Keresés az archívumban

Hetven éve bontották el a Hősök emlékkövét A Hősök terén, a Millenniumi emlékmű árnyékában megbújik egy másik alkotás is. A Hősök emlékköve egy tömegsírt szimbolizál, eredetileg az I. világháború névtelen sírokban nyugvó katonáinak emlékére állították 1929-ben, de nem a gyász volt az elsődleges üzenete, hanem az ezeréves határok megváltoztatása elleni mozgósítás. Az emlékkövet 1951-ben elbontották, de 1956 tavaszán, majd 2001-ben újra felállították, más formában és új üzenetekkel.
Felújították a káposztásmegyeri óratornyot Kedves és érdekes színfoltja a káposztásmegyeri lakótelepnek az erdélyi haranglábakra emlékezetető óratorony. A tölgyfából, kézműves munkával készült építményt augusztusban felújították, megtisztították.
A kis pesti Pompidou hányatott sorsa – Szállodává alakítják az Almássy téri Szabadidőközpont egykori épületét Közel egy évtizede alussza (második) Csipkerózsika-álmát az Almássy téri Szabadidőközpont. Az egykori népszerű kulturális intézményt 2007-ben értékesítette Erzsébetváros önkormányzata és bár az akkori szállodaépítési tervek nem valósultak meg, a közelmúltban építési engedély iránti kérelmet nyújtottak be a 35 évvel ezelőtt kis pesti Pompidou-ként emlegetett épület bővítésére és szállodává alakítására.
A Kossuth-szobor vándorlása az Országház előtt – A Parlament főbejáratával szemben akarták felállítani a monumentális emlékművet Az Országház előtti teret 1927 óta nevezik Kossuth térnek, ebben az évben avatták fel ugyanis a nagy államférfi szobrát. Pontos helyének kijelölése hosszan elnyúló vitákat váltott ki, s az elkészült alkotást próbaképpen a tér több pontján is felállították, míg a végleges helyére került.
A párizsi sugárutak ihlették – 1876-ban adták át a mai Andrássy utat Pest belvárosa és a Városliget közötti közlekedés nagyon sokáig a Király utcán keresztül zajlott. A szűk utca nagyon zsúfolt volt, hiszen nemcsak a rendes forgalom haladt át itt, hanem azok is erre mentek, akik egy kis felüdülésre a Városligetbe tartottak. Ezen segített a hivatalosan 145 éve, 1876-ban átadott Sugárút, a mai Andrássy út, amelynek mentén pazar paloták épültek a földszintes házacskák helyére.
„Zsenik voltak a királyi palota építészei” – állítja a Szent István-terem újratervezője Építészként újrarajzolta az augusztus 20-án megnyíló Szent István-terem minden részletét, a királyi palota déli összekötő szárnyának ablakait, történeti ajtóit, parkettáit. Angyal Tibor hat éve foglakozik a II. világháború után megsemmisített díszterem újraalkotásával és a tapasztalatok birtokában azt állítja: történelmi lehetőség a királyi palota rekonstrukciója, amelyet a háború után eszelős dühvel és módszerességgel vertek szét, hogy egyetlen négyzetméternyi eredeti tér se maradjon belőle.
A Szent István parkban nem kapott helyet – Államalapító királyunk szobrát Kispesten állították fel Az alkotást eredetileg a XIII. kerületi Szent István parkba szánták Lukács György szobrának a helyére, ám a Főváros másképp döntött, így államalapító királyunk 2,5 méter magas bronzszobra végül nem a róla elnevezett parkban, hanem a XIX. kerületi Templom téren kapott helyet.
Ahogy Ferenc József is láthatta – Bejártuk a magyar iparművészet egyik csodáját, a Budavári Palota újraalkotott Szent István-termét Semmihez nem hasonlítható élmény végigjárni a Budavári Palotának azt az újonnan rekonstruált déli összekötő szárnyát, amelyet a háború előtti állapotnak megfelelően állítottak helyre. Ebben található a századforduló egyik csodájaként is emlegetett Szent István-terem is, de több más, hitelesen újraalkotott helyiséget is megnyitnak a látogatók előtt augusztus 20-án. Az újjáépítés, mint a sajtóbejáráson részt vevő tudósítónk a helyszínen tapasztalta, méltó az elődök munkájához, ezek a termek valóban műalkotások, a magyar iparművészet remekművei. Most végigvezetjük az Olvasókat azon az útvonalon, amelyet egy tervezett látogatáskor bejárhatnak. Tartsanak velünk!
