Keresés az archívumban

Felújították az óbudai Meggyfa utcai játszóteret Felújították a Meggyfa utcai játszótér burkolatait, pótolták a kerítéselemek hiányzó rögzítésit, új padokat és ivókutat helyeztek ki, valamint fákat, növényeket is ültettek a területre.
ICOMOS-díj a Salgótarjáni utcai zsidó temető gondozásáért Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága Példaadó Műemlékgondozásért díjjal ismerte el a műemléki világnap alkalmából a Nemzeti Örökség Intézetét a Salgótarjáni utcai zsidó temető helyreállításáért, karbantartásáért és a közönségnek való bemutatásáért.
Római kori kisgyermek sírjára bukkantak a régészek egy Bécsi úti építkezésen Késő római kori kőládasírt tártak fel Óbudán egy Kolosy tér közelében zajló építkezésen, az aquincumi Katonaváros egykori temetőjében. A sír egy kisgyermek maradványait rejtette, aki mellé egykor edényeket és pénzérmét is temettek, a feje alá pedig cserépből készült fejtámaszt helyeztek.
Látványtervek – 2027-ben nyithat meg a Pázmány budapesti campusa a Magyar Rádió volt épületeiben Városképi szempontból is jelentős változást hoz a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek a Magyar Rádió egykori épületeiben létrejövő campusa. A várhatóan 2027-re elkészülő beruházás során ugyanis több jelentős épület is megújul majd a Nemzeti Múzeum mögött fekvő területen, például a rádió egykori Márványtermét is magába foglaló Esterházy-palota vagy a végletesen leromlott állapotú Károlyi-palota, de új épületeket is emelnek majd.
A gyárának köszönhetjük az Országház kupoláját is – 200 éve született Schlick Ignác vasöntő Az általa alapított gyárnak nélkülözhetetlen szerepe volt a magyar főváros fejlődésében, hiszen számos emblematikus épület vasszerkezeteit készítette el: az Országház kupoláját, az Operaház és a Magyar Tudományos Akadémia és az Iparművészeti Múzeum tetőszerkezeteit éppúgy, mint a Nyugati és a Keleti pályaudvar homlokzati üveg-vas függönyfalait, de öntödéjükben készült a Széchenyi téri Deák-szobor is. Noha a 200 éve született Schlick Ignác neve manapság keveseknek lehet ismerős, a magyar vasipar felvirágoztatójának és gyárának tevékenysége összeforrt Pest-Buda, majd az egyesített főváros fejlődésével.
Helyreállítják a Széchenyi fürdő szabálytalanul elbontott kabinsorát Megkezdődhet a Széchenyi Gyógyfürdőben 2020 elején szabálytalanul elbontott első emeleti, a fürdő 1927-es kibővítésének idejéből származó kabinsor helyreállítása.
Hamarosan visszatér eredeti helyére, a Kossuth téri Igazságügyi Palotába Justitia szobra Az igazságosság római istennőjét, Justitiát ábrázoló 1896-os márványszobor, Strobl Alajos alkotása 71 év után kerül vissza eredeti helyére, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotába a Kúria Markó utcai épületéből. A szobor költözésének apropója, hogy a korábban a Néprajzi Múzeumnak otthont adó, Hauszmann Alajos tervezte Kossuth téri épületbe a Kúria költözik vissza. A palotát ennek megfelelően felújítják, a homlokzatok és a műemléki belső terek is visszanyerik egykori szépségüket.
Jókai leghűségesebb olvasói – Száz év után kerülhet a Jókai térre Stróbl Alajos Olvasó lányok című szobra Nemcsak a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa – erre gondolhatunk a terézvárosi Jókai tér most kezdődő felújításának terveit látva. Jókai Mór 1921-ben felállított szobrának árnyékában ugyanis feltűnik egy kisebb alkotás, mely a Városliget fái alól lehet ismerős sokunk számára. Az Olvasó lányok szobrát az alkotó Stróbl Alajos eredetileg is a Jókai téri Jókai-szobor mellékalakjainak szánta, ez a terv azonban akkor nem valósult meg. A végül csak később elkészült, 1929-ben felállított Olvasó lányok szobra most a Városligetből kerülhet át az eredetileg neki szánt helyre.
