ugyan 1817-re elkészültek, de hiányzott a megvalósításhoz szükséges pénz. Ezért 205 évvel ezelőtt adománygyűjtés kezdődött a közpark kialakítására.
Döbbenetet keltett Ganz Ábrahám halála – Hatvannégy gyári munkás gyerekének volt a keresztapja, mindenki örökölt Ganz Ábrahám, a megbecsült budai gyáros 155 évvel ezelőtt, 1867. december 15-én öngyilkos lett. Az alig több mint 20 éves Ganz-gyár a sikerei csúcsán volt, maga Ganz pedig elismert polgára volt Budának. A halálával hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen olyan örököse, aki a családi vállalkozást át tudta volna venni, nem volt. A gyár azonban fennmaradt, és hihetetlen magasságokba emelkedett.
Építkezések 150 éve Pesten, a városegyesítés előtt Pest és Buda 1872-ben már a városok egyesítésre készült, Pesten nagyszabású városfejlesztési tervet fogadtak el, nagy beruházásokról döntöttek. Azonban mindemellett a városban egyéb épületek is emelkedtek. Nézzük, hogyan fejlődött a város, és mennyibe került egy lakóház felépítése!
A romantika mestere volt – 100 éve hunyt el Máltás Hugó Máltás Hugó a kevéssé ismert építészeink közé tartozik, pedig rendkívül hosszú pályát futott be, és matuzsálemi kort élt meg: kilencvennégy évesen hunyt el 1922-ben. Hogy neve nem került be a köztudatba, az a sokkal többet foglalkoztatott kortársainak, elsősorban Ybl Miklósnak a számlájára írható. Pedig Máltás is meglehetősen nagy számban tervezett, különösen a romantika időszakában. Alkotásaiból az alábbiakban mutatunk be egy összefoglalást.
Szobortalanítás Budapesten – Harminc éve bontották el a szocialista korszak emlékműveit Harminc évvel ezelőtt kezdődött meg az elmúlt rendszerhez kötődő szobrok eltávolítása Budapest közterületeiről. A szocialista korszak idején emelt emlékműveket, köztük Marx és Engels, Lenin, Kun Béla szobrait a XXII. kerületben kialakított szoborparkba szállították, ahol szabadtéri kiállításon azóta is megtekinthetők.
Amikor még jegesemberek járták Pest és Buda utcáit Tombol a kánikula Budapest utcáin, és egyre forróbb napok köszöntenek ránk. E szokatlanul meleg időszakban minduntalan a felfrissülés lehetőségeire gondolunk, na és a hűtésre, a jég jótékony hatására. A múlt században a budapesti utcák egyik jellegzetes figurája volt a jegesember, aki az élelmiszerek hűtéséhez, a jégvermek feltöltéséhez szállította, és igény szerinti méretre darabolta a hatalmas jégtömböket. Jóval az első hűtőszekrények megjelenése után, még az 1950–1960-as években is járták a jegesek Pest és Buda utcáit, miként ezt a korabeli fényképek is tanúsítják.
Tragikus házomlások Budapesten Sajnos Budapesten az elmúlt 150 évben sokszor előfordult, hogy építkezés vagy bontás közben összeomlott egy ház, kidőlt egy fal, beszakadt a födém, vagy az állványzat összedőlése okozott tragikus balesetet. Ezekről a szerencsétlenségekről a korabeli lapok is rendre beszámoltak. Összeállításunkban a legkirívóbb esetekből és a kisebb szerencsétlenségekből közlünk válogatást.
Hűvösvölgy, amely már csak nevében hűvös Hűvösvölgy nevéből a legtöbben a hidegre asszociálnak, de ma már kevésbé hűvös, főként nyáron, mint a korábbi évszázadokban. Sőt, a hűvösre egy igen érdekes természeti emlék is rácáfol. Elég nagy területről van szó, ezért a Hűvösvölgyet és környékét két kirándulós nap keretében érdemes bejárnunk. Természeti, épített és kulturális látnivalókban is bővelkedik a városrész, amely már Mátyás idején is kiemelt jelentőséget kapott.
