Keresés az archívumban

Aki templomot épített egy nyomornegyedbe – 155 éve született Foerk Ernő Foerk Ernő nem tartozik a híres építészeink sorába, de fő művét, a szegedi Fogadalmi templomot szinte mindenki ismeri. Ahhoz nagyon hasonló épülete Budapesten is található, méghozzá a XIII. kerületi Tripoliszban, amely a főváros egyik legfélelmetesebb környéke volt. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihály-templom fényt vitt a kétes hírű városrészbe.
Aki magyar királyi herceg volt – Százötven éve született Habsburg–Lotaringiai József Negyven évig, 1944-ig élt a budai Várban, Szent György téri palotájában, a magyar közéletben aktív szerepet játszott, az Országgyűlésben felsőházi tag volt, még az Akadémia is elnökké választotta. Habsburg–Lotaringiai József, aki József nádor unokája volt, 150 éve született. Emlékét beárnyékolja, hogy felesküdött a Károlyi-féle népköztársaságra, és a nyilasokkal is megfért. Földi maradványait 1992-ben hozták haza és a Budavári Palota kriptájában temették el.
Szobrot állítottak Szepesi Györgynek, a legendás sportriporternek Angyalföldön kapott szobrot a száz éve született Szepesi György, a legendás sportriporter, az Aranycsapat „tizenkettedik tagja".
Budapest főpolgármestere volt, de alig ismerik a nevét a 150 éve született Ripka Ferencnek Ritkán találkozunk Ripka Ferenc nevével, pedig nyolc éven keresztül, 1924–1932 között állt Budapest élén. A két világháború közötti időszak egyik legnagyobb hatású városvezetőjeként sokat tett a főváros közegészségügyének fejlesztése érdekében. Emlékét ma egy óbudai utca és egy emléktábla őrzi egykori lakóhelyén, a Gellérthegy utcában.
A legmagyarabb Habsburg budavári nyughelye – A nádori kriptában jártunk Van a hatalmas kiterjedésű Budavári Palotának egy kevéssé ismert szeglete, amely a reformkor óta a Habsburg-ház nádori ágához tartozók sírjait rejti. A Habsburg nádori kripta a XIX. század vége óta lényegében változatlan formában maradt ránk. Kevesen tudják, hogy még a 2010-es évek közepén is itt helyezték örök nyugalomra a Habsburg-család egyik elhunyt tagját. Mi még a november 10-én kihirdetett rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártuk be a lenyűgöző szépségű helyszínt a Nemzeti Hauszmann Program keretében szervezett Budai Vársétán. Tartsanak velük, nézzék meg, kik nyugsznak a Budavári Palota kriptájában!
Száz éve hunyt el Szinyei Merse Pál, a modern magyar festészet előfutára Szinyei Merse Pál neve összeforrt fő művével, a Majálissal, amelyet bár az 1870-es évek elején festett, két évtizedes meg nem értést követően, csak 1896-ban, a millenniumi kiállítás idején kapott ünnepelt elismerést. Alkotóját később a Képzőművészeti Főiskola rektorává választották. Szinyei Merse Pál a budapesti kávéházi élet meghatározó személyisége volt.
Egykor Budapest gyomrának hívták – Emlékezés Ferencváros gyáriparára Ferencvárost egykor Budapest élelmiszeripari központjaként tartották számon, ahol a mai irodaházak és lakóparkok helyén gyárak, gőzmalom és vágóhíd sorakozott egymás mellett. Az elmúlt 150 év alatt többször is megváltozott a IX. kerület arculata.
Egy eltűnt világ szobrai – Hangulatos köztéri alkotások díszítették egykor a Döbrentei teret A Döbrentei tér az Erzsébet híd budai lejárójával most a város egyik közlekedési csomópontja. A Döbrentei Gáborról elnevezett közterület pontos elhelyezkedését a keresztül-kasul futó, kanyargó felüljárók között nehéz ma pontosan meghatározni. A területen 1945 előtt egy egészen más hangulatú park terült el, amelyet szobrok is díszítettek.
A modern magyar bútoripar megteremtője – 100 éve hunyt el Thék Endre Kereken 100 éve, 1919. június 8-án hunyt el Thék Endre, a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja, aki a legmagasabb művészi szinten gyakorolta hivatását. Indokolt tehát megemlékezni „a méltóságos asztalos” munkásságáról és közéleti tevékenységéről.
Nézzen körbe velünk a Mesterségek Ünnepén! A hosszú hétvégén mintegy ezer kézműves veszi birtokba a budai várat és mutatja be a hagyományos foglalkozásokat a nagyközönségnek.