Csak az évtized második felében számíthatunk a zöldterületek növekedésére Budapesten Részletesen tanulmányoztuk a Fővárosi Közgyűlés által nemrég elfogadott Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervet. A Radó Dezső-tervnek is nevezett dokumentum lényegében összegzése azoknak a budapesti zöldterületi fejlesztéseknek, amelyekről már korábban kormányzati, kerületi vagy fővárosi döntés született, ezek közül több beruházás már megkezdődött és jelenleg is zajlik, s van néhány új elem, amely friss elképzelésként került be a közelmúltban közzétett programcsomagba.
Újabb szakaszához ért a Lánchíd felújítása: lezárják a pesti gyalogos-aluljárójárót A Lánchíd egy hónapja kezdődött felújításának újabb állomásaként április 16-án lezárják az átkelő pesti gyalogos-aluljáróját, a budai oldalon lévő átjárót azonban június közepéig még lehet használni. A rekonstrukció során mindkét aluljárót kiszélesítik majd. A Lánchídon a munkák kezdete, március 17-e óta a járdák lezárása miatt már nem lehet átsétálni, a BKK-buszok viszont ingyen viszik a gyalogosokat a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér között, amíg a teljes hidat le nem zárják. A híd rekonstrukciója a tervek szerint 2023-ig tart majd.
Kezdődnek a látványos munkák a Pénzügyminisztérium épületén Hamarosan megkezdődhet a Szentháromság téri Pénzügyminisztérium homlokzatának és a tetőszerkezetének műemléki rekonstrukciója, a reprezentatív belső terek helyreállítása. A 2023-ra elkészülő épület azt az állapotot idézi majd fel, amilyennek a tervező Fellner Sándor megálmodta.
Próbafúrásokkal elkezdődött az 5-ös metróvonal építésének első szakasza A Közvágóhíd és a Kálvin tér között tervezett alagút terveinek elkészítéséhez 93 helyszínen kezd próbafúrásos talajvizsgálatokba a Budapest Fejlesztési Központ, elsőként a Kálvin téren indult meg a munka. A csepeli és ráckevei HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításával és az 5-ös metró megépülésével gyorsabban lehet majd bejutni a déli városrészekből és az agglomerációból Budapest belső területeire.
Gettó-emlékhely épül az erzsébetvárosi Klauzál téren A VII. kerületi önkormányzat ötletpályázatot indít a megújuló Klauzál téren felállítandó köztéri alkotás létrehozására. A leendő emlékhely, amelyet a tervek szerint 2022-ben avatnak majd fel, az egykor a Klauzál teret is magába foglaló pesti gettónak állít majd emléket.
Elkezdődött a Szent István-terem kandallójának beépítése – Egy kiló aranyat használnak a díszítéshez Elkezdték beépíteni a helyére az ország legnagyobb, közel másfél tonnás Zsolnay-kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében. Az eredetihez hűen rekonstruált, 611 darabból álló kerámiakandalló újraalkotásában magyar iparművészek vettek részt, köztük eltűnőben lévő mesterségek képviselői is. A történelmi terem augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palotában.
Pest és Buda egyesítésének 150. évfordulójára a világ könyvfővárosa lehet Budapest Budapest április 15-én adja be pályázatát a Világ Könyvfővárosa 2023-as cím elnyerésére az UNESCO-hoz. Sikeres pályázat esetén két év múlva Budapest-szerte egész évben a könyveket és az olvasást népszerűsítő kulturális programokat szerveznek.
Az Országház előtti Duna-szakaszon tanult meg úszni Hajós Alfréd, hazánk első olimpiai bajnoka Hajós Alfréd kiemelkedő tehetségként számos sportágban és választott szakmájában, az építészetben is egyedülállót alkotott. Ő szerezte Magyarország számára az első olimpiai bajnoki címet, amikor 125 éve, az Athén közelében 1896. április 11-én rendezett tengeri versenyen a 100 méteres táv mellett az 1200 méteres viadalt is megnyerte. Építészként ő tervezte többek között a Margit-szigeti Nemzeti Sportuszodát és a Református Egyház zsinati székházát is Zuglóban.
Budapest leghosszabb műemlékei: a fővárosi rakpartok története A XIX. század derekáig a Duna kiépítetlen, sáros partjaihoz bárki lesétálhatott, áradás esetén azonban a víz útját sem állta semmi. A budapesti Duna-partok mentén 12 kilométer hosszan elnyúló, mára a városkép elengedhetetlen részeivé váló rakpartok megépülése óta azonban Budapest védve van az árvizektől. A pesti rakpart nemrég bejelentett rekonstrukciója kapcsán most bemutatjuk e csodálatos építmények történetét.