150 éve született Telcs Ede, aki a szobrászat több ágában is mesterműveket alkotott Telcs Ede a magyar szobrászat kiemelkedő alakja, budapesti művei között a reprezentatív köztéri emlékmű, a síremlék és az épületplasztika is megtalálható. A magyar fővárost díszítő műveit javarészt a Városligetben és a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, valamint a Belvárosban helyezték el. Munkássága összeforrt a világvárossá fejlődő Budapest jeles személyiségeinek életével, a legszorosabban Alpár Ignác építészével.
Az első műegyetemi építészdiploma birtokosának budapesti épületei 165 éve született Kiss István, aki elsőként kapott a Műegyetemen építészdiplomát 1880. február 27-én. Már fiatalon az Igazságügyi Minisztérium házi építője lett, és rövidre szabott élete folyamán számos jelentős épületet tervezett, melyeknek többsége ma már Magyarország határain kívül esik. Budapesten a legtöbb megvalósult épülete kórház, de épített néhány magánházat is. Most ezeket az épületeit mutatjuk be.
Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum, így kezdődhet a kiviteli tervek készítése. Ez a munka várhatóan jövő év elejére fejeződik be, ezt követően írják majd ki a pályázatot az építési munkákra. A múzeum új otthona a X. kerületi Kőbányai úton, az egykori Északi Járműjavító területén lesz, megépítését összekapcsolják az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációjával.
Angyalföldtől Óbudáig – 135 éve született Kassák Lajos A 135 éve született Kassák Lajos 17 éves korában költözött Érsekújvárról Budapestre. A költő, festőművész, a magyar avantgárd mozgalom elindítója közel 40 évig Angyalföldön élt, majd a II. világháborút követően Békásmegyeren egy romos parasztházat utalt ki neki alkotói munkásságára és megrongálódott lakására tekintettel az akkori kormány. Élete utolsó tizenhárom évében Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti házban találjuk.
Lenyűgöző belső terek – Bejártuk a felújított Postapalotát A Széll Kálmán tér legismertebb épülete az egykori Budai Postapalota, mely 1926-os átadása óta uralkodik méltóságteljesen a környék fölött. A Magyar Posta 2008-ban kiköltözött belőle, így hosszú évekig üresen állt, csak 2016-ban talált vevőre. 2018-ban a Magyar Nemzeti Bankhoz került, és az ekkor kezdett rekonstrukciónak köszönhetően az épület az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum néven született újjá. Történtek hatalmas változások, de azokat gondos odafigyeléssel hajtották végre, és a belső terek úgy újultak meg, hogy az eredeti állapotokra is utalnak. Bejártuk a felújított épületet.
A XX. század kiemelkedő építésze volt: 90 éve halt meg Árkay Aladár Budapest-szerte számos épületet köszönhetünk Árkay Aladárnak: első önálló munkája az eredetileg szecessziós stílusban készült Andrássy úti Babocsay-villa, mely később, lecsupaszított formájában jugoszláv nagykövetségként vált ismertté, de ő tervezte a kissvábhegyi villanegyed házait is. Árkay későbbi épületei azonban már a modernizmust képviselik: a városmajori kistemplom vagy az art deco jegyeket is felmutató fasori református templom máig emblematikus részei a városképnek.
A Feneketlen-tó: vadregényes táj Újbudán A XI. kerületi Szentimreváros egyik emblematikus helye a Feneketlen-tó, amely a XIX. század végén mesterségesen keletkezett. A mai Kosztolányi Dezső tér helyén működő téglagyár munkásai ugyanis egy mélyben futó vízfolyást véletlenül átvágtak, a rétegvíz a felszínre tört, és lassan feltöltötte az agyagmedret. A Feneketlen-tó és partja a múlt század derekáig elhanyagolt volt, ide hordták a két világháborúban a törmelékeket, romokat. 1958 és 1960 között azonban rendbe hozták, és parkot alakítottak ki körülötte, azóta a budapestiek kedvelt helye.