Egy torony vagy kettő? – Hazánk legnagyobb ortodox templomát 220 éve szentelték fel Egy-egy templom tornyának mindig különleges jelentősége van. Fontos része a városképnek, segíti a tájékozódást, és természetesen jelzés a közösségnek is. A Petőfi téren álló görögkeleti Nagyboldogasszony-templom tornya, illetve tornyai nem pusztán a városképet határozzák meg, de egyben a 220 éves templom történetében is egyfajta irányjelzők.
A kórházspecialista építész – Freund Vilmos 175 éve született A 175 éve született Freund Vilmos építészeti sokoldalúságára jellemző, hogy az Andrássy út pompás bérpalotái és villái mellett hivatali és szakrális épületek, valamint több kórházépület is az ő nevéhez fűződik. Éppen ezért kórházspecialistaként is emlegetik. Érdekesség, hogy a szakirodalom csupán egyetlen olyan alkotásáról tud, amely nem a fővárosban épült: a fiumei Adria Magyar Tengerhajózási Társaság palotája.
Aki a nullás kilométerkövet is alkotta – Borsos Miklós 115 éve született A szobrászművészként, éremművészként és grafikusként egyaránt elismert Borsos Miklós 115 éve, 1906. augusztus 13-án született az erdélyi Nagyszebenben. Győrben, majd 1945-től Budapesten élt. Télen a Várnegyedben, az Úri utca 6. szám alatt, nyáron pedig Tihanyban dolgozott, állandó múzeuma pedig Győrben látogatható. Budapesten több alkotása is látható, egy-egy műve akaratlanul is felhívja magára a figyelmet.
Milyen lesz a Bakáts tér? A ferencvárosi Bakáts tér felújítása régóta napirenden szerepel, így nagyon kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz ez a hangulatos, idős fákkal körülvett terület. A kerületi önkormányzat szerint nem kell sokáig várni a válaszra, mert decemberre már elkészülnek a munkálatokkal. Megújulnak a zöldfelületek, a burkolatok és az utcabútorok, erősítik a tér városi park funkcióját. Ugyanakkor korlátozzák a parkolást, autós forgalom csak a tér hosszabbik oldalain lesz.
Szálloda épül a Kertész utca foghíjtelkén – A XIX. századi házakat másfél évtizede bontották le A VII. kerületi, Kertész utca 21. és 23. szám alatti, XIX. századi lakóházakat az erzsébetvárosi ingatlanpanama néven elhíresült ügy során, 2004-ben értékesítette a VII. kerület akkori vezetése. Mindkét épületet elbontották. Lakásokat terveztek a helyükre, ám az elképzelés nem valósult meg. Most kiderült: a 15 éve üresen álló, parkolóként üzemelő telken egy 254 szobás szálloda épül.
Parkolóházak épülnek a Mexikói útnál az autómentes Városligetért Az autómentes Városliget megteremtését segítik a Kisföldalatti Mexikói úti végállomásánál építendő P+R parkolóházak, amelyeknek a tervezési szerződését ma írta alá a Budapest Fejlesztési Központ és a pályázaton nyertes Középülettervező Zrt. A parkolóházak létrehozása szervesen kapcsolódik a környék közlekedésének megújításához.
Sas-hegy: egy hely, amelyet városi legendák öveznek A budapesti Sas-hegyre kirándulók igencsak kiváltságos helyzetben vannak, ugyanis a terület évtizedekig el volt zárva a nyilvánosság elől. Ma már – előzetes bejelentkezés után – látogatható a BAH-csomópont fölé magasodó hegy. Ha szakszerű vezetéssel bejárjuk, akkor bátran állítható, hogy kiemelkedő élményben lesz részünk: egyedi panoráma és igazi növényritkaságok várnak minket.
Leemelték a Lánchídról az első oroszlánszobrot A Lánchíd felújításának során elkezdték a pesti hídfőnél levő kőoroszlánok eltávolítását. A három darabból álló szobrokat elszállítják és restaurálják, a tervek szerint jövő év végén kerülnek vissza a helyükre. A felújítás során az alkotásoknak csak azokat a részeit állítják helyre, amelyek eredetileg is megvoltak.