A költészet napját 65 éve ünnepeljük – Megmutatjuk, Budapest milyen szobrokkal tiszteleg a versírás előtt A tavalyi évhez hasonlóan sajnos az idén is zárt ajtók mögött ünnepeljük a költészet napját, így az egy évvel ezelőtti szoborsétánk után, amikor neves költőink emlékműveit kerestük fel, most több olyan alkotást szeretnénk bemutatni, amelyek Budapest híres épületein magát a költészetet ábrázolják.
Budapest élménykamrája – Kamaraerdő mindenki számára tartogat izgalmakat Budapest legnépesebb kerületének legnagyobb összefüggő erdőségében teszünk látogatást most. Erdőség, de rászolgál az élmény kifejezésre, hiszen egyetlen helyen ennyiféle szabadidős tevékenységre talán máshol nincs is mód Budapesten.
Kiválasztották a XII. kerületi második világháborús emlékművet A hiány és a remény szimbolikája - így értékelte a bírálóbizottság azt a győztes emlékműtervet, amely a XII. kerületben, a városmajori templom melletti területen épül majd fel, és a második világháború helyi áldozatainak állít emléket. Lezárult a szoborpályázat, bemutatták a legszebb alkotásokat.
Pápák Budapesten – Több egyházfő is járt a magyar fővárosban a megválasztása előtt Igazi meglepetésként hatott a közelmúltban a bejelentés: Ferenc pápa idén ősszel Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére. Hasonló eseményre legutóbb épp harminc éve, 1991-ben került sor, amikor II. János Pál pápa járt a magyar fővárosban. Rajta kívül négy olyan katolikus egyházfőről tudunk, aki megfordult Budapesten, igaz még azelőtt, hogy római pápává választották. De mit ismertek meg az eddigi pápák a fővárosunkból? XI. Piusz 1891-ben itt látott először villamost, XXIII. János 1930-ban a Szent Imre-emlékévre érkezett, XII. Piusz és VI. Pál az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson vett részt. Bár még egyikőjük sem pápaként járt nálunk, mégis sokat jelentett számukra és a magyarok számára, hogy megismerték Budapestet.
Száz éve vette fel Vilma királynő nevét a Városligeti fasor – Budapest bővelkedik holland emlékekben A Városligeti fasor már több mint kétszáz éves, de villákkal és középületekkel szegélyezett elegáns úttá, Pest elitövezetének részévé a XIX. század utolsó harmadában vált. Sikeres emberek sora építtetett itt magának lakóházat vagy nyaralót, az itteni szanatóriumokban kezeltette magát sok híresség. Fogalommá vált a Városligeti fasor neve, mégis 100 évvel ezelőtt, 1921-ben átnevezték Vilma királynő útra. Különös történet, amelyben a hollandok segítségnyújtását kívánta megköszönni Budapest.
Számos Krisztus-ábrázolás jeleníti meg a nagyhét és húsvét eseményeit Budapesten Budapest közterein Jézus ábrázolásaival minden kerületben találkozhat az utcán figyelmesen járó polgár. Legtöbbször katolikus templomok közelében állított vagy közutak melletti keresztek emlékeztetnek Krisztus kereszthalálára, de több kálvária, szobor és épületmozaik is megjeleníti a húsvéthoz kötődő eseményeket: a Megváltó szenvedéstörténetét és feltámadását. Virtuális sétánk a legértékesebb alkotások közül ad válogatást, reménységet is sugallva 2021 húsvétján.
Kétszáz éve áll a főváros egyik legrégebbi kálváriája a kiscelli kastély mellett A húsvéti időszakban egykor Budán és Pesten is számos kálváriát, vagyis keresztutat kerestek fel az emberek. A város egyik legrégebbi, 200 évvel ezelőtt felállított kálváriája, amely a Kiscelli Múzeum mellől indul, napjainkban is az egyik legtöbbet látogatott keresztút a fővárosban, de nem volt ez másként régen sem: még 1956-ban, a forradalom évében is rengetegen járták végig a kiscelli keresztutat, erről egy 65 évvel ezelőtti fénykép is mesél nekünk.
Indul a templomfelújítási program Húsvét előtt, nagyszerdán jelentős templomrekonstrukciós programot hirdetett a kormány: 25,7 milliárd forintot csoportosítottak át a templomok felújítására.
Döntöttek a pesti rakpartok megújításáról: a Kossuth tértől a Bálnáig sétány lesz, átalakul a Széchenyi tér is Aláírták a pesti rakpartok megújításáról szóló megállapodást a kormány és a főváros képviselői. A tervek szerint új sétányt és zöldfelületeket alakítanak ki a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, megszűnik a Széchenyi téri körforgalom, megújul a 2-es villamos pályája és a Közraktár utca is.