Egy életút pest-budai állomásai: Mikszáth Kálmán a fővárosban Az írói ambíciókat dédelgető Mikszáth Kálmán az 1860-as évek derekától kisebb-nagyobb megszakításokkal közel negyven esztendőt töltött el a fővárosban, ahol egyedül vagy a családjával együtt számtalan helyen lakott. A sok-sok helykeresésbe alighanem belejátszott a változó anyagi helyzete, az alkotásra alkalmas hely megtalálása s betegeskedő szervezete egyaránt. Ma, az író születésének 175. évfordulóján ebből mutatunk be néhány helyszínt.
Budapesten született 100 évvel ezelőtt Nemes Nagy Ágnes költő Ma száz éve született Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéista, aki a többi között olyan remekműveket jegyez, mint a Vándorévek vagy a Napforduló című kötet versei vagy a Mennyi minden gyermekversei. A költőnő Budapesten látta meg a napvilágot, és itt is hunyt el a XII. kerület, Királyhágó utca 5/b alatt – ahol mintegy harminchárom éven át lakott.
Nyolc építész és sokféle elképzelés – 1861-ben kezdték el tervezni a Tudományos Akadémia épületét November 3-án ünnepeljük a magyar tudomány napját, arra emlékezve, hogy 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen ezen a napon ajánlotta fel egyévi jövedelmét gróf Széchenyi István a Tudományos Akadémia létrehozására. 1861-ben nyolc hazai és külföldi építész adott be pályaművet az Akadémia épületére. A tervekből kiderül: eltérően képzelték el a tudomány palotájának városképi megjelenését. Sőt, a stílusról is élénk vita bontakozott ki.
A ledöntött emlékművek a régi időkről mesélnek Október 23-án az 1956-os forradalom kitörésének euforikus eseményére, a Sztálin-szobor ledöntésére is emlékezünk. Ma az egykori szovjet diktátor monumentális szobrának csupán a csizmája tekinthető meg, az is csak azonos méretű másolatban a XXII. kerületi Memento Parkban, ám a rendszerváltáskor elbontott köztéri alkotásokból az eredetieket láthatjuk a múzeumként működő szobortemetőben. Az 1990-ben megbukott kommunista diktatúra szobrait jelentős alkotók, köztük Kisfaludi Strobl Zsigmond, Pátzay Pál, Varga Imre készítették.
20 éve járnak Budapesten a hannoveri villamosok Budapest gazdag villamosparkjában hosszú idő után az első Nyugat-Európában gyártott járművek a jellegzetesen lenyíló lépcsős hannoveri villamosok voltak, amelyek 20 éve, 2001. október 3-án álltak első alkalommal forgalomba.
Szmogos utak, feketedő házfalak – 45 éve határozták el a légszennyezés csökkentését Budapesten Budapest levegője az 1970-es évek közepén már annyira rossz volt, hogy a probléma hatóságokat is lépéskényszerbe hozta. A Fővárosi Tanács ezért 1976 őszén kilenc olyan területet jelölt ki, ahol a levegő minőségének javítását kiemelten kezelték.
A Nyugatról érkező turistáknak alakították ki a luxusszállót – 60 éve nyitott meg újra a Royal Budapest egykori legendás szállodái a II. világháborúban szinte teljesen megsemmisültek és az 1950-es években, a Rákosi-érában nem fordítottak arra pénzt, hogy az országban luxushotelek épüljenek, hiszen nem volt rá fizetőképes kereslet. A helyzet az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után változott: az ország új vezetésének fontossá váltak a Nyugatról érkező turisták és a valuta, amit itt elköltöttek. Nagyszabású szállodafejlesztések kezdődtek, az első között építették át az egykori luxusszállót, a Royalt, amely 1961. augusztusában nyitott meg újra.
Ahogy Ferenc József is láthatta – Bejártuk a magyar iparművészet egyik csodáját, a Budavári Palota újraalkotott Szent István-termét Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor bejárhatnak. Tartsanak velünk!