Alapítói művésznegyednek álmodták meg, Budapest kedvelt városrészévé vált Pestújhely Hogyan születik meg egy új városrész? Néha tudatos tervezéssel, néha talán csak a véletlen műve. A mai Pestújhely elődjeként számontartott Széchenyi-telep esetében a kettő együtt játszott szerepet. Bár Budapest XV. kerületének legkisebb városrésze hivatalosan csak 101 éves, születésének története 125 évvel ezelőtt, 1896 augusztusában kezdődött.
Az épülő Budavári Palotát is meglátogatta az 1751-ben a fővárosba látogató Mária Terézia Bár engedélyt adott a Budavári Palota bővítésére, Mária Terézia mindössze kétszer járt Pesten és Budán. Első látogatására uralkodásának 11. évében, 270 évvel ezelőtt, 1751 augusztusában került sor. Ekkor zajlott az országgyűlés Pozsonyban és ekkor pár napot Pesten és Budán töltött a királyi udvar.
Elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a budai Várban A Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak helyet adó, a II. világháború után lebontott épület rekonstrukciója során külső jegyeiben korhűen követi majd a sarokkupolás eredetit. Belsőépítészeti szempontból azonban modern megoldásokat alkalmaznak majd. A szomszédos Batthyány-palota részleges műemléki felújítását is elvégzik.
Ókori horogkereszt is előkerült a Buszesz területén Óbudán az egykori szeszgyár területén új szakaszba lépett a feltárási munka, a Budapesti Történeti Múzeum régészei római kori pénzérméket, egy bronzból készült pelta alakú katonai veretet, valamint egy szvasztikát, más néven horogkeresztet ábrázoló bronz ruhakapocstűt is találtak a lelőhelyen.
Öt évvel az Erkel utcai klasszicista épület bontása után elkészült a helyére épített új lakóház Bár a városfejlődés során gyakran előfordul, hogy a régi épületek közül egyeseket lebontanak, a helyükre pedig újat építenek, akkor viszont igen fájdalmas mindez, ha olyan érték veszik el, amely egyedi vagy ritka, helyére pedig olyan épület kerül, amelyről mindez cseppet sem mondható el, ráadásul a többé-kevésbé egységes utcaképet is feláldozzák. A IX. kerületi Erkel utca 18. szám alatti klasszicista lakóház nagy vihart kavaró bontása után öt évvel elkészült a helyére szánt új lakóépület. Megmutatjuk, milyen lett.
Élet a Lánchíd előtt – Főhercegi látogatásból született a dunai hajóhíd A Pest és Buda közötti hajóhidat Albert főherceg látogatása miatt építették meg, és kis túlzással gróf Széchenyi István utazása miatt szüntették meg. A Duna két partja közötti hajóhidat 255 éve állították fel, és 171 éve bontották el.
A neoreneszánsz homlokzat klasszicista belsőt rejt a lipótvárosi Hercegprímás utcában Az 1844-ben Hild József által klasszicista stílusban kivitelezett, a XX. század elején neoreneszánsz stílusban átalakított, a mai Hercegprímás utca 7.szám alatti ház a Szent István-bazilikát körülölelő tér egyik legszebb épülete. Már maga a homlokzat is különleges az emeletenként váltakozó díszítésekkel, a hangulatos belső udvar pedig megőrizte a klasszicista jegyeket. Ami beárnyékolja a palota történetét, az az egykori tulajdonosok élettörténete.
Átalakult városkép: 6 érdekes képpárral idézzük fel, mennyit változott Budapest száz év alatt A változást követni mindig izgalmas, főképpen akkor, ha Budapestről van szó! A régi fotók hűen dokumentálják, milyen volt korábban a főváros egy-egy háza, utcája vagy tere. Segítségükkel felidézhetjük az egykori Gizella téren álló Haas-palotát, rácsodálkozhatunk, hogy az 1880–1890-es években még milyen kopár volt a Rózsadomb, és a mai Margit körút inkább egy kisváros utcájára hasonlított. A pesti Duna-parton, az épülő Parlament épülete mellett pedig még gyárak álltak.
Először villamos fogaskerekűt, majd hidraulikus siklót tervezett a Gellért-hegyre Novák Ferenc A XIX. utolsó évtizedében Novák Ferenc építész mutatta be a közvéleménynek a Gellért-hegyi sikló tervét, amely összekpcsolódott a Citadella lebontásának szándékával. Novák elképzelése szerint nemcsak sikló épült volna a Gellért-hegyre, hanem kilátó, világító szobor és millenniumi emlékműként Nemzeti Panteon is. Az építész először villamos fogaskerekűt, majd hidraulikus siklót épített volna, amelyre az engedélyeket is megkapta. Álma mégsem vált valóra.