Hamarosan beépítik a helyére a Szent István-terem különleges Zsolnay-kandallóját A Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termének egyik legszebb dísze lesz a több mint 2,5 méter széles és 4,5 méter magas kerámiakandalló, amelyet a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra szakemberei készítettek el. Több mint 5 éven át dolgoztak a 611 darabból álló remekmű rekonstrukcióján, melyhez közel egy kilogramm 24 karátos aranyat használtak fel. Az újjászületett Szent István-termet augusztus 20-ától a nagyközönség is megcsodálhatja.
Egykor parkettagyár volt a 85 éves Szent István park helyén Az 1936. április 1-én átadott zöld területet eredetileg Lipótvárosi parknak hívták, majd nagyon rövid ideig Rakovszky park volt, de már 1937-ben megkapta mai nevét, azóta Szent István parknak hívják. A gyönyörű díszkert helyén egykor parkettagyár volt, kialakítását az 1920-as években a Közmunkatanács akkori elnöke, Rakovszky Iván szorgalmazta. Újlipótváros legkedveltebb parkja 85 éves.
Kezdődik Budapest legújabb Duna-sétányának építése Pesterzsébeten Hamarosan megkezdődnek a Duna-sétány kivitelezési munkálatai a XX. kerületi Kis-Duna-parton, ahol összefüggő korzót alakítanak ki a Gubacsi hídtól a Vizes játszótérig, mintegy 500 méter hosszan. A sétány leglátványosabb elemei a stégek lesznek – ezek részben cölöpökön álló építmények, részben a Dunán lebegő „úszóművek”, melyekre padokat és nyugágyakat is elhelyeznek. Az április első hetében induló munkálatok szeptember végéig tartanak majd.
Eredetileg a Városliget kapuja volt – A Rondó története Hamarosan megkezdődik a Városliget történelmi bejáratának számító, Christian Heinrich Nebbien tervezte Rondó helyreállítása a Liget Projekt keretein belül. Az egész park talán legjobban megőrződött része az eredeti rendeltetésének megfelelően a pihenést, a sétát és a rekreációt fogja szolgálni. Ennek apropóján utánajártunk a Rondó történetének.
Kezdődik az új utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indul a látványos kivitelezés, kezdődik az utascentrum építése az évente közel 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. A várhatóan 11 hónapig tartó munkákat követően, a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé: egy helyen lesz lehetőség a menetjegyváltással, a belföldi vagy akár nemzetközi utazással kapcsolatos ügyek intézésére, és akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljáró szint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften.
Szépség és funkcionalitás harmóniája – Budapest legszebb víztornyai Budapest területén százas nagyságrendben találhatók meg a vízellátást szolgáló, ma is működő vagy pedig már csak ipari műemlékként megmaradt víztoronyépületek. Közülük több művészi szempontból is értékes, esztétikailag kiemelkedő építmény, amelyek történetével érdemes közelebbről is megismerkednünk.
Buda első református temploma volt Pecz Samu neogótikus mesterműve a Szilágyi Dezső téren A millennium évében készült el, tehát éppen 125 éves Pecz Samu neogótikus mesterműve, a Szilágyi Dezső téri református templom. Azelőtt Budán nem volt saját istentiszteleti helyük a reformátusoknak, gyülekezetüket a budavári evangélikusok fogadták be. Első templomuk felépítését magas rangú politikusok és közéleti személyiségek támogatták, még Ferenc József is hozzájárul anyagilag a költségekhez. A főváros ingyen adta át a Dunára néző telket, de kikötötte, hogy arra monumentális templomot kell építeni. Pecz Samu alkotása, amelyet 1896. március 29-én szentelték fel, megfelelt ennek a követelménynek: a Szilágyi Dezső téri református templom a budai Duna-part meghatározó épülete lett, megjelenésével jelentős mértékben járul hozzá Buda látképének harmóniájához.
A pesti rakpartot hétvégéken ismét lezárják az autósok elől Ismét lezárják a pesti rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca között az autósok elől hétvégeken, és azt csak a gyalogosok tudják használni.