Már többen is terveztek siklót a Gellért-hegyre, de sem a fogaskerekű, sem a gőzsikló nem valósult meg Vajon mi lehet a magyarázata, hogy a XIX. század második felétől a jóváhagyott, engedélyezett tervek ellenére eddig soha nem kezdődött el a Gellért-hegyi sikló építése? Fuchs Guidó már 1884-ben, majd az 1890-es években Balázs Mór, Miller Vince Ede és Novák Ferenc is letette az asztalra saját elképzeléseit. A megvalósítás közelébe azonban egyikük sem jutott el.
Több pesti palotában is működött az Akadémia saját székházának megépítése előtt Hamarosan megkezdődik a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása. A neoreneszánsz palota 1862 és 1865 között készült el, Friedrich August Stüler berlini építész tervei szerint, a kivitelezést olyan neves építészek irányították, mint Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal. Az önálló székházra negyven esztendőt várt a tudósok társasága. Az 1825-ben alapított intézmény a város neves épületeiben bérelt termeket a Lánchíd melletti palota elkészültéig.
A pezsgő budapesti élet tere volt egykor a Blaha Lujza tér múzeummal, színházzal, áruházzal A Blaha Lujza tér nevét a nemzet csalogányáról kapta; a kor ünnepelt színésznője még megélte, hogy a lakóháza előtti közterület a nevét viseli. Budapest egyik legforgalmasabb és legismertebb tere ma már nem az egykor itt álló, vagy ma is itt álló díszes épületekről híres. A pezsgő, városi élet színtere sivár, jellegtelen közterületté változott, amelynek felújítását a nyáron tervezik.
Újraalkották a Szent István-terem különleges mennyezetét és parkettáját Újabb szakaszához érkezett a Budavári Palota déli összekötő szárnyában található Szent István-terem kialakítása. A Várkapitányság közleménye szerint beépítették a látványos mennyezetet és parkettát, valamint az egyedi bútorok nagy része is elkészült. A következő feladat a pazar falburkolat kialakítása lesz
Hetvenéves Budapest legrövidebb HÉV-vonala Hetven éve jár a XXI. kerületbe HÉV a Boráros térről. Csepelnek korábban is volt gyorsvasúti kapcsolata, de azok a vonatok a Gubacsi hídon jártak. A csepeli HÉV több szempontból is rekordernek számít: ez a legrövidebb vonal, itt volt a legsúlyasabb baleset, és ma itt közlekednek a legöregebb szerelvények.
Ékkő Budapest felett – A Jókai-kert megőrizte különleges báját Bár Jókai Mór nem a korabeli Budapest területén született és nevelkedett, mégis adott valamit a fővárosnak, ami pótolhatatlan. Az általa létrehozott kert és park a mai napig megőrizte báját a sok viszontagság ellenére. Ebben nagy szerepük van az itt található intézményeknek, amelyek igyekeznek megőrizni Jókai örökségét.
Ők tették zölddé Budapestet – A főváros leghíresebb kertészeinek nyomában A város parkjai a legkedveltebb pihenőhelyeink közé tartoznak: a Városligetben, a Margit-szigeten vagy épp a Gellért-hegyen mindenki szeret sétálni, azt azonban már jóval kevesebben tudják, kik tervezték ezeket a zöld területeket. Pedig a fővárosi kertészek által ültetett fák között közel kétszáz éves példányok is akadnak. A Föld napján a főváros leghíresebb kertészeit mutatjuk be.
Csak az évtized második felében számíthatunk a zöldterületek növekedésére Budapesten Részletesen tanulmányoztuk a Fővárosi Közgyűlés által nemrég elfogadott Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervet. A Radó Dezső-tervnek is nevezett dokumentum lényegében összegzése azoknak a budapesti zöldterületi fejlesztéseknek, amelyekről már korábban kormányzati, kerületi vagy fővárosi döntés született, ezek közül több beruházás már megkezdődött és jelenleg is zajlik, s van néhány új elem, amely friss elképzelésként került be a közelmúltban közzétett programcsomagba.