Nemcsak lakhatást biztosítottak, hanem neveltek is a Pesti Szent Imre Kollégiumban A katolikus egyetemisták és főiskolások lakhatási gondjainak enyhítésére a századfordulón magánkezdeményezésre jött létre a Szent Imre Kollégium, amely később országos hálózattá fejlődött. A kollégium először az Irányi utcában, majd az Üllői úton működött. A Pesti Szent Imre Kollégium végül a Ferencvárosban, a Ráday utca 43–45. számú épületben talált végleges otthonra. A neves kollégium megsínylette a Tanácsköztársaság időszakát, de közel fél évszázados története a II. világháborút követő korszakfordulóval ért véget. Az épületben ma is kollégium működik.
Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén Számos szakértő évek óta tartó munkájának eredményeként augusztus 20-tól régi fényében csodálhatjuk meg a Szent István-termet a Budavári Palotában. A több éves munka immár a végéhez közelít, szinte minden egykori díszítőelem a helyére került. Újra a világhírű Zsolnay-kandallón áll Szent István mellszobra, elhelyezték azokat pirogránit képeket is, amelyek Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázolnak és felszerelték a hatalmas csillárokat és különleges falikarokat is. Az augusztus 20-i megnyitó után néhány napig ingyenesen lesz látogatható a Szent István-terem.
A 125 éve alapított Mezőgazdasági Múzeum számára építették fel újból a Vajdahunyad várát A Városligeti-tó egykori Széchenyi-szigetén álló Vajdahunyad vára 1896 óta nagy népszerűségnek örvend. Különleges megjelenésével és egyedi atmoszférájával látogatók tízezreit vonzza. Falai, jellegzetes épületrészei között sétálva térben és időben hosszú utat lehet megtenni Felvidéktől Erdélyig, a romántól a barokk korig. A falak pedig Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gyűjteményét és múzeumát rejtik, amely ebben az évben ünnepli alapításának 125. évfordulóját.
Év végére elkészülnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának tervei Meg kell őrizni a Károlyi-palota és az Esterházy-palota műemléki értékeit és meg kell jeleníteni azt a szellemiséget, amelyet a katolikus oktatás képvisel – ezeket a feltételeket is teljesítenie kell annak a 12 építészirodának, amely lehetőséget kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új, józsefvárosi campusának megtervezésére. A feladatot szeptemberig kell elvégezni, eredményhirdetés novemberben lesz.
Már többen is terveztek siklót a Gellért-hegyre, de sem a fogaskerekű, sem a gőzsikló nem valósult meg Vajon mi lehet a magyarázata, hogy a XIX. század második felétől a jóváhagyott, engedélyezett tervek ellenére eddig soha nem kezdődött el a Gellért-hegyi sikló építése? Fuchs Guidó már 1884-ben, majd az 1890-es években Balázs Mór, Miller Vince Ede és Novák Ferenc is letette az asztalra saját elképzeléseit. A megvalósítás közelébe azonban egyikük sem jutott el.
Ma is áll a Rákóczi úti lakóház, amelynek 85 évvel ezelőtt leomlott a sarka Hatalmas tragédiát okozhatott volna Budapesten 1936-ban egy összedőlő ház. A lakók hiába jelezték a tulajdonosok felé, hogy repednek a falak, nem érzik biztonságban magukat, érdemi intézkedés nem történt. A Rákóczi út 73-as számú ház sarka 1936. július 23-án, délután 3 óra előtt pár perccel összeomlott.
275 éve készült el a vízivárosi Szent Anna-templom szentélye a Batthyány téren A budai Duna-part egyik legjellegzetesebb épülete a vízivárosi Szent Anna-templom. Az I. kerületi Batthyány téren álló épület a főváros barokk építészeti emlékei közül is kiemelkedik. A templom története a XVIII. századra nyúlik vissza, alapkövét 1740-ben tették le, majd hosszú időn keresztül épült. Szentélye 275 évvel ezelőtt, 1746-ban készült el, s az épület befejezéséig ezt használták templomként. Az évfordulón felkerestük Buda patinás templomépületét.
Könnyebb lesz a Lánchíd a felújítás után – már gyártják az új pályalemezeket A régi vasbeton helyett acél pályalemezek kerülnek ​a felújítás során a Lánchídra. A 94 új acéltábla jobban illeszkedik a híd szerkezetéhez és jelentősen csökkenti majd az átkelő összsúlyát is.