Egy belvárosi palota, amely könyvek számára a készült – 145 éve adták át az Egyetemi Könyvtárat A belváros közepén, a Ferenciek terén található Egyetemi Könyvtár palotája az első olyan épület az országban, amely kifejezetten könyvtárolás céljára készült. Építése a városegyesítés évében kezdődött, a hivatalos átadóünnepséget pedig 145 évvel ezelőtt, 1876. március 26-án tartották. Tervezője a fiatal Szkalnitzky Antal volt, aki a historizáló stílusú könyvtárpalotát igazi összművészeti alkotásként képzelte el: az olvasótermet Lotz Károly freskói díszítik, a homlokzati sgraffitókat Than Mór készítette. Az épület átadásakor Szkalnitzky mindössze 40 éves volt, s nem sokkal később, két év múlva meg is halt agysorvadásban a lipótmezei elmegyógyintézetben.
Átadták a Márai Sándor Kulturális Központot a volt Budai Polgári Casino Krisztina téri épületében Az egykori Budai Polgári Casino frissen felújított épületében, a Krisztina tér 1. alatt működik ezentúl az I. kerület új kulturális-közösségi színtere, a március 22-én átadott Márai Sándor Kulturális Központ.
Feketéllett a tömeg a Corvin Áruház megnyitásakor a Blaha Lujza téren Hatalmas szenzáció volt a Corvin Áruház 95 évvel ezelőtti megnyitása. A vásárlók izgatottan készültek a nagy napra, mert nem akartak lemaradni a hirdetésekben beharangozott rendkívüli eseményről. Ezrek özönlötték el a megnyitás napján, 1926. március 24-én a Blaha Lujza teret, feketéllett az áruház környéke a tömegtől, a hatalmas emberáradat miatt a villamosközlekedés is leállt, a rend fenntartását pedig a rendőröknek kellett biztosítani. Mindenki elsőként akarta megismerni Budapest legújabb, legérdekesebb látványosságát.
Látványterveket közöltek az Agrárminisztérium rekonstrukciójáról Nyáron elkezdődhet a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületének felújítása. A most közzétett látványterveken látható, hogy a neoreneszánsz homlokzatokat eredeti szépségükben állítják helyre. Kiderült az is, hogy az eddig elzárt központi udvart meg fogják nyitni a látogatók előtt. A palotát  Bukovics Gyula tervezte, kivitelezése ugyanúgy 1885-ben kezdődött, mint a tér túloldalán álló Országház építése, de tizenöt évvel korábban, 1887-re elkészült.
Helyreállítják a Rondót és újabb parkok épülnek a Városligetben Továbbépül a Városligeti promenád, helyreállítják a Liget egykori bejáratát, a Rondót, a Magyar Zene Háza és az új Néprajzi Múzeum között új parkrész készül. A parkfelújítás mostani szakaszában csaknem 80 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg és 200 új lombos fát is elültetnek 2022 tavaszáig. Emellett újra lesz léghajózás a Városligetben, a léghajónak helyet biztosító Mimóza dombot is felújítják.
Felújítják a Lechner Ödön tervezte Sipeki Balás-villát a Hermina úton Kívül-belül teljes körű rekonstrukción esik át az 1905 és 1907 között épült szecessziós Sipeki Balás-villa, amely ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza. A Lechner Ödön tervezte műemléképületet restaurátori felügyelettel, 1,94 milliárd forintból újítják meg, a hozzá kapcsolódó, hetvenes évekbeli toldaléképületet viszont lebontják, ennek helyére egy új épületrész kerül.
Mocsárosdűlő – Buda utolsóként megmaradt vizes élőhelye Mocsárosdűlő mindig a város kevésbé frekventált helyei közé tartozott a gyakori árvizek miatt, de talán pont ezért is maradhatott meg Buda utolsó, értékes mocsaras térségének, amit még nem építettek be. A majdnem 25 hektáros védett részen számos ritka növény él, amellyel máshol nemigen találkozhatunk Budapesten, sétánk közben pedig a vízimadarakat is könnyedén megfigyelhetjük itt.
Budapest tragikus sorsú fényképésze – 120 éve született Kinszki Imre A hivatalnokként dolgozó Kinszki Imre a feleségétől nászajándékba kapott egy fényképezőgépet, hogy megörökíthesse vele a családi pillanatokat. A fotózás azonban Kinszki számára igazi szenvedéllyé vált, amit idővel művészi szintre fejlesztett: képein a fény és az árnyék sajátos játékával elevenednek meg a világvárossá vált Budapest mindennapjai.