Kiválasztották a XII. kerületi második világháborús emlékművet A hiány és a remény szimbolikája - így értékelte a bírálóbizottság azt a győztes emlékműtervet, amely a XII. kerületben, a városmajori templom melletti területen épül majd fel, és a második világháború helyi áldozatainak állít emléket. Lezárult a szoborpályázat, bemutatták a legszebb alkotásokat.
A jégtorlaszok felrobbantásával mentették meg a jeges ártól Budapestet 65 éve Az 1956-os év a forradalom brutális leverése mellett sajnos más katasztrófákat is hozott. A januári földrengésről már írtunk, de márciusban újabb katasztrófa sújtotta az országot, hatalmas árvíz, amely az igazán nagy pusztítást Budapesttől délre végezte, de a fővárosban is kellettek különleges intézkedések: a Kossuth hídnál robbantottak is.
Száztíz éve zárt be végleg a Pilvax, a márciusi ifjak törzshelye Van-e 1848. március 15-ének a Pilvaxnál emblematikusabb helyszíne? Költői kérdés, pedig a nemzeti kegyelet sem menthette meg a bontástól a városrendezés útjában álló neves épületet. A forradalom helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeumot és például Táncsics budavári börtönét hosszú ideje nagy tisztelet övezi, ezért is meghökkentő, hogy más forradalmi helyszínek sorsa sok-sok évvel 1848 után a bontócsákány lett. Idén lesz 110 éve, hogy a Pilvax legendás boltívei alatt végleg megállt az élet, és bezárt a márciusi ifjak egykori törzshelye, amelyet hamarosan le is bontottak.
Kilencven éve született Kondor Béla, a profetikus képzőművész Kondor Béla Munkácsy-díjas képzőművész, költő. Már a Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban készített „Jelenetek Dózsa György idejéből” című rézkarcsorozatával felhívta magára a kritikusok és az érdeklődő közvélemény figyelmét. A XX. század egyéni, szuggesztív hangulatú, lírai alkatú művésze. A belvárosi, Bécsi utcai műtermében bő egy évtized alatt több ezer grafika mellett a Margit-sziget történetét ábrázoló nagy méretű pannóját is megalkotta.
Csaba királyfitól Gábriel arkangyalig – Különleges üzeneteket hordoznak Budapest főterei Budapest szimbolikus terein a XX. század első felében több olyan nagyszabású szoborcsoportot állítottak fel, amelyek elsőre talán könnyen értelmezhetőnek tűnnek, ám valójában jóval mélyebb jelentést hordoznak. A Hősök tere, a Szabadság tér vagy a Kossuth tér szobrai egytől egyig olyan alkotások, amelyek megjelenésükkel identitásformáló erővel is hatnak a sokat megélt magyarság számára.
Csoda nyolc hónap alatt – Bontott anyagokból épült a 75 éve átadott Kossuth híd A PestBuda oldalain már írtunk arról, hogy miután a visszavonuló német csapatok az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, milyen ideiglenes szerkezetek épültek Pest és Buda közé az átkelés biztosítására. Mindenki tudta azonban, hogy az átmeneti megoldások mellett egy valamennyire állandó hídra is szükség van. Ezért épült a Kossuth híd.
Évszázadok budapesti Jézus-ábrázolásai A magyar fővárosban több tízezer különböző korú és eltérő művészi színvonalú Jézus-ábrázolás található. A műalkotások többsége a római katolikus egyház rendkívül gazdag egyházművészeti tevékenységéhez köthető. A reformáció felekezetei közül a Luther Márton munkássága révén létrejött evangélikusnál a templomi művészet gazdagabb, a reformátor az oltárnak a liturgikus térben történő használatát meghagyta, de az oltárképeken a hitújítás Krisztus-centrikussága kell érvényesüljön. A másik történelmi protestáns felekezet, a református a templomi térben tiltja mindenfajta emberábrázolás lehetőségét, de a fővárosi kálvinista emlékanyagot megvizsgálva egy különleges szoborcsoportot találunk, amelynek kiemelt alakja az Atyaistenre tekintő Krisztus.