Szobrot kap Göncz Árpád és felesége a Vérhalom téren Kiírták a pályázatot az egykori köztársasági elnökről és feleségéről készülő páros szobor megalkotására, amely a II. kerületi Vérhalom téren kap helyet, a Göncz házaspár utolsó otthonának közelében.
Vívóterem működik az angyalföldi zsinagógában A második világégést követően hazánkban számos zsinagóga maradt gyülekezet nélkül. Az ország több pontján üresen maradt egyházi rendeltetésű épületeket vagy lebontották, és építőanyagukat más épületek felújításához, újjáépítéséhez felhasználták, vagy más funkciót kaptak. A Dózsa György úton található zsinagóga épületét nem bontották el, ma is közösségi használatban van - de másképpen, mint egykor.
Kezdődik a József főhercegi palota rekonstrukciója Elkezdődik a József főhercegi palota újjáépítése a budai Várban, a Szent György téren. Az 1968-ban felrobbantott épületet és a hozzá tartozó, neoreneszánsz stílusban épült egykori istállót és a mesebeli palotakertet is rekonstruálják.
110 éve viseli Mikszáth Kálmán nevét a város egyik leghangulatosabb tere 1911-ben kapta a mai Mikszáth Kálmán tér az íróról a nevét, arra emlékezve, hogy életének utolsó szakaszát a családjával együtt a tér 1. számú házában töltötte. Mikszáthék több helyen is laktak Józsefvárosban, s a tértől nem messze volt a család első önálló pesti lakása is. A tér idővel még más, az író emlékét idéző műalkotásokkal is bővült.
Mozart és Dvořák szobra díszítette egykor az Ellinger-palota homlokzatát Ránézésre csupán egy lepusztult házat látunk a Terézvárosban, a Németh László utca 2/b szám alatt. Az egykor díszes Ellinger-palota potyogó vakolata mögött azonban különleges történetek sejlenek fel. A ház egyik felének tulajdonosa Ellinger Gusztáv hegedűművész és nemzetközi hírű zenepedagógus volt, míg a másik felét az a Novák Ferenc építész tulajdonolta, aki az 1890-es években többek között a Gellért-hegyi Sikló terveivel vált ismertté.
Egy ma is álló Szabadság téri épületben nyitotta meg az első pesti leánynevelő intézetet Teleki Blanka A sors különös fintora, hogy Teleki Blanka annak a katonai kaszárnyaként működő lipótvárosi Újépületnek a szomszédságában nyitotta meg az első pesti nőnevelő intézetet, amely 1851-ben a börtöne lett, mert a császári hatóságok szerint éppen az ő nevelőintézetéből indult el az 1848-as forradalom. Az egykori Sétatéren ma is álló épületben később bank, majd a Belügyminisztérium gazdasági rendőrsége működött, ma pedig a Katolikus Tábori Püspökség székháza.
Jövőre megkezdődhet az új Közlekedési Múzeum kialakítása az Északi Járműjavító területén A Kőbányai úti Északi Járműjavító egy különleges időszaki kiállítással búcsúzik: az épület októberig megtekinthető jelenlegi állapotában, a tárlaton pedig nem pusztán az egykori üzem életét, hanem az itt létesítendő új Közlekedési Múzeum terveit is bemutatják. A 2009-ben bezár járműjavítóból alakítják ki azt az új kulturális negyedet, amelynek központja a múzeum és a már meglévő Eiffel Műhelyház. A területet összekötik a Népligettel is, és a tervek szerint új vasúti megálló is épül majd.
A korszak neves fényképészei örökítették meg 125 éve a városligeti millenniumi kiállítást Az 1896-ban megnyitott városligeti Ezredéves Országos Kiállítás a mai napig a maga nemében páratlan rendezvény. Ilyen nagy ívű, a nemzet történelmét, gazdaságát, iparát és néprajzát is bemutató tárlatnak azóta sem adott otthont fővárosunk. A korszak neves fotósai, Klösz György és Weinwurm Antal által készített fényképeknek köszönhetően ma is rácsodálkozhatunk az erre az eseményre épült gyönyörű pavilonokra, a néprajzi falura, az éttermekre, az ünnepi hangulatra.