Megújuló rakpartok, bővülő fonódó villamos – Fontos fejlesztésekben állapodott meg a kormány és a főváros Háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány Budapestnek: egészségügyi, környezetvédelmi és közlekedési programot vázolt fel a budapesti fejlesztések kormánybiztosa. A csütörtöki megállapodás szerint a kormány átvállal és finanszíroz három fejlesztést: megújulnak a pesti rakpartok, megvalósul a budai fonódó villamos déli meghosszabbítása, valamint a kelenföldi buszpályaudvar teljes felújítása és 1500 férőhelyes P+R parkoló építése.
Megkaphatja a Zichy-kastélyt, a Magyar Írók Házát és az Óbudai Hajógyár volt épületeit a Petőfi Irodalmi Ügynökség Több, jelenleg állami tulajdonba tartozó budapesti épületet is megkaphat a Petőfi Irodalmi Múzeum alá tartozó Petőfi Irodalmi Ügynökség. A tervek szerint az egykori Óbudai Hajógyár és a Duna túlpartján álló Zichy-kastély épületeiben 2025-ig popkulturális és társművészeti központot hoznának létre.
A járdák lezárásával megkezdődött a Lánchíd felújítása A rekonstrukció miatt március 17-én lezárták a gyalogosok elől a Lánchidat, a munkálatok 2023-as befejezéséig nem lehet átsétálni a hídon. A járdák lezárására azért van szükség, mert csak így tudják zavartalanul elvégezni a rekonstrukció előkészítési munkáit, a kezdeti időszakban azonban még nem kell munkagépekre és látványos beavatkozásokra számítani, hiszen ezeket fontos vizsgálatok előzik meg. Az autósok június közepéig még használhatják a Lánchidat.
Mára a városkép részeivé váltak – 15 éve érkeztek Budapestre a Combino villamosok Nagy napja volt a budapesti tömegközlekedésnek 15 éve, 2006. március 14-én ugyanis megérkeztek az első Combino villamosok Magyarországra. Bár a világ akkori leghosszabb villamostípusának voltak gyerekbetegségei, a Combino az elmúlt 15 évben jócskán bizonyított, és ma már elválaszthatatlan része a Nagykörútnak és a budapesti városképnek is.
Elárverezik a Rác fürdő épületét Hiába fejeződött be a Rác fürdő felújítása 2010-ben, az elhúzódó jogi és pénzügyi viták miatt azóta sem nyitott ki újra, sőt, állapota időközben olyannyira leromlott, hogy ismét felújításra szorul. A felszámolás alatt álló Rác Nosztalgia Kft. tulajdonában álló épületet most a hozzá tartozó szállodával együtt 5,1 milliárd forintért bocsátják árverésre.
Akik a hazát szolgálták – Az 1848-as hősök emlékezete Budapesten Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek a kultusza az elmúlt 173 évben folyamatos volt. A történelem sokszor emberpróbáló korszakaiban más-más módon élt e dicső kor jól ismert hőseinek emlékezete. Budapestnek mind a 23 kerületében található képző- vagy iparművészeti alkotás, amelyeknél március 15-én – járványmentes időben – a méltó ünneplés biztosított. A magyar fővárosban nemcsak köztéri alkotások, hanem épületeken elhelyezett szobrok, mozaikok, domborművek is biztosítják az 1848-as hősökre való folyamatos emlékezést.
Száztíz éve zárt be végleg a Pilvax, a márciusi ifjak törzshelye Van-e 1848. március 15-ének a Pilvaxnál emblematikusabb helyszíne? Költői kérdés, pedig a nemzeti kegyelet sem menthette meg a bontástól a városrendezés útjában álló neves épületet. A forradalom helyszínei közül a Magyar Nemzeti Múzeumot és például Táncsics budavári börtönét hosszú ideje nagy tisztelet övezi, ezért is meghökkentő, hogy más forradalmi helyszínek sorsa sok-sok évvel 1848 után a bontócsákány lett. Idén lesz 110 éve, hogy a Pilvax legendás boltívei alatt végleg megállt az élet, és bezárt a márciusi ifjak egykori törzshelye, amelyet hamarosan le is bontottak.
Budapesten is számos emlék kötődik a 120 éve született Esterházy János nevéhez Esterházy János kiemelkedő magyar államférfi volt, a XX. század egyik mártírja. A szlovák parlamentben egyedül ő nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényjavaslatot. Bár munkássága elsősorban a Felvidékhez kötődik, de többször élt Budapesten, s számos emlék kötődik hozzá a fővárosban. Többek között több ezer szlovák, magyar, zsidó ember életét mentette meg, és több mint százezer lengyel Magyarországra és Budapestre való menekítésében segédkezett. Boldoggá avatási eljárása 2019-ben indult el.