Elkészült a sportközpont a Belvárosban – Különleges építészeti megoldásokat alkalmaztak a Vadász utcában Sport- és élményközpontot alakított ki Belváros Önkormányzata a Vadász utca 30. szám alatt. Az új létesítményben a sportpályák mellett 4 pályás, 25 méteres medence, tanmedence és termálvizes wellness részleg is üzemel majd, amelyet saját termálvizes kút táplál. Az épület tervezésekor nagy hangsúlyt fektettek az ökológiai és energiahatékonysági szempontokra. A különleges építészeti megoldások eredményeként a kis alapterületre számos sportrészleget sikerült beilleszteni.
Ferencváros egykor a malmokról volt ismert – A Gizella és a Hungária újjászületve őrzi a múltat Malmok és Ferencváros, Ferencváros és a malmok. Volt idő, amikor a két szó nagyon gyakran szerepelt egymás mellett az újságok oldalain. Hosszú időn keresztül a mai IX. kerülete volt az élelmiszeripar egyik központja. A középkortól egészen az 1870-es évekig hajómalmok tucatjai dolgoztak a ferencvárosi folyópart mentén, utána pedig hatalmas gőzmalmok jelentették a megélhetés biztos forrását sok ezer pesti és Pest környéki munkás számára. Hajómalmokat manapság csak múzeumokban láthat az ember, a régi ferencvárosi gőzmalmok közül azonban maradt még néhány, bár az is igaz, hogy már régóta nem őrölnek bennük.
Több zöldterület és vízjáték is lesz a megújuló Blaha Lujza téren Megkezdődött Budapest egyik legforgalmasabb közterületének, a Blaha Lujza térnek a felújítása, a munkálatok várhatóan a jövő év végéig tartanak. A téren növelik a zöldfelületet és akadálymentesítik a közlekedést.
Jókai Mór darabjával avatták fel a Vígszínházat 125 éve A Vígszínház 1896. május 1-jén felavatott épülete a XIX. századi európai színházépítészet egyik ékköve. A fennkölt hangulatú neobarokk stílusú palota az 1896-os millenniumi ünnepségek napjainkig fennmaradt emléke. A bécsi Fellner és Helmer építésziroda által tervezett 125 éves épület eleganciájában méltó versenytársa az Osztrák–Magyar Monarchia korában felavatott többi színházépületnek.
150 éves a Királyi József Műegyetem A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem története a XVIII. századra nyúlik vissza, hiszen egyik jogelődjét, az Institutum Geometricumot 1782-ben, míg a másikat, a József Ipartanodát 1844-ben alapították. Mégis a mai, önálló és nevében is egyetemként működő intézmény 150 éve, 1871-ben jött létre, amikor is a király szentesítette az egyetem szabályzatát.
Nyugalom és feltöltődés – A Hajógyári-sziget különleges arca Az Óbudai-sziget vagy másik nevén Hajógyári-sziget az utóbbi időben kellemesebb arcát mutatja: nincsenek hetekig tartó rendezvények, fesztiválok, kihelyezett pavilonok sehol. Békés, mondhatni természetes oldalát fordítja felénk a terület, ezért érdemes róla beszámolni, mit is találhatunk Budapest leghányatottabb sorsú szigetén „békeidőkben”.
Harminc éve vonult ki a szovjet hadsereg Magyarországról – Mi lett az egykori budapesti laktanyákkal? Harminc évvel ezelőtt, 1991 nyarán hagyta el végleg Magyarországot a szovjet hadsereg. Az annak idején ideiglenesen itt állomásozónak mondott, de csaknem öt évtizeden át az országban tartózkodó Vörös Hadsereg ez idő alatt Budapesten is számos ingatlant birtokolt, amelyek a visszaadáskor többnyire igen leromlott állapotban voltak. Azóta három évtized telt el, az egykori katonai objektumokat több helyen felújították és igen jól hasznosították. Az évfordulón ezek közül keresetünk fel néhányat.
Gyártelepből izgalmas kulturális központ – 20 éves a Millenáris Park Ma a Millenáris egy hatalmas park és rendezvényközpont Budán, egykor azonban itt működött a Ganz-gyár, amelynek helyén, a csarnokok részbeni megtartásával éppen 20 éve, 2001. július 6-án nyílt meg Budapest egyik legnagyobb kulturális központja.
Cukrászda nyílt a Múzeumkert egykori kertészházában A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a felújított egykori kertészházban mától egy új cukrászda működik, amelyet az Auguszt család üzemeltet. A Pollack Mihály téri oldalon található épületben felavatott üzletet arról az Apponyi Geraldine-ról nevezték el, aki Apponyi Albert unokahúga volt, és 1938-ban házasodott össze Albánia királyával.